Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-180

432 Az országgyűlés képviselőházának 180. ülése 1933 májiis 15-én, hétfőn. tor megállapította, a bírósági járások mesterséges ; átalakításával, tót falvaknak magyar többségű járásokhoz való csatolásával igen sok helyütt megfosztották a magyarságot nyelvének használatától. (Ulain Ferenc: Scotus Viator erről írjon!) Szellemi határzár van még ma is, úgyhogy néhány lap, tudományos és szakfolyóirat kivételével nem engedik be a sajtótermékeket. Kárpátalján, ahol a megszállás előtt egyetlenegy cseh család nem lakott, ma 31 kisdedóvó működik, magyar csak 5, rutén pedig 29. Ugyanott nincs magyar kereskedelmi iskola, sem .magyar polgári vagy más magyar középiskola, de magyar tanítóképzés sincsen. t> Hogy milyen szomorú és kétségbeejtő az ott élő kisebbségek helyzete, talán mindennél jobban bizonyítja a kivándorlás Csehszlovákiában. A volt magyar Felvidék kivándorlási aránya 1929-ben több mint tízszerese a csehországi átlagnak. 10.000 ruténre 44 kivándorló esik, 10.000 magyarra 21 és 10.000 tótra 65. A kisebbségek védelme tárgyában a szövetséges és társult hatalmak és Csehszlovákia között 1919-ben Saint Germain-ben kötött szerződés szerint Csehszlovák-ország kötelezte magát arra, hogy a rutén területeknek a legszélesebbkörű autonómiát fogja adni és a Millerandféle kísérőlevél kimondja, hogy ez a szerződés a rutén autonóm tartomány népességének megadja a lehetőséget arra, hogy kívánságait nyilvánosan kifejezhesse és ígéri, hogy a hatalmak a legkomolyabb figyelemmel lesznek ennek a népességnek jövőben nyilvánítandó kívánságaira. Ezt a megígért autonómiát a rutének a mai napig nem kapták meg. dacára annak, hogy a felvidéki összes rutén pártok, az amerikai rutén nemzetvédelmi tanács és az emigrált rutének, ismételten sürírették a Népszövetséghez eljuttatott kérvényükben. Ilyen hát a kisebbségek helyzete az utódállamokban. Es a Nemzetek Szövetségéhez intézett nana szók egyáltalában nem találtak meghallgatásra, amit nemcsak mi hangoztattunk, hanem az összes külföldi barátaink is nem egyszer megállapítottak. En igyekeztem a komoly mérséklet hangján előadni ezeket a sérelmeket és tartózkodtam az erősebb bírálattól, de idézem Wilson elnököt, aki 14 évvel ezelőtt megmondotta, hogy az új államok csak a kisebbségi szerződések aláírása ellenében kapták meg a már bekebelezett új területeket. Es idézem Charles Dupuist, a világhírű francia nemzetközi jogászt, aki azt az álláspontot vallja, hogy az iitód áll am oknak az átcsatolt területek felett való állami fensőbbsége önmagától megszűnik, ha ennek feltételeit: a békeszerződések kisebbségvédelmi, valamint a magyar állampolgárok vagyonát védő _ rendelkezéseit az utódállamok meg nem tartják. Teljesen érthetetlen és esztelen az utódállamoknak az az írtóhadjárata, amelyet főleg a magyar kisebbség ellen folytatnak. Talán közvetlenül a békeszerződések után ezt meg lehetett volna magyarázni azzal, hogy féltek a magyar kisebbségtől, féltek attól, hogy azok irredentát, összeesküvéseket, forradalmakat fognak csinálni és ezért legyűrték, megfélemlítették őket. De ma, tizennégy évvel a békeszerződések megkötése után, amikor mindenki tudja, hogy mi sem akarunk háborút és senki sem akar az utódállamokban forradalmakat, amikor ezek az emberek csak élni, dolgozni, boldogulni akarnak, ezt a tehetséges, becsületes, munkás magyar fajt tönkretenni akarni, ennek valóban nincsen semmi értelme, hiszen evvel csak önmagukat gyengítik és a világ becsülését teszik kockára. (Ügy sván! Ügy van!) Tisztelt Képviselőház! Részletesen és talán kissé hosszasan foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel, {Felkiáltások jobbfelől és középen: Nagyon helyes volt! — Lázár Miklós: Nagyon tanulságos!) mert az az érzésem, hogy ini talán nem eleget gondolunk arra és nem eleget foglalkozunk azzal, ami odaát történik. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és középen.) Olvasom a magyar lapokat és fájó szívvel látok hasábokat egy bécsi operaénekes szerelmi kalandjairól, bűnügyi és más szenzációkról. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és csak néha, ritkán látok néhány sort arról, ami odaát a megszállott területeken, az utódállamokban történik, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Itt is vajmi keveset^ beszélünk ezekről a dolgokról!) En mást várnék a hazafias magyar sajtótól. Vagy talán annyira beteg a mi közfelfogásunk, anynyira beteg a mi ízlésünk, hogy bennünket csak az ilyen bűnügyi szenzációk és erköleste. lenségek érdekelnek? En ezt nem tudom elhinni. En csak bizonyos fásultságot és bizonyos feledékenységet látok, ami a sok igazságtalanságnak, a sok csalódásnak, saját súlyos gondjainknak eredménye és következménye. (Ulain Ferenc: Sajnos, ez így van!) De ilyenkor a feledékenység is bűn. Ereznünk kell felelősségünket saját lelkiismeretünk és az utókor ítélete előtt, ha vakon és süketen napirendre térünk a mi véreink és a testvemének sorsa felett. Meg vagyok győződve arról, hogy a miniszterelnök úr már régen meghallotta azokat a sóhajokat, amelyek onnan a távolból hegyeken, völgyeken és folyókon át ide szállanak. Meg vagyok győződve arról, hogy a miniszterelnök úr magyar szíve meg fogja érezni a mi véreink szenvedéseit és hogy ez fog neki erőt és lelkesedést adni arra, hogy a magyar igazság szent ügvét diadalra vigye. (Helyeslés jobbfelől és középen.) Bizalommal lévén a kormány iránt, a költségvetést általánosságban elfogadóim. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Büchler József! Büchler József: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Nagy érdeklődéssel hallgattuk Perényi t. képviselő úr beszédét és csak le akarjuk szegezni azt, hogy a szemben lévő párt milyen igazságtalanul bírál el egy és azonos^ kérdést, hogyha két más és más világfelfogású ember ugyanazt a kérdést szóváteszi. A nemzetiségi kérdésben egészen pontosan ismeretes a szociáldemokratapárt álláspontja. Mi a nemzetiségi kérdésben a teljes és tökéletes egyenjogúságot követeljük nemcsak itt benn az országban, .hanem a kisebbségek szamára, künn élő magyar testvéreink számára a régi Magyarország területén is. Ez közismert; erről mi a szociáldemokrataüárt bejövetelekor a parlamentben deklarációnkban szólottunk volt. Ha mégis mi mondottuk volna azt, amit Bleyer Jakab t. képviselő úr mondott itt a múltkor, akkor mi már régen hazaárulók lennénk, már régen lerohantak volna ide az urak (Propper Sándor: TTgy van! Ide a padok elé egy kicsit verekedni, úgy. mint régen!) és próbáltak volna fizikai erővel meggyőzni bennünket álláspontunk helytelenségé-