Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

268 Az országgyűlés képviselőházának egyik oldalon a kapit'alisztikus nagyvállalkozások, vagy a kartellek és a közületek önmaguk erejével meg tudják védeni gazdasági érdekeiket, addig az agrárfogyiasztók, vagyis a kicsinyek, a milliók képtelenek ezekkel a nagy gazdasági alakulatokkal szembeszállni, legfeljebb, sajnos, gyenge szövetkezeti alakulásokkal és állami üzemekkel. Az üzemeknél én szintén magamévá teszem a kisiparosok álláspontját, hogy tudiillik ahol a közüzemek a kisiparosok kenyerét veszélyeztetik, tessék a közüzemeknek ezt a kis járulékát lefaragni és visszaadni a megnyugvást a lelkeknek. Hogy tehát ez a gondolat ne részesüljön a Házban az egyik oldalról vehemens támadásban, a másik oldalról pedig ne maradjon védelem nélkül, ezért voltam bátor evvel a pár szóval kifejteni álláspontomat a szövetkezeti gondolat mellett. Az idő rövidsége ellenére megismétlek ' néhány kérdést, amelyeket már az előző költségvetési viták alkalmával is voltam bátor felhozni. Felmerült itt a vasút és az autó versenyének kérdése. Magyarországon a forgalmat azelőtt monopolisztikusan a vasút látta el; utána a modern közlekedési eszközök használatával most két irányzat látj>a el a közforgalmat. Az egyik a Magyar Államvasutak a maguk nagy anyagi konstrukciójával, óriási ïzemélyzetével és állami terhével, a másik oldalon pedig ugyanaz a nagy állami közület nagyszerű utakat épített és ezekre az utakra beengedte a magánvállalkozók nagy tömegét. Amikor az autós forgalom a jó utak építése folytán fellendült, bátor voltam, azt hiszem, Herrmann vagy Bud kereskedelemügyi miniszter úrnak figyelmébe ajánlani, hogy szerény véleményem szerint a nagy forgalom lebonyolítását úgy leJhet a jövőben a közérdek kielégítésével megoldani, ha az állam az autósforgalmat is részben magáéváteszi és ez mint kiegészítő szerve szerepel az Államvasutaknak, (Müller Antal: Isten mentsen!) mert így, amit az Államvasút elveszít a magánautóforgalom bekapcsolása folytán, az a forgalom, pénz és jövedelem az állam; zsebébe ment voJna és így az állam el tudta volna látni azokat a B-listás és szanált vasutasokat, akiket most mint nyugdíjasokat fizetnie kell, de akiknek egyébként más hasznát nem tudja venni. Egy másik szempont is ezt az elgondolást támasztja elá. Most a magánvállalkozások a j,ó utakra beállítják az autót, ahol egyéni számításaikat megtalálják, de mi lesz azokkal a községekkel, ahol rossz utak vannak és ahol nem rentábilis az autózás? Vájjon azért, mert véletlenül rosszabb helyen lakom és nem- jó utak mentén, örökre ki legyek zárva abból a modern közlekedésből, amelyet mások élveznek az én adózásom révén? Ez olyan gondolat, amely megfontolást érdemel. Helyes céltudatos, tökéletes közlekedésügy csak akkor lesz, ha követjük a posta példáját, amely 10 filléres és 20 filléres bélyeg ellenében a legel zártabb helyről is éppúgy közvetíti a levelet az állampolgároknak, mint a legforgalmasabb helyen a városban. Igen t. Ház, az elmúlt évben szóvá tettem egy igen elhanyagolt ősi közlekedési utat és közlekedési eszközt, amely ezidőszerint elég terhet jelent az államra, szóvátettem a dunai hajózás tökéletesebbé tételét. A dunai hajózás visszafejlesztését azzal indokolta a miniszter úr, hogy nem fizeti ki magát és ezért kellett a békében a Dunán használt hajókat leállítani, sőt megépített kikötőket is beszüntetni. 