Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-180
4Î2 Àz országgyűlés képviselőházának : biztosítva. Hosszú utánjárás után végre a múlt év október végén Felsőgalla községben is megindult az inségmunka. Napi nyolcórai munkaidőt és 34 filléres órabéreket állapítottak meg, de ezt a kis bért később redukálták 25 fillérre, majd folyó év január hó 7-én lecsökkentették napi 1*50 pengőre, és hetenként 1—2—3 napot dolgoztatnak. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) Felelősségérzetünk tudatában — mondják beadványukban ezek a munkanélküli bányászok — kijelentjük, hogy a bányamenti községekben munkanélküli problémának nem volna szabad lennie. (Ügy van Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezekben a községekben a bányavállalat helytelen mjunkáspolitikája mesterségesen termelte ki a munkanélkülieket.» (Malasits Géza: Kell a tartaléksereg, hogy leszorítsa a béreket!) Beadványuk végén azt írják (olvassa): «Kegyelmes Urunk! Islehéz és fájó szívvel kell naponta végignézni vánnyadt, beteges gyermekeink kínszenvedését. Viharzó lelkünkben a sok szenvedés és nélkülözés láttán nagy és szomorú következményekkel járó gondolatok merülnek fel. Szédülő fejjel, kábultan nézünk egy reménytelen jövő elé. Érzékeltetni szeretnők Nagyméltóságoddal azt, hogy milyen egy apának a helyzete akkor, amikor a gyermek enni kér és nincs. Nincs kenyér, nincs ruha, a család züllik, bomlik a nyomor ostorcsapásai alatt, magunk és gyermekeink testén rongyokban van a ruha és testünket maholnap betakarni képtelenek vagyunk.» így írnak az ország miniszterelnökéhez a legnagyobb vidéki ipartelep munaknélküli munkásai. Február hó második felében jutott el ez a panaszirat a miniszterelnökhöz és azóta sorsukon semmiféle változás nem történt. Most nézzünk egy kissé tovább. Nézzünk szét a vidéken, hiolgy milyen ott a helyzet. Én nem tudom az egész ország állapotát pontosan és részleteiben feltárni ez alatt^ a rövid idő alatt, egynéhány szemléltető képet azonban idetárok a Ház elé, hogy a Ház tagjai abból is ítéljék meg azt a szörnyű állapotot, amelyet a munkanélküliség ebben az országban jelent. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) (Szeged lakosságának nyomorúságáról akarok szólni még. Szeged az (ország második legnagyobb városa. Itt az ipari munkásság jelentékeny része már a háború előtt is felesleges volt és esak úgy tudta magát fenntartani, hogy az ország más területén keresett munkát. Különösen vonatkozott ez az építőipari munkásságra. A város gyáriparát a textiliák, a szalámi, a gyufagyártás és a fűrésztelepek teszik. Valamennyi gyári iparág óriási mértékben visszahanyatlott. A gyárak jelentékeny része megszűnt, mi a megmaradtak redukált létszámmal és redukált munkaidővel dolgoznak. Az inflációs időszak alatt — mint mindenütt — még Szegeden is kielégítően keringett a gazdasági élet. A pénz stabilizációja után a város, valamint az állam közmunkák és pedig bérházak, egyetemi épületek, gazdasági vasutak munkálatainak kiadásával .segített a város gazdasági életén. Amikor azonban ezek befejezést nyertek, # Szeged város munkássága a gazdasági válság meredekén bármelyik város munkásságánál mélyebbre csúszott le. Mutatják ezt a következő számok is. A hatósági munkaközvetítő hivatalnál az 1929. év végén nyilvántartott munkanélküliek száma 1292, ez év április havának végén pedig 4817 volt. