Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-182

528 Az országgyűlés képviselőházának 182. ülése 1933 május 17-én, szerdán. fogva a költségvetést nem fogadom el. (Helyes a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik?? Patacsi Dénes jegyző: Huszár Mihály! Huszár Mihály: T. Képviselőház! A miniszterelnök úr fejtegetéseit és előadását figyelemmel kísértem és azzal a tisztelettel, amellyel személye iránt viseltetem, a legsürgősebb teendők felsorolását nagy örömmel hallgattam, mert mindazoknak a kérdéseknek megoldását feladatául tűzte ki és jelentette be a miniszterelnök úr, a legsürgősebben megoldandó feladatok között, amelyek az országot, a parlamentet, sőt legfőképpen künn a szegény nyomorgó, éhező gazdaközönséget, a falu népét is a legközelebbről érdeklik. Nem tagadom azonban, hogy a miniszterelnök úr két kijelentése bizonyos izgatottságot, nyugtalanságot keltett azok között a képviselőtársaim között, akik bizonyos kérdésben, a királykérdésben egyáltalában nem titkolt álláspontjukat leszögezték. Ez a két kérdés a miniszterelnök úrnak a kormányzói jogkör kiterjesztése és a királykérdés tekintetében tett kijelentése. Először az elsővel kívánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Nem tudunk eléggé hálát adni az isteni Gondviselésnek, hogy 1919-ben úgy történtek az események, ahogyan történtek, és a kormányzói állásra, nemkülönben annak fenkölt személyére, aki azt betölti: a^ legnagyobb tisztelettel néz ebben az országban mindenki. (Igaz! Ügy van!) Amikor azonban a kormányzói jogkör kiterjesztéséről van szó, azt vártam és azt reméltem, hogyha nem is közvetlenül a miniszterelnök úr szájából, de valamiképpen, akár sajtó útján is, már eleve némiképpen megnyugtatna a kormány az ország közvéleményét, hogy miképpen képzeli el a kormányzói jogkör kiterjesztését és miért van most erre szükség, miféle jogokra óhajtja a kormány a kormányzói jogokat kiterjeszteni? Talán azokra a jogokra, amelyek még a koronás királyt is csak a koronázás után illetik meg, vagy talán — és elsősorban ez keltett bennem is nyugtalanságot — a legfőbb kegyúri jogokra óhajtja a kormány kiterjeszteni a

