Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

78 Az országgyűlés képviselőházának . latot, amely a miniszterelnök úr 'kormányralépését, és kormányának, illetve sajátmagának első tényeit követte, az európai közvéleményben paralizálja. Szembetűnő jelei voltak ennek, amit objektíve meg kell állapítanom. Nekem csak az a kívánságom, a miniszterelnök úrhoz, hogy ugyanezt az utat kövesse a jövőben is. A miniszterelnök úr helyesen hangoztatja a szabad kéz politikáját. Viszont legyen szabad rámutatnom arra, hogy az ölhetett kéz is szabad kéz. A szabad kéz politikájának akkor van értéke, ha azsal a szabad kézzel biz- nyos irányokban konkrét akciókat is fejt ki az ember. Az után, hogy a miniszterelnök úr — na gyón helyesen — deklarálta revíziós követeléseinket, azt hiszem, a magyar politikának csak &g.y célkitűzése lehet és ez a célkitűzés az, hogy a múltból ittmaradt félreértéseket, aggodalmakat lassankint likvidáljuk és belevigyük különösen az érdekelt államok közvéleményébe azt, hogy egy igazságához jutott, életfeltételeiben biztosított Magyarország a fellángolt nacionalizmussal és bosszú vággyal szemben sokkal nagyobb biztosítéka az európai békének, mint egy mesterségesen fenntartott, negatív célokat szolgáló kisantant-szövetség. Ha a miniszterelnök úrnak sikerülni fog ezt a köztudatot megteremteni a külpolitikában, akkor meg vagyok győződve, hogy nagy politikai célkitűzéseinkhez lényegesen közelebb jutottunk. Ugyancsak meg kell állapítanom objektíve a miniszterelnök úr politikájáról, hogy a belső rend fenntartása tekintetében sem hagy a kormányzat semmiféle kifogásolnivalót, eltekintve attól a szabadságkorlátozástól, amely ellen küzdöttünk, küzdünk és a jövőben is küzdeni fogunk. En súlyt helyezek erre, t. Ház, azért, inert teljes mértékben aláírom a pénzügyminiszter úrnak azt a megállapítását, hogy jövő gazdasági terveink szempontjából a kiinduló pont a belső rend és nyugalom. Tehát nem abból a szempontból, mintha talán bizonyos riadt közvélemény nyomait akarnám követni, hanem ebből a magasabb szempontból igenis, elismerem a miniszterelnök úr rendtartó politikájának helyességét. De elismerem még egy szempontból. Mi a szabadságjogok megteremtéséért küzdünk. Legjobb meggyőződésem szerint a szabadságjogok kivívásának útja a rend útján halad. (Ügy van!) Ha rendet tudunk tartani, akkor azok a politikai követelések, amelyeket mi a szabadsságjogok terén hangoztatunk, természetesekké válnak és a követelés ebben az irányban ellenállhatatlanná fog válni. (Propper Sándor: Eszerint tehát már esedékesek a szabadságjogok'?! — Váry Albert: Türelem!) A magam részéről azonban nem tudom ugyanezzel az elismeréssel fogadni a kormány általános pénzügyi és különösen gazdasági politikáját. Azok az aggodalmak, amelyek a részletkérdések elhanyagolását illetőleg bennem hét hónappal ezelőtt éltek, kritikává érlelődtek. Az előttem szólott t. képviselő úr mondotta, hogy 1931 augusztusában összeomlás következett he. Teljesen igaza van. Teljes összeomlás következett be, és ami ellen talán még rövid idővel ezelőtt tiltakoztak volna, ma már azt hiszem, közértelmüleg megállapíthatjuk, hogy 1931 augusztusában bekövetkezett a magyar állam pénzügyeinek, a magyar állam gazdasági életének és — ebben talán nem fogunk egyetérteni, amit most mondok — a magyar politikai helyzetnek tökéletes csődje. Azt hiszem, hogy 1931 augusztusa