Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.
Ülésnapok - 1931-183
Az országgyűlés képviselőházának 183. elnöki szólamok végeredményben mit fognak majd a gyakorlatban jelenteni. Éppen ezek a miniszterelnöki nyilatkozatok teszik • szükségessé azt, hogy mielőtt a kérdés részleteivel foglalkoznám, néhány szóval felvessem a Házban azt, hogy éppen a mai időpontban, amikor egyfelől a kormány ilyen érzékeny a vele szemközt álló közjogi alapon lévő képviselőkkel és egyénekkel szemben, miért szükséges akkor rctásfelől éppen most olyan közjogi vonatkozású problémákkal jönni, amelyek semmiesetre sem alkalmasak arra, hogy megnyugvást keltsenek s miért tartják ezt szükségesnek akkor, amikor a legnagyobb problémát, amely sok tekintetben alapproblémája az egész kérdésnek, a kormány még mindig nem akarja megoldás elé vinni, vagy legalább is nem látja gyorsnak a (megoldás útját. A választójog kérdését érintem e tekintetben és azt hiszem, hogy sokkal helyesebb volna, ha a választójog kérdésének megoldását megfelelő gondossággal és alapossággal megkezdenők és minél előbb elintéznők, mert éppen a választójog kérdése, amint azt most külföldi példák, külföldi parlamenteknek nap-nap után jelentkező eseményei mutatják, nem olyan kérdés, amelyet egyszerűen egy jelszóval el lehetne intézni. Évszázados küzdelmet folytatnak a relatív legjobb parlamenti kormányformáért. Ezt a kérdést elhamarkodni nem szabad, de evvel a kérdéssel megkésni éppen annyira veszedelmes, mint azt elhamarkodni, különösen veszedelmes megkésni azért, mert az egészséges parlamenti helyzetnek feltétlenül alapfeltétele az, hogy az előfeltételek lehetőség szerint biztosítva legyenek abban a tekintetben, hogy az esetleges kérdések mégis az arra legilletékesebb választóközönség bevonásával intéztessenek el. Nem azt mondom, hogy ez a kérdés aktuális legyen a közeljövőben, de addig, míg ez a kérdés egészségesen, vagy legalábbis relatíve jól megoldva nincs, tulajdonképpen a magyar állam gépezetének működése gátolva van, mert éppen a nagy problémákban a legilletékesebb döntőfaktor véleményét kikérni nem lehetett. Semmi esetre sem tartom megoldásnak és nem tartom ^helyes elgondolásnak azt sem, hogy ez a kérdés a jelenlegi országgyűlés utolsó időszakában döntessék el. Ezt egészségtelennek tartom és pedig azért, mert azt hiszem, hogy akik ebben a Képviselőházban már az első nemzetgyűlésen szerepeltek, belátták és sajátmagukon^ tapasztalták, hogy nem éppen a legegészségesebb!) megoldás .az, hogy ilyen fontos kérdést az utolsó időpontra halasszanak és akkor azután még az óra visszaállításával is próbálják ennek a kérdésnek ilyen, vagy olyan megoldását előidézni. Ezt a kérdést lehetőleg szenvedélyek nélkül kellene tárgyalni és közös megnyugvásssal, közös egyetértéssel olyan megoldást találni, amely relatíve a legjobb, mert hiszen abszolúte tökéletes választójogot még nem talált ki senki. Itt vannak olyan problémák, mint például a kisebbségi képviselet, a lajstromos választás, amelyek mind alakulóban lévő és nagyon sokszor az egyes országok adott helyzetével összefüggő olyan megoldási módok, amelyek között a legjobbat első pillanatra megtalálni nem éppen valószínű. (Ügy von! Ügy van! a jobboldalon.) De amikor ez a kérdés még megoldatlan, nem tartom szerencsésnek, hogy megbolygassuk az ideiglenes alkotmány más tételeit és hogy most itt bedobjuk a közvéleménybe a kormányzói hatáskör kiterjesztésének kérdését anélkül, hogy megmondanók, hogy evvel a kérdéssel tulajdonképpen mit akarunk. Azonkívül nem ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. 