Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-184

Az országgyűlés képviselőházaink 184. ülése 1933 május 19-én, pénteken. 101 ezért annak a tisztességrét nem szabad megtámadni. En Johan Bélát, mint orvosi társadalmunk kiválóságát, elsőrendű tagját védem, és kérem a mélyen t. Házat, hogy ezt a bizonyos dolgot, ami történt, tekintsék talán úgy, mint az illető képviselő úrmafe egy személyes ellenfele irányában történt támadást, amelyet azonban ez a kiváló ember, ez a kiváló tudós neűn érdemelt meg. (Ügy van Ügy van! a jobb- és baloldalon.) Elfogadom iá címet. (Elénk éljenzés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Dinnyés Lajos! Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! Végtelen élvezettel hallgattam előttem szóló t. képviselőtársam fejtegetését, amely száz százalékban megfelel lazoknak az intencióknak, amelyek minket is eltöltenek, akik az ellenzéki padokban ülünk. Csupán a fináléban volt egy kis nüanszbeli differencia, de megszoktuk azt, hogy a legélesebb kritikák a kormány^ közgazdasági és közegészségügyi politikája iránt éppen a túlsó oldalról hangzanak el. Igen t. előttem szóló képviselőtársam is elmondta kritikáját bátorsággal, végül azonban mégis bizalmát adományozta annak a kormánynak, amely olyan állapotokat teremtett közegészségügyi téren, amelyek t. képviselőtársam jogos kritikáját is kihívták. Teljesen osztozom Navratil igen t. képviselőtársamnak abban a megállapításában, hogy szanatóriumok kellenek, különösen a tüdő vész leküzdésére, amely okvetlenül szanatóriuma kezelést igényel. (Zaj a baloldalon.) Száz százalékban osztozom abban is, hogy nem a díszre kell a fősúlyt fektetni a szanatóriumok építésénél, hanem arra, hogy minél több beteget helyezhessünk el azokban. (Rakovszky Tibor: Minél olcsóbban!) Azonkívül itt van Lillafüred is, amely, mint a költségvetésből is látjuk, állandóan deficittel dolgozik. (Ügy van! bal felől.) Az állam erre ráfizet, tehát legalább tessék ezt a nemzet szempontjából lukrativ és szükséges szanatóriummá' átalakítani, amely célra mindenképpen megfelelő volna, hogy különösen vidékről olyan betegeket lehessen ott elhelyezni, akik nem tagjai az Oti.-nak, sem semmiféle betegsegélyző pénztárnak, Jiogy ezeknek ne kelljen hónapszámra kilincselni és könyörögni azért, — mivel szegények nem tudják a szanatóriumi díjat megfizetni —• hogy végre bekerüljenek valamely szanatóriumba. Lássuk 'meg egyszer világosan a 'tényeket. Meg (kell állapítanunk sajnálattal, hogy a tuberkulózis, amely eddig csak a városoknak volt a betegsége, a városokban lassacskán egyre csökken, falun azonban annál inkább terjed és a csecsemőhalandóságban, valamint az iskolában lévő gyermekek között is veszedelmesen megmutatkozik a terjedése. Méltóztatnak tudni, ha egy ilyen szegény parasztgyermek tüdő vészes kezd lenni, vért köp, soványabb lesz, úgyhogy tóriumi kezelése volna szükséges, — valamenynyien tudhatják képviselőtársaim is — mennyi mindenféle fórumhoz kell fordulni, kérni, könyörögni, amíg végre nagynehezen egy szanatóriumban elhelyezést talál. Múltkoribban jártunk Tibolddarócon, Lillafüredtől sa Kékestől nem messze. Téglá.ssy Béla t. képviselőtársammal, aki orvos, elmentünk Tibolddaróc község népének szegényebb részét is megnézni. Ott, a hegyoldalban, sziklába vágott Lakások vannak. Mint a diluviális korszakban, az őskorban éltek, olyan