Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-180

Az országgyűlés képviselőházának 18 ( nemzet, jog és haza között.» Ugyanakkor annak a kiáltványnak első pontjában követeltük a békét —. nem a nyafogó pacifizmusnak, hanem a jogrenden felépült alapnak békéjét, —, a békét, amely «nem két háború közötti szünet, hanem a népek megegyezésén alapuló, az emberi mészárlást minden időre kizáró nemzetközi jogrenden épül fel.» Követeltük, mielőtt még valaha is valaki beszélt volna népszövetségről, a következőket (tovább olvassa): «Követeljük az ország területi integritásának megvédését. Az összes magyar ezredeknek az ország határain való elhelyezését. Védjük meg Szent István ezeréves koronáját, hogy kivívhassuk a népszövetség, az Öntudat, a gerinc és a becsület békéjét, az erőszak, a kard és a népámítás békéjével szemben. Követeljük az ország teljes függetlenségét.» Kívántuk az általános egyenlő és titkos választójogot és azt mondottuk: követeljük tehát a legszélesebb jogkiterjesztést felekezeti és nemzetiségi különbségek nélkül. Az egész kiáltványt azonban az utolsó pontért ismertetem, azért, mert ebben a kiáltványban szerepelt Magyarországon először a magyar irredenta szó. Azt mondottuk e kiáltvány végén (olvassa): «Gondolják meg azok akik most az emberiség sorsát intézik, hogy csak az az igazi béke, amely az igazságon és méltányosságon alapul. Ne tépjék meg az ezeréves Magyarország területét és ne akarnák, hogy a hazáját szerető magyar ifjúságból keletkezzék a magyar irredenta, amely szent esküvel fogadja, hogy egy életen át fog küzdeni azért, hogy megbűnhődjenek, akik hazájukat meggyalázták.» (Váry Albert: Nagyon szép!) Ezt a memorandumot annakidején az első — sajnos nagyon rövid ideig hivatalban levő — magyar külügyminiszternek Andrássy Gyulának nyújtotta át egy küldöttség, amelynek egyik vezetője én voltam, másik vezetője pedig ma a miniszterelnök úr egyik jobbkeze. (Felkiáltások: Ki az?) Antal István! A forradalom demokráciát hirdetett, de azt meg nem valósította. Rendeletekkel kormányzott és e rendeleteket néptörvényeknek nevezte, (Váry Albert: A galileistákra hallgatott és nem erre az ifjúságra!) Csodálom, hogy ezen a területen ma egy másik államban ismét ugyanezzel a recepttel találkozom és örülök, hogy Hitlerben Károlyi Mihály tanítványát fedezhetem fel, aki szintén rendeletekkel kormányoz és azokat néptörvényeknek nevezi el. A parlament akkor gyáván szétrúgta önmagát és nem jött helyébe semmi és azután az következett, hogy míg Németországban Noske szociáldemokrata hadügyminiszter leverte a kommunista spartakisták lázadását és Bajorországban Hoffmann szociáldemokrata miniszterelnök leverte a bajor bolsevizmust, itt egy többségében polgári kormány szó nélkül átadta a 'hatalmat a kommunistáknak. (Váry Albert: Ez így van! — Ügy van! Ügy van!) A bolsevizmust leverték a románokba vesztett háború, a bolsevizmus és a román megszállás, ez a három nagy csapás sem volt azonban elegendő ahhoz, hogy Magyarorzág politikai pártjai tanuljanak és a nemzeti egységet megvalósítsák. A nemzeti egységet akkor meg lehetett volna valósítani Apponyi Albert gróf miniszterelnöksége révén, de előtérbe léptek a titkos intrikák és a pártérdekek és Apponyi Albert nem lehetett miniszerelnök Magyarországon. (Gál Jenő: Pártegység kellett, nem nemzeti egység!) ülése 19