óta a kormányoknak más feladatuk nem lehetett a belső 74. ülése 1933 május í-én, csütörtökön. politika terén, a gazdasági ós pénzügyi politika terén, mint az, hogy ezt a csődöt likvidálják. Egy csődlikvidálás nem teátrális feladat egy nagyrahivatott államférfiúnak, nem kínál olcsó sikereket, de meg vagyok róla győződve, hogy az adott helyzetben felér azzal a munkával, amelyet a könnyelműség és bőség éveiben "végeztek a magyar kormányok. Jelentőségében bizonyára fel fog érni, ha nyomában látszólag pusztulás, rombolás és nem hivalkodó alkotások fognak is jelentkezni. A pénzügyi téren is a likvidáció álláspontjára kellett volna helyezkednie a kormánynak. Nem mondom, hogy nem helyezkedett erre bizonyos mértékig, de állítom, hogy ez a likvidáció a tényleges helyzettel nem áll arányban. Ennek a költségvetésnek, amely előttünk fekszik, kifejezésre kellett volna juttatnia azt a törekvést, hogy a pénzügyminiszter úr súlyos áldozatok árán is likvidálja azt a homokra épített nagy alkotást, melyet magyar államnak neveztünk 1931 augusztusa előtt. A pénzügyminiszter úr költségvetését két dicsérő jelzővel fogadta a sajtó is és hallottam azóta is elhangzani hasonló dicsérő szavakat. Az egyik az, hogy a pénzügyminiszter úr költségvetése őszinte, a másik pedig az, hogy a túlméretezést most már hivatalos programúiban is hangoztatja. En is örülök annak, hogy a pénzügyminiszter úr őszinte költségvetést terjesztett a Ház elé és ez az őszinteség abban jelentkezett, hogy a pénzügyminiszter úr, azt hiszem, 72*6 milliós deficitet állított a Ház elé. Mekkora út volt az, amíg idáig eljutottunk! Méltóztassanak csak visszagondolni az 1931/32. évi költségvetésnek tárgyalására, de még az azután következett költségvetés tárgyalására is, amikor a számokkal való akrobatamutatványok után, annak ellenére, hogy valamennyien éreztük, hogy az a költségvetés nem reális, a pénzügyminiszterek mindig kiegyensúlyozott költségvetést terjesztettek a Ház elé; sőt emlékeznek a t. képviselő urak arra is, hogy az 1931-ben lefolyt választás alkalmával az akkori többségi pártnak legnagyobb argumentuma a választóközönség előtt az volt, hogy a pengő értéke stabilizáltatott és az államháztartás egyensúlya biztosíttatott az elmúlt kormányzat által. (Propper Sándor: Es hogy adóemelés nem lesz!) • r Az előttem szólott t. képviselő úr szemrehányást tett egyik felszólalt képviselőtársamnak azért, hogy a pénzügyminiszter úr költségvetésére azt mondotta, hogy nem reális. En sem vállalom ezt a vádat, nem azért, mintha meg volnék róla győződve — és talán a pénzügyminiszter úr maga sem lehet meggyőződve róla, mert legfeljebb a diplomáciában használt «rebus sic stantibus», formula a helyzet ígymaradása esetében lehet a költségvetés realitását biztosnak elfogadni, (Jánossy Gábor: vagy javulása esetében!) igen, vagy javulás esetében — (Sándor Pál: Azt szeretném látni!) de mégis azt kell mondanom, hogy nincs igaza Lakatos Gyula t. képviselőtársamnak, ha évek tapasztalatai után nehezményezi azt, hogy erről az oldalról a költségvetés realitása iránt kételyek vannak. Más a helyzet azonban ezzel a másik közös kiinduló ponttal, — inert hiszen ma kritikámmal azért vagyok kényelmesebb helyzetben, mert közös kiindulópontunk van a pénzügyminiszter úrral — amely az állami berendezkedésnek túlméretezésére vonatkozik. Ezt a megállapítást hosszú idő óta először hallottuk a