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallat0. ülése 1933 május 15-én, hét fon. lan!) A Társadalombiztosító Intézetben az 1929. év végén 15.366 ipari munkás volt bejelentve, míg ez évi április Oaavában már csak 8963. (Farkas István: így elpusztulunk!) , A Társadalombiztosító Intézet 1929-ben 1,999.619 pengő járulékot rótt ki, míg ez év első három hónapjában csak 192.830 pengőt, ami egész esztendőre átszámítva 777.320 pengő, vagyis a csökkenés 1,215.289 pengő. A városi zárszámadási adatokból derül ki, hogy az alkalmazottak kereseti adójából az elmúlt évben 226.779 pengő folyt be, amíg 1929-ben 400.000 pengő. A város vezetősége és a törvényhatósági bizottság teljes érzéketlenséget mutatott a munkanélküliek nyomorúsága iránt. Csak mikor az elégületlenség kifejezésre jutott, kezdtek egy kissé törődni a nyomorgókkal. A városi népkonyhán 13 fillér értékű, levesből és kenyérből álló ebédet juttattak nekik, a téli hónapokban családonkint és hetenkint 20 kilogramm fát. Ezért a nagylelkűségért nem követeltek munkát. Egy másik intézkedés volt, hogy a munkanélküliek időnkint és turnusonkint szükségmunkára voltak berendelve napi 3 pengő 20 fillért bérért, amelyet később 2 pengőre redukáltak. A Gömbös-kormány inségprogrammja szerint népkonyhai ingyenebédet csak a rokkantak és a betegek kaptak. Mindenki másnak meg kellett érte dolgoznia: havonta annyiszor három napot, ahány személyre vette igénybe a népkonyhai ebédet, (Propper Sándor: Uj rabszolgaság!) A munkanélküliek pénzt is kereshettek a " programm szerint. A nőtlenek 1 pengő 50 fillér napszámért havonta 6 napot, a nősek és gyermekkel bírók 9 napot, a többgyermekes nős emberek pedig 12 napot dolgozhattak. (Propper Sándor: Havi 9 pengő!) Ez a munkaterv azonban nagyon hamar csődöt mondott, mert olyan sokan jelentkeztek munkára, hogy a 6 napot 4-re, a 9-et 6-ra, a 12-t pedig 9-re kellett leszállítani, a női napszámot pedig 1 pengőre. A szellemi szükségmunkásokat szintén turnusokban hívták be munkára, felváltva foglalkoztatták őket, és egyhónapi munkájukért 30 pengő bért adtak. (Kertész Miklós: Szombathelyen csak 24-et! — Propper Sándor: És az urak szociális államról beszélnek!) A szükségmunkák azonban április 15-én véget értek, és a munkanélküliek ezrei ott állnak magukra hagyottan, mert az a közmunka, amelyet a város részéről kilátásba helyeztek, a munkanélkülieknek legfeljebb 15—20 százaléka számára juttat munkát. A kubikosok és segédmunkások a programm szeri nt^ nagyobb arányban juthatnak munkához az állam által kiadott munkáknál, ha azonban figyelembe vesszük a munkanélküli segédmunkások és a mezőgazdasági munkások nagy számát, akikkel telve vannak a környékbeli községek és a tanyavilág, akkor megállapíthatjuk, hogy az igért munkaalkalmak valóraválása esetén is a munkanélkülieknek csak egy töredéke fog munkához és hallatlanul alacsony keresethez jutni. A fizikai és a szellemi munkások helyzete teljesen kétségbeejtő. Egy hosszú tél nélkülözései után reményüket vesztetten, fizikailag és lelkileg teljesen összetörve állnak itt abban a tudatban, hogy teljes elpusztulásuk elkerülhetetlen. Ugyanilyen a helyzet másutt is. Nézzük pl. Miskolc városának munkanélküliségét. Itt a város szociálpolitikai ügyosztálya az elmúlt tél folyamán nyilvántartott és természetbeni segélyben részesített 5017 személyt, a családtagokkal együtt 12.397 személyt. Ezenkívül