S3 május 15-én, hétfőn. 399 Elkövetkezett ebben az új korszakban az infláció. Először az infláció politikusokban és államférfiakban, (Ügy van! Ügy van! a középen.) infláció nagy emberekben, azután pedig az infláció gazdasági téren és ahogy a nagyemberek tekintetében megszenvedtük a magunkét, ugyanúgy gazdasági téren is megszenvedtük az inflációt. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Hirdettek keresztény nemzeti politikát és erre nem én válaszolok, hanem felolvasom a Korunk Szava című katholikus lapnak, Széchenyi György gróf, Aradi Zsolt és Ballá Borisz lapjának errevonatkozó kritikáját (Halljuk.f Halljuk! — Olvassa): «Sokat beszélnek mostanában keresztény politikáról és egyébről. Mi beszéd helyett egészen egyszerűen azokra a feladatokra szeretnők ráirányítani egy magát kereszténynek és nemzetinek nevező rendszer figyelmét, amelyek egy részének megoldásával is bizonyítanak, hogy nemcsak ajkukon viselik a fenti kitüntető jelzőt. Gondolunk itt ilyenekre: Egy bátor lépéssel helyezzék tökéletes állami ellenőrzés alá a bankokat, fosszák meg őket attól a lehetőségtől, hogy hitelműveleteken kívül saját vállalataik is legyenek, igazgatósági tagjaik tantiémjeit szüntessék^ meg, maximálják itt is a fizetéseket, a nagy áruházak egységáron való árusítását tiltsák meg, sőt egy-kettőt be is zárhatnak, szüntessék meg a nagyvállalatok feltétlen ár diktatúra ját — még erőszakos eszközök árán is, miniszterek ne írjanak cikket, ne adjanak interjút félpornográf lapoknak, ne írjanak a közgazdasági rovatban mást, mint a vezércikkben, ne részesítsék előnyben a nagybirtokost a kisgazda előtt, ne engedjenek el adóhátralékot a nagynak s ne vigyék el ugyanazért a kisember feje felől a házat is. (Mozgás.) Egy elhatározással tegyék túl magukat a liberalizmus gazdasági elvén: hogy a pénz körül forog minden — még a menyország is — és szolgáljanak tettekkel is ideálokat». (Kabók Lajos: Es ezt nem a zsidók írják, hanem keresztények!) Ezt a Korunk Szava, Széchenyi György gróf, Aradi Zsolt és Ballá Borisz lapja írja és én teljes egészében magamévá teszem, mint kritikát. T. Ház! Méltóztassék azonban megengedni, hogy ehhez a kérdéshez a magam részéről még egy mondattal szóljak hozzá. Ebben a vitában ismételten elhangzott egyik felszólaló képviselőtársam részéről, hogy «zsidó kommunisták». Méltóztassék megengedni, hogy erre nyugodtan válaszoljak azért, mert a fiú jogán van jogom ezzel a kérdéssel foglalkozni. Abban a székben, amelyben most Lázár igen t. igazságügyminiszter úr ül, ült az édesapám, amikor itt felállt és a bolsevizmus ellen felelős állásban nyilatkozatot tett. (Váry Albert: Ügy van! 1918 február 6-án.) Eletét exponálta és egyetlen volt, aki akkor ez ellen verekedett (Ügy van! Ügy van! a középen. — Gál Jenő: Azt mondták, hogy hóbort prófécia volt! Mindent előre megmondott!) Ennek alapján tehát méltóztassék tartózkodni mindenkor mindennemű általánosítástól (Váry Albert: Helyes!) úgy a társadalmi, mint a politikai, mint a felekezeti kérdések területén, mert aki ebben a tradicióhan nőtt fel, az sohasem óhajt tanulni olyanoktól, akik a nemzeti tanácsnak esküt tettek, de a nemzeü tanács korszakának bukása után árra pereátot kiáltottak. Mélyen t. Ház! Azt is megtanultuk, hogy mi az eskü szentsége, szemben azokkal, akik