11 •tartom szerencsésnek és egészségesnek, hogy most, amikor sok tekintetben azon okoknál fogva, amelyeket a miniszterelnök úr is hangoztatott, kétségtelen, hogy az ellenzéki gondolkozású politikusok is mérséklést tanúsítanak azért, mert bizonyos nemzetközi feszültséget mindenki kénytelen meglátni, hogy akkor azután egy másik ilyen kérdést is idehozzunk, amely kérdés bizonyos fokig nyugvópontra jutott abban a tekintetben, hogy a 33-as bizottságot, röviden mondva, tulajdonképpen működése második évében már annyira sem vették komolyan, mint első évében és hogy most bizonyos injekcióval akarják ennek a 33-as bizottságnak a létjogosultságát biztosítani azáltal, hogy ennek a hatáskörét kiterjesztik, illetve hogy a bizottság és a kormány együtt rövid úton mélyreható reformokat létesíthessen. En a gyors reformoknak híve nem vagyok. Azt hiszem, a gyors reformok nagyon sokszor megbosszulják magukat és megboszszulják magukat akkor is, ha ezeket a gyors reformokot a kormány, vagy pedig egy ilyen kisegítő bizottság közreműködésével a kettő együtt hozza, de még akkor is, ha a kormányzat, vagy a pártabszolutizmus létesít gyors reformokat. Kétségtelennek tartom azt, hogy helyesebb lenne és nagyobb megnyugvást adna az, ha a 33-as bizottság felhatalmazási törvényében foglalt alapelveket revízió alá venné a törvényhozás és amennyiben ideiglenes intézkedésre szükség volna, akkor ennek a törvénynek alapelveit úgy alakítaná át, hogy ezek a törvényben lefektetett intézkedések és jogok összeegyeztethetők, vagy legalább is jobban összeegyeztethetők volnának a parlamentarizmus általános alapelveivel. Annakidején is ezt a nézetet vallottam, ezt vallom ma is, hogy a törvényhozásnak a maga hatáskörét átruháznia joga nincs és hogy e tekintetben közjogilag is nem éppen biztos alapon indult el a törvényhozás, amikor a 33-as bizottságot megvalósította. Mindenesetre r ahelyett, hogy most egy lépést tegyünk még inkább rossz irányban, helyesebbnek tartanám, ha a lebontást e tekintetben is foganatosítaná a törvényhozás. Éppen így nem tartom szerencsés elgondolásnak azt sem, hogy éppen a mai időpontot válassza ki a kormány arra, —a belügyminiszter úrnak egypár nyilatkozatából következtetem — hogy az autonómiáknál gyökeres reformokat léptessen életbe s az alispáni állások megszüntetésével, átreformálásával állami szervvé alakítsa át a vármegyék első tisztviselőjét. Kétségtelennek tartom azt, hogy vannak különböző életképes közigazgatási berendezkedések, vannak országok, ahol körülbelül ilyenforma elgondolást régen keresztülvittek és az többé-kevésbbé funkcionál is, e tekintetben azonban nem merem a konzekvenciát levonni úgy, hogy ami megfelelt egyes nyugati államokban, az okvetlenül szükséges és jó eredményeket fog hozni itt nálunk is. Nem akarom a vármegyei rendszert bírálni, mert ha gyakorlati szempontból nézzük a dolgokat, minden intézményt lehet bírálni és minden intézmény funkcionálásának vannak hiányai, ez minden emberi intézménynél előfordul. Azt hiszem azonban, hogy pont ma ennyire lényegesen megbolygatni a vármegyék szerkezetét nem látszik időszerűnek, ezenkívül, őszintén szólva, nem látok garanciát a tekintetben sem, hogy a legmagasabb közigazgatás részéről történő kiválasztás minden esetben az egész vonalon 2*