Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-182
530 Az országgyűlés képviselőházának 182. ülése 1933 május 17-én, szerdán. ház között és be kell vallani, hogy talán egész Európában egyetlen állam nincs, amely a katolikus anyaszentegyházzal, a katolikus egyházzal, a magyar nemzetnek ezer esztendőn keresztül dajkájával, ápolójával, kultúrája adományozójával annyi tisztelettel, annyi jósággal, aninyi jóindulattal bánna, mint a magyar állam. A magyar állam az egyetlen egész Európában, amely a katolikus egyház vagyonához soha hozzá nem nyúlt. A magyar állam az egyetlen egész Európában, amely egész jóindulattal^ viseltetik most is, viseltetett korábban is, ezen átmeneti állapotban is az egyházzal szemben. Nekünk katolikusoknak, az egyház képviselőinek is .aiz államhatalomnial szemben nincs panaszunk, azonban azt látom és hallom, valahányszor földbirtokreformról van szó, valahányszor ez a kérdés szőnyegre kerül, mindenkor — mint Jónást kidobták a ihaióról — rögtön az egyházi Vagyon okkal hozakodnak elő. Ha van valahol magánvagyon, amelynek a jogcíme teljesen világosan, tisztán áll a maerám'og és a közjog előtt, ,az az egyházi vagyon itt Magyarországon. Állami eredetű? Hát volt állam akkor ebben ! az értelemben, amikor Szient István az egyházakat alapította!? Hiszen nem volt állaim és Szent Istvánnak az a legnagyobb érdeme, hogy 38 esztendős uralkodása alatt fejlesztette ki az államot, kovácsolta össze nemzeti állammá a széthúzásra alkalmas törzisszerkezetű magyarságot. Amikor pedig a tíz püspökséget alapította, az Arpád-törzs családi törzsvagyonából dotálta az egyházakat. De továbbmegyek, (hiszen az egyházi vagyonnak csak egy csekélyebb része, talán harmadrésze ami ősi dotáció, a többi teljes magánjogi törvényes címeken történt szerzemény, vagy legatum. Nem is beszélek arról, hogy akkor, amikor a, török járom alól felszabadult ez az ország, Magyarországon kótya-vetye volt a föld bemutatott hónokra, azok, akik zabot és lisztet szállítottak a felszabadító hadseregnek, egész vármegyéket kaptak és valóságos pazarlást követett el a bécsi kamiara a magyar földdel. Bécs azt a nemzeti, dehogy nemzeti, nemzetietlen politikát csinálta Magvarországon, amely Trianon árnyékát már előrevetette, amely előkészítette Magyarországot a trianoni békekötésre, akkor, amikor a határszélekre a színmagyar telepeseket nem engedte be, thia.nem rongy papírra mindenkinek kiadták, az egyház tulajdonjogát aktákkal kellett igazolni, <sőt váltságdíjat kellett éveken keresetül fizetni érte. Nincs az a törvényes jogcím, amellyel az egyháznak a vagyonához, a birtokához való jussát beigazolni ne lehetne. Ha tehát földbirtokpolitikára van szükség akár telepítési, akár más címen, ne ezt dobnák oda elsősorban s meg vagyok róla győződve, hogy a kormánynak sem szándéka ez. En nem kutatom Magyarországon a latifundiumok keletkezését, nem is akarok ebbe beleszólni, mert tudom azt, hogy nagyon kényes pontot érintenék, egy azonban bizonyos, az, hogy azok a hatalmas nagy latifundiumok Magyarországon, amelyek évszázadokon keresztül zárt kezekben voltak, nem több generációnak sűrített és verejtékes munkájából keletkeztek, legtöbbször az a hatalmas nagy vagyon a régi világban — a francia forradalom előtt, ha vagyonról volt szó, csak ingatlanvagyonról beszéltek — rendszerint a konjunktúrának kihasználásából keletkezett. Nem mondom, hogy ez tisztességtelen volt, de — ez történeti tény — kérdem, hol vannak azok a latifundiumot birtokló famíliák akár az érdem, akár a kor dolgában az egyházzal szemben? Ha tehát szükség van telepítésre, földbirtokreformra a jövőben, amint bejelentette az igen t. miniszterelnök úr, akkor nem kell kipécézni direkt egykategóriájú birtokot, hanem ahol szükség van a telepítésre, azt ott mindenesetre meg kell csinálni, tekintet nélkül arra, hogy ki annak a tulajdonosa. A protekciót és más befolyásokat eleve ki kell zárni. Természetes dolog, hogy vigyázni kell erre, mert kétszer már nagyon ráfizettünk a telepítésre. Telepített itt a török, amikor 1532-ben megindult ellenünk. Tudjuk azt, hogy amikor Kőszeget ostrom alá vette, százezer volt a harcos törökök száma és 200.000 szedett-vedett népség jött utána, rácok és balkániák, és a török kalifa felségjogait a meghódított területekre rögtön kiterjesztette és a jött-ment népeket telepítette oda. A^ felszabadulás után^ jött Bécs politikáj cl 5 ti második átkos telepítés, amikor a határon túl lakó területen élő nemzetiségeket telepített le oda és az irredentizmusnak már eleve elhintették a magvát. Ez egy szerencsétlen nemzeti politika volt, ha tehát harmadik telepítést csinálunk most, más szempont nem vezethet bennünket, mint ennek a nemzetnek teljesen jól felfogott érdeke és magyarságunk érdekének feltétlenül minden tekintetben való szemmeltartása. T. Ház! A telepítés, a ^ munkanélküliség kérdése és azok a más kérdések, amelyeket a miniszterelnök úr bejelentett, a legszorosabb összefüggésben vannak a faluval, magával a falu életével. En olyan kerületet képviselek, amely 63 falura terjed ki. Ez a kerület még ezelőtt 10 esztendővel is a legjobb módú emberekkel (megrakott falvakból állott s most ha járom a falvakat — nem is beszélek székhelyemről Sárvárról, de ha látom a falvakat, a szomszédomban, így például Alsóságot, — Jánossy Gábor t. képviselőtársam kerületét — vagy látom Gércét; tele vannak proletárral. A miniszterelnök úr azt mondotta, az ő politikája a munkanélküliség dolgában az, hogy ne legyen éhező ember itt, ebben az országban. Nagyon szeretném, ha ebből a pium desideriumból tényleg valóság válnék. (Felkiáltások a jobboldalon: Mi is!) Sajnos, azonban meg kell állapítanunk — és nem akarok ezzel destruálni, defetizmust csinálni — a tény az, hogy igenis vannak éhező emberek. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Amikor reggel átmegyek a sárvári piacon, ott két-háromszáz ember van, aki reggel nem tudja, hogy délben fog-e valamit enni. (Ügy van! balfelől.) Ott vannak a koldusbotra jutott, lerongyolódott asszonyok is gyermekeikkel. Leírhatatlan a nyomor, amelynek ők áldozatai. Tudom, hogy a hatóság mindent elkövet, hivatása magaslatán álló főispán ül Vasvármegye főispáni székében, megtesz anindent, azonban elfogyott az ínségsegélyre kiutalt összeg. Azt gondolták: itt a tavasz. Májusban máskor csoportokban mentek el munkára. Az idén egyetlenegy bokor munkást vittek el, pedig a földmunkások százai vannak ott. Hatszáz családapa áll ott, aki ha ma nem keres, holnap sem ő, sem családja nem élhetik. Panaszkodnak ezek az emberek, járnak fűhözfához, nem tudnak rajtuk segíteni. Amikor a miniszterelnök úr kijelentette, hogy melyek a. legsürgősebb teendők, és mi az, amit a kormány tenni fog, végighallgattam és igazán szomjas lélekkel ittam az ő kijelentéseit, de ki kell jelentenem, hogyha haza megyek a hét végén, és hozzám jönnek a sárvári \