187. ülése 1933 május 2b-ên, szerdán. A miniszter úrnak is figyelmébe ajánlom — azt hiszem, tegnap nyilakozott arról, hogy a hajózást és a közlekedést tökéletesebbé akarja tenni — hogy itt Budapest közvetlen közelében — s ezt már több alkalommal szóvá tettem, — Adony felé a békében nagyszerű hajózási összeköttetés volt. Általában a kishajók segítségével Budapest környékének személyforgalmát, de főleg a dunamenti községek áruforgalmát a legtökéletesebben tudták budapesti viszonylatban lebonyolítani, a közönséget és az árut Budapestre szállítani. Ezek a községek, amelyek a vasúttól távol vannak, most elvannak zárva Budapesttől és attól a lehetőségtől, hogy terményeiket, amelyekből élniök kell s amelyekből pénzt tudnának csinálni, ide felhozhassák. Ha a forgalmat nem lehet a kisebb hajók segítségével lebonyolítani, akkor a nagy hajók visszaállításával kell segíteni a dolgon. Most az a helyzet, hogy Budafoknál, Ercsiben és Adonynál áll meg a hajó, s a közbeneső kisebb községeket kikapcsolták. Mondom» ha nem lehet kisebb hajók beállításával segíteni a dolgon, akkor méltóztassék a nagyhajókat beállítani és így néhány percnyi menetidő-differenciával ezeknek a községeknek érdekét és gazdasági boldogulását is elő lehet mozdítani. Igen t. Képviselőház! Egy másik kérdés, amelyet az elmúlt esztendőkben szóvá tettem, de amelynek sikere csak részben nyilvánult meg a kereskedelemügyi kormány intézkedéseiben s amelyet folytonosan sürgetünk, az iparosképzés tökéletesítése. (Müller Antal: Ügy van!) Minél nehezebb helyzetben van egy ország, annál jobban kell azon dolgoznia» hogy iparosainak szakképzését az európai színvonalon fenntartsa, sőt a mi esetünkben, ismerve fajtánk rendkívüli kiválóságát, lehetővé kell tenni, hogy az mindig az első helyen maradjon. Kérjük azért a miniszter urat, hogy mindazokat a kívánságokat, amelyek az iparostársadalom részéről, akár az iskoláztatás, akár a tanfolyamok rendezésében megnyilvánulnak, méltóztassék akceptálni. Ezt a miniszter úr figyelmébe ajánlom. Amikor Budapest székesfőváros nagyon ^ helyes elgondolásból, előrelátásból, az önálló iparostanonciskolákat egymásután szervezi meg (Ügy van! Ügy van! a középen.), hogy iaz iparosok necsiak gyakorlati tudást szerezzenek kismestereknél, gyára'kban, hanem elméleti készségüket, intelligenciájúikat is növeljék, .akkor az államnak is követnie kell a fővárosnak ezt a példáját és részint önálló iparostanonciskolák szervezésével, részint a tanonciskolái tanárok és tanítók szakképzettségének tökéletesítésével és önállósításával kell ezt az irányt és ezt az intézményt támogatni. (Helyeslés.) A másik kérdés, amelyre súlyt helyezek, s amelyet rövid felszólalásom keretében ki akarok domborítani, az, hogy nemcsak a közvélemény, nemcsak az iparostársadalom, hanem a munkásréteg is egy tökéletesebb, egy magasabbrendű szakképesítést kíván. Az elmúlt esztendőben bőven megindokoltam ezt. Itt van például egy szakma, a vasbtetonkészítők szakmája. Ez a kérdés már a miniszter urak előtt volt s a miniszter úr elődei megígérték ennek tökéletes megoldását. A betonmunkásoknak az a kérésük, hogy ezt a szakmát szakképesítéshez kössék, mert ezidőszerint az építkezők napszámosokkal, a szakmához nem értő, olcsó munkabérű emberekkel végeztetik ezt a munkát, amely pedig fontosabb, mint sok olyan | munka, amelyet eddig szakképesítéshez kötöttek. (Ugy van!) A miniszter úr kiadott ugyan