Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-181
500 Az országgyűlés képviselőházának 181, ülése 1933 május 16-án, kedden. terén, a kórházi ápolás terén nagyon jelentős áldozatokat vállalt magára abban a hitben, hogy az állam azokat megtéríti és zokszó és nehézményezés nélkül tűrte, amikor kénytelen volt ezektől a jogos követelésektől az állam javára elállni. (Dinich Ödön : Ezért még nem kell kerekasztalkonferencia !) Ezt csak azért hozom fel, hogy rámutassak a főváros vezetőségének jóindulatára és megállapítsam azt, hogy valóban fölöslegesek ilyen körülmények között az efféle értekezletek, amelyek csak arra alkalmasak, hogy a szenvedélyeket felszítsák és esetleges ellentéteket keltsenek. Ennek leszögezése és megállapítása után jelentem, hogy az elnök úr napirendjét fogadom el. Elnök : Szólásjoga többé senkinek nincs. Az elnöki napirendi javaslat meg nem támadtatván, azt határozatként kimondom. Bejelentem, hogy az indítványkönyvben újabb bejegyzés nincs. A Ház ezt tudomásul veszi. Most pedig kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációs könyvet felolvasni. Takách Géza jegyző (olvassa) : AndaháziKasnya Béla - a földmívelésügyi miniszterhez — a besztercei húsvizsgáló elbocsátása tárgyában, (írásban.) Musa István — a belügyminiszterhez — a nádudvari gazdák panasza tárgyában. (Írásban.) Meskó Zoltán — a kereskedelemügyi miniszterhez — az útkaparói állások megszüntetése, illetve a közutak gondozásának napszámosokkal való végeztetése tárgyában. (írásban.) Némethy Vilmos — a belügyminiszterhez — a sápi községi bíró elleni közigazgatási hajsza tárgyában. (írásban.) Kun Béla — a miniszterelnökhöz és pénzügyminiszterhez — a hadirokkantak és hadiözvegyek részére adott földek évi törlesztésének tarthatatlan magassága miatt. (Szóval. Nem halasztható.) Kun Béla — a pénzügy- és belügyminiszterhez — a külföldi kölcsönből | eredő gazdaadósságok és a városok Speyer-kölcsönének sürgős rendezése miatt. (Szóval. Nem halasztható.) Némethy Vilmos — a belügy- és pénzügyminiszterhez — a budapesti piaci árusok szociális és gazdasági helyzete tárgyában. (Szóval.) Némethy Vilmos — a földmívelésügyi és kereskedelemügyi miniszterhez — a fővárosi árdrágító és szabadkereskedelmet gátló új vásárcsarnoki intézkedései tárgyában. (Szóval.) Vitéz Bajcsy Zsilinszky Endre — a miniszterelnökhöz — genfi delegátusunknak a leszerelési konferencián való magatartásáról. (Szóval.) Elnök : Ezzel kapcsolatban a t. Ház tudomására hozom, hogy a felsorolt képviselő urak interpellációikat a holnapi ülésen indokolják meg. A Ház ezt tudomásul veszi. Következik a belügyminiszter úr írásbeli válasza Büchler József képviselő úrnak f. évi február hó 15-én előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az írásbeli miniszteri választ felolvasni. Takách Géza Jegyző! (olvassa) : Tisztelt Képviselőház ! Büchler József országgyűlési képviselő úr az országgyűlés 1933. évi február hó 15-én tartott ülésében a politikai pártszervezetek működésének akadályozása tárgyában interpellációt terjesztett elő. Ezen interpellációra végleges válaszom a következő : Büchler József országgyűlési képviselő úr az 1933. évi február hó 15-én elmondott interpellációjában azt tette kifogás tárgyává, hogy a szociáldemokrata pártszervezetek megalakítását a közigazgatási hatóságok megakadályozzák, sőt politikai pártszervezetektől jogtalanul egyesületi alapszabályokat követelnek. Állítása igazolására két esetet hozott fel és pedig a párt magyaróvári szervezetének megalakulását illető bejelentés és a párt ceglédi szervezetének megalakulására vonatkozó bejelentés tárgyában a rendőri hatóságok részéről hozott határozatokat. Mindkét esetet kivizsgáltattam. Az első esetben az nyert megállapítást, hogy a bejelentők között oly egyének szerepeltek, akiknek magatartása, illetve működése a közrend és az állam biztonsága szempontjából kifogás alá esettA másik esetben pedig a pártszervezet helyiségéül oly helyiség lett bejelentve, amely amellett, hogy a városnak távoli külső területén van, a városi tisztiorvos megállapítása szerint a közegészségügyi követelményeknek nem felelt meg, mert az alig 15—20 embert befogadóképességű helyiség falai nyirkosak, ablakai, ajtói rosszak, a helyiség egyébként nehezen szellőztethető. Ez okból a bejelentést a rendőri hatóságok ugyan tudomásul vették, de azzal a kikötéssel, hogy véghatározatuk jogerőre emelkedésétől számított 30 nap múlva a pártszervezet új helyiségről gondoskodjék. Egyik esetben sem volt tehát a politikai párt üldözéséről, vagy a szociáldemokratapárt szervezkedésének megakadályozásáról, még kevésbbé az egyesületekre kötelező alapszabályok követeléséről szó. Kérem válaszom szíves tudomásulvételét. Budapest, 1933. évi május hó 5. v. Keresztes-Pischer Ferenc, belügyminiszter. Elnök : Az interpelláló képviselő úr nincs jelen. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a belügyminiszter úr írásbeli válaszát tudomásul venni 1 (Igen !) A Ház a választ tudomásul vette. Következik a földmívelésügyi miniszter úr írásbeli válasza gróf Serényi László képviselő úrnak f. évi május hó 3-án előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az írásbeli választ felolvasni. Takách Géza jegyző (olvassa): «Tisztelt képviselőház ! Serényi László gróf országgyűlési képviselő úr 1933. évi május hó 3-án interpellációt intézett hozzám gróf Zichy Meskó Jakab hernádkai birtokának bérlete tárgyában. Az interpellációban felvetett kérdésre válaszom a következő: Gróf Zichy Meskó Jakabnak Hernádnémeti, Alsózsolca és Hernádlak községek határában fekvő 519 kat. hold kiterjedésű ingatlanát már 25 éve bírja haszonbérbe a Simai-család. Jelen esetben a folyó évi október hó 1-ével lejáró haszonbérletnek további hat évre leendő meghosszabbításáról van szó. A haszonbérleti szerződési feltételek igen súlyosak, mert az évi haszonbér 700 mm. búza, mihez hozzájárulnak még az összes adók és közköltségek, kegyúri terhek viselése, épületek fenntartása, dohánypajták építése, partvédelmi munkálatok, tűzkárbiztosítás, 100 drb. számos állattartási kötelezettség, 15.000 pengő óvadék és 5000 pengő bérelőleg letétele stb. Zemplén vármegye közigazgatási bizottsága gazdasági albizottsága a szóbanforgó haszonbérleti szerződést 394/1933. sz. határozatával tudomásulvette, azonban a tudomásulvevő határozatot a zemplénvármegyei m. kir. gazdasági felügyelő az érdekelt községek lakóinak kishaszonbérletekhez juttatása céljából közérdekből megfellebbezte, azonban a fentemlített igen súlyos szerződési feltételekre tekintettel döntésem és a haszonbérleti szerződésnek az állam helyébe lépő szervekhez í