Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

Az országgyűlés képviselőházának 133. nem történnék oly titokzatosan. Hiszen a múltban nagyon sok kérdés, komoly közigazgatási kérdés éveken keresztül ankétok, megbeszélések tárgya volt, úgyhogy azután nagyon sokszor kialakult egy többé-kevésbé egészséges megoldás. Helyesebbnek tartanám, ha a nagyobb közigazgatási reformoknál a múltban megfelelő gyakorlatát most is életbe léptetnénk. Csak arra akarom még az igen t. Ház figyelmét felhívni, hogy azt mondja a belügyminiszter úr a költségvetés indokolásában, hogy már nem igen csökkenthetők a belügyi közigazgatás terhei. Bátor vagyok felhozni itt a belügyi tárca keretében azt, amit már említettem az általános vitánál, hogy szerény véleményem szerint a rendészeti és közbiztonsági költségeknél csökkentések még életbeléptethetők' lés eszközölhetők volnának. Méltóztassék annyi fáradságot venni, hogy összehasonlítsák ezeket a költségeket az 1914/15. évi költségvetéssel s akkor kétségtelenül megmutatják a számok, hogy aránytalanul többe kerül ez a munkálat ma, mint került akkor, — nem az egész összeget véve, hanem viszonyítva az alkalmazott egyének számát egymáshoz. Azt hiszem, van mégis bizonyos realitás abban, hogy akár a csendőrségnél, akár a rendőrségnél az egyes személyekre eső átlagos teher arányba legyen hozható az akkori teherrel. Ha nézzük az egyes fizetéseket az rendőrségnél, de különösen a csendőrségnél, azt állapíthatjuk meg, hogy a legénységi állományhoz tartozó egyéneknél nagyon sok esetben olyan fizetések vannak, amelyek nem állanak arányban a polgári tisztviselők nagyrésze által, a főiskolát végzett egyének által kapott fizetésekkel és nincsenek arányban azzal sem, amit ezek a múltban kaptak. Nem hiszem, hogy ha a kormány szükségét látná annak, hogy csökkentés történjék az egész vonalon, akkor ezek a csökkentések ne volnának létesíthetők. Megengedem, hogy ez a kérdés nehéz. Nagyon sok államban, így Angliában is, utoljára nyúltak ezekhez a tételekhez; de ha van árindex és áralakulás, akkor ennek többé-kevésbbé az egész vonalon érvényesülnie kell, mert nem tartom egészséges dolognak azt, hogy ezáltal bizonyos szociális elégedetlenség váltódjék ki teljesen joggal. Tudok esetet, amikor például egy 60 holdas, földmíves, aki. kitűnően gazdálkodik egészen jóminőségű birtokán, ötödmagával, — tehát Összesen öten dolgoznak a családból — nem tudott több jövedelmet produkálni abból a birtokból, mint körülbelül 1700 pengőt. Ez körülbelül megfelel a mai viszonyoknak és áraknak, ugyanakkor azonban az egyik családtag, akit elvett egy csendőr, férjével együtt havonta 100 pengőt félretesz. Ez a helyzet, ez így van, ezt látja kint mindenki, látja maga a esendőrlegénység is. Itt megismétlem, hogy teljes elismerés illeti azokat a csendőröket, akik saját maguk — mint legénységi állományhoz tartozó egyének — azt mondták a tisztjeiknek, hogy: «Azért nem nyúlnak hozzá a mi fizetésünkhöz, mert minket megbízhatatlanoknak tart a kormány?» Ók látnak abban dehonesztáló momentumot, hogy őket nem vonták egyenlő elbánás alá. Mondom, én csak örömmel latom, hogy ez nem egyedülálló jelenség, hanem nagyon sokszor megnyilvánul és ezt azzal magyarázom, hogy a helyes szelekció folytán újabban a csendőrlegénység között és az ország népe ülése 1933 máfais IB-án, csütörtökön. 13 között, elsősorban a vidéki földmívesnép között van, nem lazult meg. Ez a szoros kapcsolat j nagyon megmagyarázza mindegyik résznek, i de különösen annak, aki most kedvezményben részesül, hogy ez egészségtelen állapot. Én természetesen nem mondom azt, hogy most brutálisan nyúljunk hozzá ehhez a kérdéshez, azonban ha csökkentünk, ha redukálunk az egész vonalon, akkor nem helyes szerintem, ha e tekintetben kivételeket teszünk. Majd a belügyi tárca részletes tárgyalásáj nál még egyes különös jelenségekre leszek ! bátor felhívni a Ház figyelmét, most még csak j annyit jegyzek meg, hogy a közrendészeti költ[ ségeknek ez a nagy összege, véleményem szeI rint, nincs egészen arányban azzal az összeg[ gel, amelyet a magyar állam a közsegészségügyre fordít, pedig a közegészségügy is olyan kérdés, amely megérdemli, hogy azzal alaposan foglalkozzunk. (Ügy van! a baloldalon.) Kétségtelenül helyesebbnek tartom f azt az irányzatot, amely az egészségügy terén inkább profilaktív módon lép fel, mintsem a már meglévő betegségek gyógyításával akarná a kérdést megoldani. Kétségtelennek tartom azt is, hogy a belügyi kormányzatnak a közegészségügynél, egyes esetekben, bele kell nyúlni a dolgokba, így a kórházi ápolásnál, mert a kórházi ápolás nincs mindig arányban a kívánt ellenszolgáltatásokkal. Éppen azért azonban, mert a költségvetésnél nem látom a harmóniát az állam általános gazdasági helyezete és a belügyi költségvetés egyes részeire fordított össze| gek között, azonkívül, mert nem kaptunk megnyugtatást azokra a kérdésekre vonatkozólag, amelyeket említettem, a költségvetést nem szavazom meg. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Andreetti Károly! Andreetti Károly: T. Képviselőház! Az a bizalom, amellyel a belügyminiszter úr személye iránt viseltetem^ akinek a közigazgatási ügyekben való kiválóságát mindig készséggel elismerem, felment attól, hogy a tárca szorosan vett közigazgatási részével behatóbban foglalkozzam s mindössze egyetlen ilyen kéréssel fordulok hozzá. A községi jegyzők ügyét vagyok bátor szóvátenni és pedig úgy anyagi vonatkozásában, mint a rájuk zúduló munkateher szempontjából. Ismert körülmény az, t. Képviselőház, hogy a községi jegyzők a javadalmazásukat az utóbbi években meglehetős szeszélyesen ismétlődő időközökben tudták csak megkapni és így azt az aránylagos idegnyugalmat, amelyre a tisztviselőnek feltétlenül szüksége van ahhoz, hogy a munkáját a közérdek szempontjából nemcsak kielégítően, hanem jól is végezze, ez a körülmény nagyon károsan befolyásolja. A tisztviselő, ha javadalmazását nem kapja meg rendszeresen, így, saját hibáján kívül, sokszor zavarba juthat, igen könnyen ki van téve annak, hogy az egyenes útról lesodródhatik. Nem szabad a kísértésnek az embert túlságosan kitenni, még kevésbbé azt a tisztviselőt, akinek az egészséges idegrendszerét a rárohanó munkamennyiség úgyis próbára teszi és mértéken felül koptatja, mert kevés tisztviselő van úgy munkával megterhelve, mint a mostani időkben a falu jegyzője. (Igás! Ügy van! jobbfelől.) — Erödi-Harrach Tihamér: Fizetést azonban nem kapnak!) A békés nyugalmat f és hosszú életkort megtestesítő jegyző az államgépezet legerősebben koptatott