Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

Âz orszâgyûlês képviselőházának 183. tását megakadályozni. Helyesen látta meg Erődi-Harraeh Tihamér igen t. képviselő­társam ennek a kérdésnek rendkívüli fon­tosságát, de nem tudok vele teljesen egyetérteni abban, hogy ő a feladat meg­oldását hatósági beavatkozástól és kényszer útján várja. Az állam tennivalója ezen a téren a meglévő és nagyszerűen mű­ködő intézetek számának növelésében és azok támogatásában áll. Sajnos, ugyancsak mostoha elbánásról pa­naszkodik, az Országos Stefánia-Szövetség is, amely pedig még erősebb szervezet-hálózatot épített ki, mégpedig a társadalom támogatásá­val. Azért hangsúlyozom, hogy a társadalom támogatásával, mert az 1931-es statisztikai ada­tok tanúsága szerint, míg a helyhatóságok 186 fiókszövetséget kereken 719.000 pengővel támo­gattak, addig a társadalomi hozzájárulása 743.000 pengő. Ez a hatalmas összeg és az a körülmény, hogy 1923-tól 1931-ig a fiókszövetsé­gek iszáma 69-ről 186-ra emelkedett, az anya­és csecsemővédő intézetek száma pedig 78-ról 233-ra szökött fel, mindennél jobban hizonyítja azt, hogy teljes eredmény a népbetegségek el­leni küzdelemben csak úgy érhető el, ha azt a hatóságok a társadalommal karöltve organi­zálják meg, amikor az igazi erőt ehhez a küz­delemhez a társadalom megértő meggyőződése szolgáltatja. En, aki közelebbről ismerem a Stefánia működését és tevékenységét, csak a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatom arról a szép mun­káról, amelyet a védőintézetek orvosai és védő­női, igazán szerény javadalmazás mellett, na­gyon nehéz körülmények között végeznek. De ki kell itt emelnem azt a megértést, amellyel ezek az intézetek a nép egészségügyi, szociális, de gazdasági bajaihoz és szükségleteihez is hozzá tudnak simulni, mert ezek a reájuk bí­zott lakosságnak nemcsak az egészségét védik, hanem minden ügyes-bajos dolgaikban is mel­lettük állanak és ezenfelül igyekeznek a lelki és erkölcsi defektusokat is kiküszöbölni, hogy így minden akadályt elhárítsanak az elől, hogy a magyar anyák nemcsak testben, hanem lélekben is egészséges gyermekeket nevelhesse­nek a jövő Magyarország számára. 120.000 pengővel csökkenti a költségvetés immár a második éve ennek a minden elisme­rést megérdemlő intézménynek dotációját, ak­kor, amikor a fejlesztést már az egész társa­dalom közszükségnek ismerte el, amit legjob­ban bizonyít az a körülmény, hogy minden különösebb propaganda nélkül évről-évre na­gyobb az igénybevevők száma s ez a jelentke­zéstöbblet nem a gazdasági depresszióban ta­lálja magyarázatát, hanem az okosan tanított felvilágosító munkában. Az államsegély csökkentésében nagy ve­szedelmet látok és félelemmel nézek a jövő elé, mert attól tartok, hogy a községek és a tár­sadalom teljesitőképessége ki fog merülni, vagy legalább is^ azt továb'b fokozni nem le­het s ez a pompás szervezet, amely preventív munkájával éppen a drága kórházügyet teher­mentesíti pénzügyileg is, össze fog zsugorodni és elveszti ezt a különösen fontos jelentőségét. A segítség szüksége annyira világos, hogy nincsen a legkisebb aggályom az iránt, hogy a belügyminiszter úr a tárcája pénzügyi kere­tén belül meg fogja találni a módot arra, hogy más intézményeknek a dotációját még a^ költ­ségvetési év alatt tudni fogja olyan mérték­ben csökkenteni, hogy ezek a bevált szervezetek ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. 