Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

ÍÖ Az országgyűlés képviselőházának 183 a t. túloldalnak szabad szervezkednie föld alatt és föld felett. Vidékek szerint, a vármegyékben szabad a főispánok mellé nagy, omnipotens joggal felruházott párttitkárokat kiküldeni (Zaj a baloldalon. — Hegymegi Kiss Pál: 280 pengő havi fizetésük van!), akik valóságos mellékhatalmat fognak gyakorolni és titkos utasitások szerint esetleg még a főispánt is, ha nem is kérdőrevonhatják, de megkérdezhetik, hogy: méltóztatott-e jól csinálni azt, amit én, mint párttitkár, jobban akartam csinálni. (Ulain Ferenc: A minisztert is felelő sségrevonják majd! — Zaj. — Elnök csenget.) összeegyeztethető-e mindez a szervezkedési szabadsággal? Ha igen, miért nem lehet nekünk szintén szervezkednünk? (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Tessék titkárokat kiküldeni!) Minket nem engednek szervezkedni, választmányi üléseinket összejönni nem engedik, pártvacsoráinkat nem engedik meg. Ilyen esetben az egész közigazgatási apparátus megmozdul a kormányérdek szolgálatában. Tetszik tudni, mit engednek meg nekünk, t. képviselőtársaim? (Ulain Ferenc: Hogy felkössük magunkat!) Hogy tűrjük azt, hogy minket listára vesznek titkos utasítás szerint, amely a t. belügyminiszter úrtól eredt. Lajstromozzák azokat, akik a független kisgazdapárt vezető egyénei és közkatonái (Ügy van! Úgy van! a baloldalon. — Zaj.), és azután összeírják őket, ha nem is az egészen rovottmultúak közé, — mert „oda, azt hiszem, t. szociáldemokrata képviselőtársaim vidéki választóit írják — de a félrovottmultúak kötó. (Bródy Ernő: Mi az a felrovó ttmul tuf — Malasits Géza; Félrovottniultú? Az a szociáldemokrata! — Derültség. — Ulain Ferenc: A független kisgazda!) Miért van erre szükség, miért ez a camera obscura, ez a sötétkamrarendszer? Nagyon jól tudjuk, hogy a t. egységespárt szájaíze szerint való dolog az volna, ha bizonyos javítókúrán keresztülmenvén, mindazok, akik az ellenzéken vagyunk, lassanként beszívódnánk az

# egységespárt berkeibe. (Zaj. — Dinnyés Lajos: Egypáran már beszívódtak! — Zaj.) Ezzel azonban nemcsak elveinket árulnék el, de az országnak se tennénk szolgálatot. (Zaj.) Mert ha az önök rendszere túléli magát, ha az önök garnitúrája lomtárba kerül, kell lennie pártnak és kell lenni vezetőknek, akik átveszik az ország kormányzását anélkül, hogy a hatalomra vágynának, nem azért, mert a hatalmat akarnák és nem azért, mert az nekik öncél lenne — amint ezt, sajnos, meg lehet állapítani a jelenlegi hatalom birtokosaival szemben — hanem azért, hogy az ország, a nagy népegyetemesség tekintetében és javára teljesítsék a maguk kötelességét. T. Képviselőház! Hirdetik a szabadságot a túloldalról* (Mozgás a baloldalon.) a t. miniszterelnök úr is hirdeti, és emellett lelki rabszolgaságban akarják tartani és tartják továbbra is az embereket. Hirdetik, hogy a nemzeti egység- pártjában van minden magyarnak a helye és a nagy világon e kívül nincs számára máshol hely. De nem engedik, hogy a nemzet szabadon nyilatkoznék, hogy szabad akarattal, tiszta választás útján foglaljon állást, vájjon akarja-e ezt a propozíciót, helyesli-e azt, amit a t. miniszterelnök úr és a t. túloldali urak mondanak. Nem engedik nyilatkozni. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) De tovább is van. Itt a parlamentben nagyon sokszor éles vitában állunk egymással szemben, mégis mint jó kollégák, megtaláljuk ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. egymást a folyosón. Ha azonban kimegyünk, különösen választások alkalmával, vidékre, akkor bizonyságot tehetünk róla nemcsak mi, hanem — ezt lelkiismeretükre bízom egységespárti itt ülő képviselőtársaimnak is — mindannyian bizonyságot tehetünk róla, hogy a belügyminiszter úr hatalma alatt lévő és mozgó karhatalmi közegek és alsóbbrendű hatóságok úgy kezelik a mentelmi jogot, mint valami szétszakítható ruhadarabot vagy átlyukasztható papírlemezt. És amikor jelen voltak — mert eseteket tudunk felsorolni ebben a tekintetben — egységespárti képviselőtársaink, nem mondom, hogy mosolyogva és gúnyolódva, de úgy, mint akik semmit nem tudnak tenni ennek a csúf állapotnak a megváltoztatására, mentek el mellettünk vagy állottak őrt akaratlanul is ezek mellett a sajnálatos cselekmények mellett. A mentelmi jog pedig nem egyéni függvény, az közjogi biztosíték egészen az alkotmány védelmezéséig. Itt parlamentárisán mennek a dolgok, nem számítva a gyarló és célzatos házszabályoknak az ellenzék működését sokszor megbénító intézkedéseit, ez az egész Képviselőház azonban nem parlamentáris eszközökkel jött létre. Ezt ismételjük, százszor és ezerszer ismételjük mindaddig, amíg a t belügyminiszter úr és a t. kormány be fogja látni, hogy titkos választójoggal, tiszta választási eszközökkel, új választáson kell a nemzet ítélőszéke elé bocsátani, hogy a kormány miképpen sáfárkodott eddig a rábízott javakkal és ha ezekből a javakból egyesek vagy többen eltékozoltak enynyit vagy annyit, amit nem lett volna szabad, akkor ezért is fel élni ök kell a nemzet előtt. T. Ház! Ami mármost a költségvetés számadatait illeti, a takarékosságot helyénvalónak tartom az ország mostani nehéz helyzetében, mégis lehetetlenség, hogy arepirulás nélkül vegyem és vegyük mindannyian, hogy a költségvetésben újabb csökkentések történtek azoknak az összegeknek a beállításával, amelyek a hadikárosultak jogos igényeit lennének hivatva úgy-ahogy kielégíteni. Értem ezalatt a gondnokoltak és árvák ügyét, akiknek pénze hadikölcsönbe tétetett, s róluk és nélkülök, felsőbb utasításra intézkednek a gyámügyi hatóságok. Ezeknek javára voltaképpen fel volt véve egymillió pengő, azután 800.000 pengő, majd 700,000 és 665.000 pengő, most pedig mindössze 400,000 pengő van felvéve a költségvetésbe, holott a nyomorúság nőtt, a szükség nagyobb, és ez az Összeg nem elegendő. Ami mármost azt illeti, hogy a háború anyagi károsultjainak támogatására, akik hadikölcsönt jegyeztek, milyen összeg van felvéve, látjuk, hogy ez az összeg 3,400.000 pengő. Ez is kevesebb 400.000 pengővel, mint eddig volt, pedig a nyomor itt is nőtt és folyton fokozódik. Méltóztassanak megengedni, hogy csak egypár szóval rámutassak arra, hogy az elmúlt tíz esztendő alatt, amíg itt költekezések folytak olyan irányban és arányban, amiként nem lett volna szabad,, mint lehetett volna rendezni a hadikölcsönkárosultak jogos igényeit. Hányszor követelték arról az oldalról és erről az oldalról, hányszor volt a változó kormányoknak programmjában az, hogy a hadikölcsönvalorizációt, legalább is a hadikölesö; nök kamatainak tisztességes fizetését eszközölni fogjak, de az ígéret mindig ígéret maradt. A felelősség ezért is a t. túloldalt terheli. Ez alól nem tudnak mentesülni, hiába állnak most Gömbös Gyula miniszterelnök úr háta mögött,