Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

76 Az országgyűlés képviselőházának 17 ugyanakkor kamatíerhünk 300 millió pengő volt. Ma a kivitelünk értéke a legutolsó kimutatás szerint 335 millió pengő. Hát azt kérdezem én

1

: hogyan lehet 335 millió bruttókivi télből egyáltalán kamatokat fizetni?! Elsősorban mégis csak a bevitelre kell gondolnunk, ami a legszerényebb standard mellett is ezt az összeget felemészti. Én tehát úgy tudom elképzelni ezt a kérdést, hogy a londoni gazdasági konferencián, a Népszövetség pénzügyi bizottsága előtt vagy egy fórum előtt, amely erre kreáltatik, ezt a kérdést minél előbb — és erre kérem a mélyen tisztelt pénzügyminiszter urat — a tárgyalás stádiumába kell hozni. Mert ha végleges ajánlatokat nem is tehetünk, de elveket igenis megállapíthatunk. Megállapítható például mindenekelőtt az az elv, hogy a mi adósságaink kamatszolgálatát csak egy többletexportból vagyunk képesek teljesíteni. Egy mennyiségben vagy egy értékbeli többletexport erre a célra lojálisán felkínálható és fel is kínálandó, de csak azon a többleten túl. amely szükséges ahhoz, hogy egy minimális életstandard mellett annyi importot teljesíthessünk, amely megélhetésünkhöz szükséges. (Zaj a jobboldalon.) Nagyon sok kérdésben a megboldogult Gaal Gastonnal egy állásponton^ voltunk, mert hiszen elvégre is olyan politikát akarunk, amellyel megélhetést akarunk biztosítani az ország legnagyobb társadalmi rétegének. (Ügy van! jobb felől.) A külföldi adósságok kérdésétől ezzel el is búcsúzva — különben is csak néhány percem van hátra — marad a legkrudélisabb kérdés, az, hogy mit csináljunk a belföldi adósságok kérdésében, hogy azokat a teherbíróképességgel arányba hozzuk. Itt azt kell mondanom, hogy a kérdés megoldása, ha külföldi rendezést tudunk keresztülvinni, azért könnyebb, mert sok belföldi adósságban mint utolsó kéz külföldi hitelező szerepel, tehát, ha a külfölddel arrangement-t tudunk létesíteni, akkor a kérdés megoldható. Talán a belföldi adósságok rendezésére vonatkozólag engedtessék meg, hogy itt kissé radikálisabb programmal lépjek fel, amelyet az igazságügyminiszter úr tőlem talán rosszalólag vesz, hiszen együtt szívtuk a klasszikus jogtudomány emlőit, de én azt mondom, hogy pacta sunt servanda, a szerződések fenntartásának elve 100%-ig nem óvható meg többé, itt radikálisabb intézkedésre van szükség és valahogy az adósságok rendezése kérdésében a kommerciális kényisízeregyesség elveit meg kell kísérelni. (Elénk helyeslés jobbfelől) En nagyon jól tudom, milyen érték egy ország hitelére vonatkozólag a telekkönyvi rendszer sértetlensége, mégis olyan telekkönyvi hitelezők, akik reménytelen pozícióban vannak, nézetem szerint kénytelenek lesznek elfogadni jogaiknak bizonyos csorbítását és ha erre közvetlenül nem kényszerítjük őket, válasszuk azt a metódust, amelyet a németek bevezetnek most és amely Romániában is terv, tudniillik olyan hátrányban részesítik őket az esedékesség és a kamatok szempontjából, amivel talán arra fogják őket bírni, hogy inkább adják meg a tőkében az engedményeket. (Sándor Pál: Kicsit késő!) Mélyen t. független és kisgazdapárt, én is azt tartom, hogy megoldandó az adósságok rendezésének kérdése, de óvakodjunk attól, hogy a nemzetbe beleyigyék az infláció szükségességének gondolatát. Ez a kérdés megoldható külföldi hitelezőinkkel való megegyezéssel, belföldi hitelezőinkkel pedig -— ha szükséU. ülése 1933 május U-én

y csütörtökön. ges — belső törvényi kényszerintézkedésekkel. (Sándor Pál: Kicsit későn jön meg az eszünk!) A nemzeitközi gazdaságpolitika^ terén Magyarország helyét saját termelési és értékesítési problémái adják meg. Nekünk azok mellett van helyünk, akik a búzakérdésnek nemzetközi egyezménnyel való rendezését kívánják. Utalok különben arra, hogy Magyarország már a római és stresai konferenciákon emellett foglalt állást, és nagy örömmel olvasom, hogy Roosevelt amerikai elnök úr emellett az álláspont mellett látszott magát lekötni, ámbár az utolsó hetekben erről a fontos kérdésről nem hallottam. Kereskedelempolitikai tekintetben Magyarországnak azok mellett van helye, akik kívánják a többoldalú preferenciákat, még pedig hatékony preferenciákat nyújtó szerződések megkötését. És itt nem értem mélyem t. Eckhardt barátomat, aki azt mondja, hogy ezt nem, hanem kössünk kvóta- és kontingens-megállapodásokat, hiszen azzal nem érünk semmit, mert a kvóták átvételére eddig még egyetlenegy szerződéses partnerünket sem tudtuk kötelezni, viszont nem tudom belátni, hogy^ éppen a független és kisgazdapárt ne foglaljon állást testületileg a hatékony preferenciák mellett, egy elv mellett, amelynek a külfödi tárgyalásoknál már bizonyos akceptált értéke van s amely körül rendkívüli harcok folynak. Es miért álljunk mi a legtöbb kedvezmény záradéka mellé, mikor Magyarország exportérdekei vitálisán követelik meg, hogy Európa ipari államainak az a csoportja, amely mezőgazdasági cikkeket importál, lehetőleg az európai és így a magyar termelésből is vegye át a maga importszükségleteit. Meggyőződésem, hogy ha Európának ipari államai ezt a gondolatot nem fogják elfogadni, akkor itt Európa keletjén a folyton megújuló pénzügyi válságoknak (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és szociális izgalmaknak olyan fészke fog megmaj radni, amely Európa pacifikálását lehetetlenné fogja tenni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem akartam és nem is fogok sokat beszélni az általános politikáról, mégis lehetetlen itt lenyelnem azt, hogy elvégre ők voltak azok, akik olyan kereteket állapították meg egyes államok részére, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) amely keretekben az illető államok szükségképpen deficitáriusok, nem tudnak deficit nélkül exisztálni. Joggal vethetjük fel tehát velük szemben a következő dilemmát: vagy oly értékkel bír reájuk nézve a jelenlegi szerződéses helyzet fenntartása, hogy ezen érdek minden felett áll, hát akkor tessék nekik finanszirozniok Európának ezt a részét (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és elkészülni arra, hogy időnként itt deficitek, inzolvenciák az államcsődök helyzetei fognak beállani, vagy pedig a másik alternativa terére kell lépniök, és_ez a mellénynek az a bizonyos kigombolása (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és a szerződéseknek egy olyan modifikációja, amely mellett életképes államokat tudunk teremteni Európának ezen a részén, (Ügy van! Ügy van! Taps jobbfelől és a középenJ Mélyen t. Képviselőház! Itt állunk a világgazdasági konferencia előtt. Én nem ringatom magam illúziókban, hogy ez a (konferencia érdemleges döntéseket fog hozni, de rendkívül fontosnak tartom az egész világ közvéleménye szempontjából, hogy ennek a konferenciának lefolyásából ne kétségbeesést, hanem reményt merítsen a világ közvélemé-