barlangokban laknak ott az emberek. Csak az egyik oldalon van egy kicsiny kis ablakocska, hátul van a ik'őfal. Hat-nyolc gyermdk van egy családban, és végignézve őket, látjuk, hogy azok mind el vannak már jegyezve a tuberkulózis bacillusaival. Ezek a gyermekek nem táplálkozhatnak rendesen, és nincs módjuk ahhoz, hogy orvos csak meg is nézze őket. Ezek a gyerekek előbb vagy utóbb a tuberkulózis áldozatai között lesznek. Éppen ezért, amikor csak alkalmam volt a Házban erről a kérdésről néhányszor felszólalni, mindig nyomatékosan követeltem és most még erélyesebben kell követelnem azt, hogy tessék a szanatóriumi kezelést nemcsak a pénztáraknál biztosított betegek számára lehetővé tenni, hanem tessék ennek lehetővé tételére kötelezni a vármegyéket, vagy bármi úton-módon gondoskodjék róla a belügyminiszter úr, hogy a vidéken, a falvakban lévő beteg, tüdővészes gyermekek és betegek nem hónapok után, hanem a betegség megállapítása után rövid időn belül bekerülhessenek a szanatóriumba. A belügyi költségvetés tárgyalása során azt kell mondanom, hogy tessék a főispánoknak kiutalt pénzt már ebben az évben erre a célra fordítani, mert nekünk a magyar nemzet, a magyar jövő a fontos, nem pedig az, hogy a főisoánok, akik közéig 800.000 vagy 1,000.000 pengőjébe kerülnek az államnak, a kormány exponensei legyenek a megyénél. Ezeknek dotációját is tessék a betegápolási alapnak juttatni és elsősorban ennek a pusztuló generációnak a megmentésére fordítani. A másik betegség, amely most már vidéken is borzalmas arányokat ölt, — a statisztikából is méltóztatik látni —a különböző venereás betegségek. (Ügy van! Ügy van! u baloldalon.) A statisztika igazolja, hogv részint a tudatlanság, részint a drága orvosság az, amely elriasztja azt a szegény, falusi parasztembert, vagy bármely más, a falun lakó szeerény embert attól, hogy elmenjen az orvoshoz. Eseteket lehet látni és magam is tapasztaltam, hogy amikor meghallják, hogy venereás beteg az illető és az orvosság olyan drágába kerül, akkor inkább hagyják elpusztulni. Amikor azután a tercier állapot jelentkezik, a beteg megőrül. Egyáltalában tudjuk, hogy miféle kálváriát kell megjárni, míg egy vidéki beteget, aki megőrül fájdalmában betegsége következtében, nagy nehezen be tudnak csempészni a Lipótmezőre. Amikor hivatalosan új beteget jelentenek be, mindig azt jelentik vissza, hogy nincs hely az elmegyógyintézetben és akkor — sajnálom, hogy a t. miniszter úr nincs jelen — a következő eljárást kell csinálni a vidéken. Adnak annak a betegnek egy morfiuminjekciót vagy kényszerzubbonyt, behozzák a városba, a város határában leteszik és szólnak a rendőrnek, hogy biztos úr, ott van egy elmebeteg, akkor jönnek ki a mentők és mentőkocsiban elviszik az elmegyógyintézetbe: Csak így tud egy vidéki beteg nagyon sok esetben bekerülni az elmegyógyintézetbe. Ezek mind olyan kérdések, amelyeket meg kell oldanunk, mert tényleg a bolondokházába is protekció kell. Ezt a helyzetet már nem lehet tovább tűrni ( és a belügyi kormányzatnak, amely most már a népjóléti ügyeknek ezt a részét is^ intézi tovább, nem szabad engednie a maga útján menni ezeket a dolgokat. A harmadik betegség, amely nagyon sok áldozatot szed most már a vidéken, a különböző fertőző betegségek. Ma itt is az a helyzet, hogy ha az orvosi recepteket a gyógyszerész el is készíti, mert a gyógyszert a szegényalap ter-