15 a nemzet eminens érdekeit szolgáló aktivitá­sukban akadályozva ne legyenek. A felhozottakkal kapcsolatban áll az ápoló­nő- és védőnőképzés problémája. Nehéz meg­érteni, hogy (miért kellett nagy összeggel új ápolónő- és védőnőképzőt építeni akkor, ami­kor az ápolónőképzést a Magyar Vöröskereszt Egylet, a védőnőképzést pedig a Stefánia év­tizedes tapasztalatokon okulva, igen eredmé­nyesen folytatta. Bizonyos, hogy ennek a végső következménye az lesz, hogy a régi in­tézmények is, de az uj intézmény is kihasz­nálatlanul csak fél munkaerővel fognak dol­gozni és az elkedvetlenedés a kitűzött cél eléré­sét gyorsítani vagy az eredményt hatásosabbá tenni semmiesetre sem fogja. Magától kínálkozik tehát az a gondolat, és szerény véleményem szerint erősen megfonto­landó is, hogy ezek az újabb intézmények — és itt nemcsak az Országos Közegészségügyi Intézetre, hanem az egészségügyi mintajárá­sokra is gondolok — legalább addig, amíg az ország ilyen súlyos gazdasági helyzetben van, működésüket bizonyos mértékig korlátozzák és semmiesetre se részesüljenek olyan különleges pótlékolásokban, amelyek a többi hasonló ál­lásban lévő hatósági orvosokban méltán kelte­nek elkeseredést. (Ügy van! Ügy van! a közé­pen.) T. Képviselőház! A népbetegségek harma­dik fajtája — a venereás betegségek — leküz­désére kifejtett munkásságot a költségvetés a «Hemijbetegségek gyógyítására szolgáló intéze­tek segélyezése» címen mindössze 20.000 pengő­vel alimentálja. Minden állaim, nemcsak az európai államok, a legesélyesebb küzdelmet folytatja t a nemibetegségek néppusztító, szü­letésakadályozó és nem utolsó sorban hon­védelem-nehezítő hatása ellen és hatalmas ösz­szegekkel igyekeznek úgy a prevenciót szol­gáló, mint a gyógyító munkát, a jövő generá­ció szempontjából is, minél eredményesebbé tenni. Ennél a munkánál is pótolhatatlan erő­veszteség az, ha a társadalom figyelmét nem hívjuk fel kellőképpen a sürgős tennivalókra, vagy ha az ilyen betegségek leküzdésére ala­kult társadalmi egyesületeket pénzügyi támo­gatás híján veszni hagyjuk. Ezen a téren is működik egy régi, bevált és éppen ebben az évben a 40 éves jubileumát megünnepelni készülő társadalmi egyesületünk, a Telei a-egyesület. Nem tudom, lesz-e módja ennek a tiszteletreméltó egyesületnek ezt a jubileumot megünnepelni, mert végső tartalé­kát az elmúlt esztendőkben már felélte, úgy, hogy az utolsó évnegyedben a rendelőintézet házbérét ^sem tudta kifizetni, noha orvosai nagy és Önfeláldozó munkásságukért soha egyetlen fillér honoráriumot sem kaptak. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Igen szomorú jövő előtt áll tehát az az egyesület, amely az egész világon elsőnek indí­totta meg a venereás betegségek elleni küzdel­met társadalmi úton. Nagyon nehéz területen folytatja a nemzetvédő munkáját, hiszen lép­ten-nyomon meg kell birkóznia úgy a meg­értetlenség, mint az álszemérem akadályaival. Ezeket leküzdeni csak a legmegértőbb és ta­pasztalatokban gazdag orvosi karral lehet, min­dig a társadalom segítségével, de talán soha­sem hivatalos apparátussal. Nemcsak gyógyít az egyesület, hanem a felvilágosításnak széles néprétegekre kiterjedő kényes és körülményes munkája mellett házas­sági tanácsadót is létesített és hogy milyen jó

Next

/
Oldalképek
Tartalom