r kormányzó jogkörét. Bármiképpen történjék is, le kell szögeznem a magyar közjogi álláspontnak megfelelő azt a nézetét, hogy & kormányzói állás, a kormányzói méltóság mindaddig, amíg az alkotmány kérdése véglegesen nem rendeztetik, amíg a restauráció be nem következik, ideiglenes állás és mi úgy képzeljük el. amint a magyar közjog szerint máskép elképzelni sem lehet, hogy a kormányzó ott áll a magyar trón legmagasabb lépcsőjén, szinte azt mondhatnám kivont karddal a kezében, és őrködik az elárvult trón és a szent korona felett. (Elénk helyeslés és taps a balközéven,) A szent korona tiszteletében nincs közöttünk különbség. (Ügy van! Ügy van! a balközéven és jobboldalon.) A szent korona egyesíti az egész nemzetet,^ a szent korona a független magyar államiság szimbóluma, a szent korona az öncélúságnak is legfőbb kifejezője. (Ügy van!) Ami magát a trónt illeti, lehet, (hogy talán ebben az országban sok ember felé a trónról kérdőjel meredez. Mi, legitimisták kijelentjük, hogy szerintünk a trón felett kérdőjel nem meredez (Ügy van! Ügy van! a balközéven.) és hogy a restauráció idöíszerű-e, vagy sem, azt nem hiszem, hogy egy mondattal el lehetne intézni. Nem hiszem azt, hogy ha példának okáért más volna az, akit a legitimisták a trón törvényes utódjának tartanának, akármilyen csatát nyert (király volna is, tőle lehetne függőivé tenni a restaurációt. Utóvégre nem mondom azt, hogy külpolitikai tekintetek valamikép nem befolyásolják ennek a nagyfontosságú nemzeti kérdésnek megoldását, sőt ellenkezőleg, mi azt tartjuk, hogy restaurálni csak akkor lehet, amikor az idő megérett, amikor eljött az idők teljessége és restaurálni csak úgy lehet, ahogyan a magyar alkotmány szelleme azt minden m agyán embernek diktálja, törvénytelen formákban, kerítésen keresztül királyt hozni Magyarországra nem lehet. (Berki Gyula: Egyszer már megpróbálták és nagy baj lett belőle! — Strausz István: De nem mi!) Csak a törvényes, alkotmányos formák közt lehet ezt megoldani és csak a nemzeti akaratnak egyöntetű szabad megnyilvánulása után. Leszögezem azt, hogy a trónfosztó törvény idegen befolyás terrorja alatt történt és én nem hiszem, hogy nemzeti gondolkodású ember a trónfosztása törvényt lélekben, lelkiismeretben kötelezőnek tekinthetné. Éppen így a restaurációnak is minden külbefolyástól menten kell történnie és elsősorban a. nemzeti érdekeknek f szabad csak a restauráció megoldásánál is érvényesülniÖk. Azt hiszem, ha talán a miniszterelnök úrnak lett volna ideje bővebben ezzel a kérdéssel foglalkozni, akkor talán nyugtalanság, izgatottság ennek a kérdésnek bejelentésénél, a királykérdés ilyenformán történt elintézése után ezen az oldalon nem maradt volna. Hiszem azonban, hogy ez a kérdés napirenden fog tartani. (Grieger Miklós: Napirenden fogjuk tartani! — Berki Gyula: Kár! — Grieger Miklós: Fogjuk!) Nyugtalanság van azonban amiatt, mert a miniszterelnök úr szavaiban bizonyos barátságtalan hangot érzek megcsendülni, mintha minket, akik teljesen alkotmányos alapon állunk, amjkor magunkat legitimistáknak valljuk és amikor az alkotmány kérdésének megoldásához nyílt módon ragaszkodunk, mintha bennünket szabad mozgásunkban, elveink hirdetésében a miniszterelnök úri a kormányhatalommal akarna korlátozni, vagy pláne esetleg bennünket megfenyegetni. (Berki Gyula: Nem mondta ezt! * Csak azt mondta, hogy ha a rendet megzavarják!) Nem hiszem, hogy a miniszterelnök úr, akit én bölcs és tapintatos embernek tartok és aki minden tekintetben állandóan^ a nemzeti koncentráció gondolatát 'hangoztatja, ebben a kérdésben éppen bennünket fenyegetne. Mi nem kívánunk senkinek lelkiismeretén erőszakot elkövetni, de nem engedünk. Eljön az idő, amikor majd appellálunk magára a nemzetre és meg vagyunk róla győződve. — hiszen nemi kétséges* azt hiszem, nem kell fejünket a homokba dugni, — hogy a magyar nemzet a királysággal él, vagy pusztul. (Berki Gyula: Hogyne, a királysággal él! — Jánossy Gábor: Előbb integritás, azután restauráció) Utóvégre én a szentkoronát látom csak magam előtt és azt a megoldatlan talányszerű helyzetet, ami Magyarországon van. Szentkorona, királyság, király nélkül örökké, mindörökké?

1 (Berki Gyula: Ugyan kérem, megtörtént ez már a történelem során nem egyszer!) Engem megnyugtatott volna a miniszterelnök úr, ha konkrétebb formában szegezte volna le a kormány álláspontját, megnyugtatott volna különösen akkor, ha hivatkozott volna külpolitikai tájékozódásaira és felvilágosította volna a parlamentet atekintetben, hogy miért nem tartja most aktuálisnak^ a restaurációt. Nem aktuális, ezt halljuk tíz esztendő óta. Erőszakos lépéstől borzadunk valamennyien,, azonban szeretnénk