Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-179
392 Az országgyűlés képviselőházának hogy az adó még mindig a 30 pengős búzaárak alapján van megállapítva, sőt az utóbbi esztendőkben egy-kétszer fel is emelték és pótlékolták is az adókat. Tehát kevesebb bevétel mellett lényegesen magasabb adót követelnek a gazdáktól. Ilyen körülmények között ne várjuk még azt is, hogy a hitelezőnek meg bírja fizetni a magas kamatokat. (Dinich Ödön : Nesze kormány !) