Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

Az országgyűlés képviselőházának 174. úr, hogy amennyivel többe kerülnek ezek ;a magyar államnak, az az összeg lényegesen fe.lülmulja a miniszter úr fizetését. Nem tudom, hogyan és miképpen vannak ezen Collegium Hungaricumok kiadásai elszámolva, nem tudóim, hogy a pénzügymliniszter úr betekintett-e ezekbe a számadásokba, azonban van egy aggályom: az, hogy ez a látszólag kedvező öszszeg azáltal jött létre, hogy azok a stipendiumok, amelyeket más címen kiadnak az állampénztárból, az egyes Collegium Hungaricumoknál bevételképpen szerepelnek az ott elhelyezett ifjak befizetésének formájában. Egyébként, bocsánatot kérek, nem tudom elképzelni, hogy négy ilyen intézménynek a külföldön való fenntartása valutában csak 120.000 pengőbe kerülne. Nagyon le volnék kötelezve, ha a pénzügyminiszter úr a Ház elé terjesztené a Collegium Hungaricumok számadásait. Itt van továbbá az állami gépgyárak kérdése, amelyeknél a csökkentések után 12 millió pengő deficittel kell számolnunk. Azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy ilyen körülmények között az állami gépgyárak megszüntetése nem volna indokolt, mert hiszen a teherszolgálat és a nyugdíjak tulajdonképpen ebben az esetben is megmaradnának és felemésztenék a deficitnek ezt az összegét. Azt hiszem, hogy ez is egy olyan pont, amelynél merész és bátor elhatározást kellene tenni. Sokat hallunk ma a telepítés problémájáról. (Halljuk! Halljuk!) Nagy érdeklődéssel figyelem ezt az akciót, mert meggyőződésem, hogy a nyugdíjasok problémájának megoldása is összefüggésben van ennek a kérdésnek helyes megoldásával, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) de különösen összefüggésben van egy olyan kérdéssel, mint az állami gépgyárak kérdése, ahol helyes telepítéssel a jövőben az államról nagy terheiket lehetne levenni és viszont a gazdasági életben egy helyes folyamatot tudnánk megindítani. Ha csak azt veszem figyelembe, hogy az állami gépgyárak deficitje 12 millió pengő és ezt az összeget beállítanám egy helyes közmunkapolitikába, akkor meg vagyok győződve róla, hogy sokkal eredményesebben tudnék gazdasági élet szempontjából működni, mint ha ezt egy határozottan veszteséges üzem folytatására fizetném ki évről évre. Valamit tennünk kell, csodát nem várhatunk. Az állami pénzügyekhez hozzá kell nyúlnunk, s én nem tudom osztani Sztranyavszky képviselőtársamnak azt a megállapítását, amikor az érdemek sorában megállapította azt is, hogy ebben a költségvetésben eltüntették a deficitet. Hát eltüntették a deficitet azzal, hogy 50 millió pengőt nem fogunk újra befizetni a transzferalapba és hogy a hátralévő húsz egynéhány millió pengőt majd belső kölcsönművelettel fogjuk fedezni? A mi pénzügyi és gazdasági viszonyaink mellett ez nem tekinthető megnyugtató megoldásnak. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy az utolsó két évben körülbelül 400 millió pengővel szaporodott a magyar állam adóssága. r Hogyha egy gesztussal egyszerűen arra az álláspontra méltóztatnak helyezkedni, hogy csináljunk adósságot, mert a sok bölcs tanács után úgyis azt fogja határozni a londoni konferencia, hogy nem kell fizetni, akkor ezen az úton lehet járni, de azt hiszem, hogy egy államnak mégsem szabad a maga életét ilyen hazárd gondolatra felépíteni. Sokat említették t. felszólalt képviselőtársaim, hogy az állami élet és a gazdasági élet ülése 1933 május 4-én, csütörtökön. 81 szerves összefüggésben vannak egymással, hogy az államháztartás problémája az egész gazdasági élet problémája. En teljes mértékben aláírom ezt a megállapítást. Az egyetlen kérdés az, remélhetjük-e gazdasági életünk olyan gyorstempóiú és olyan gyökeres megváltozását, hogy állami háztartásunkat ezen keretek között fenn tudjuk tartani és fedezni tudjuk. En azt hiszem, hogy a londoni konferencia nem fog eredménytelenül végződni. Bizonyos eredmények létrejönnek talán a politikai kérdések tekintetében, talán monetáris kérdések tekintetében, egyet azonban semmiesetre sem várok, azt, amire t, képviselőtársam beszéde végén utalt, hogy olyan határozatokat fognak hozni, amelyek a mi agrárválságunkat megoldáshoz fogják segíteni. Kezdettől fogva világos volt, hogy a nagy válság a termelési, hitel-, fogyasztási válság mellett, amint méltóztatik nevezni-, van egy külön válság, és ez az agrárválság, mely agrárválság azután is meg fog maradni és tovább fog érvényesülni és hatni, amikor már az ipari válság és a hitelválság terén bizonyos kedvező momentumok fognak beállni. (Magyar Pál; Ügy van!) Azt mondotta Eck hardt Tibor igen t. képviselőtársam, hogy hosszú válságra kell berendezkednünk. Teljesen igaza van, azonban erre a hosszú válságra való berendezkedés egyetlen útja, véleményem szerint, a jelenlegi gazdasági helyzetnek valamely formában való likvidálása. Es itt jutok el ahhoz a kérdéshez, amire Lakatos t. barátom is kitért, az adósságrendezés kérdéséhez. (Halljuk Halljuk!) Teljesen egyetértek Lakatos t. képviselőtársamtmal és azt hiszem, a Ház nagy többségével is, hogy az adósságrendezésnek az a metódusa, amelyet Eckhardt t. képviselőtársam ajánlott, a devalváció nem célhoz vezető. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Más utakat kell keresni, de mielőtt ezekre rátérnék, bizonyos optimizmussal szemben kell figyelmeztetnem. Azt mondotta a t. pénzügyminiszter úr, hogy a romlás megállott és a javulás előfeltételei jelentkeznek. Közelebbről nem írta körül a pénzügyminiszter úr, amint beszédét a lapokban olvastam, hogy mik ezek a jelenségek. A Tyler-féle jelentésben olvastunk három momentumot. Az egyik az, hogy kivitelünk 11%-kai emelkedett a folyó év első negyedében, a másik ugyanezen gondolatkörbe tartozik, hogy áruink olyan piacokra is eljutottak, amelyekre azelőtt nem tudtak eljutni, és a harmadik megállapítás az volt, hogy egyárnyalati áremelkedés van a mezőgazdasági cikkekben és egy árnyalati áresés az ipari cikkekben és ilyen módon az a bizonyos agrárolló, az a bizonyos árdifferencia valamelyest kezd kiegyenlítődni. Ezek közül a megállapítások közül én csak az elsőt tudom értékelni, amely a kiviteli többletre vonatkozik, ami kétségkívül kedvező jelenség. Ami már most a másik megállapítást illeti, hogy itt bizonyos árjavulás van, én azt az állandó javulási tendenciának r nem tudom elfogadná. Ezek visszatérő t jelenségek még a válság óráiban is a gazdasági életben, különösen az év első negyedében, anélkül, hogy á hozzáfűzött reményeket eddig beváltották volna. Viszont, ami a kiviteli többlet emelkedésének kérdését illeti, itt is tisztában kell lennünk azzal, hogy ez nem az általános helyzet javulásának az eredménye. Ez^ két körülménynek az eredménye az én megállapításom szerint. Egyrészt a clearing-egyezimények felmondásának, megszűnésének, másrészt pedig a kom12*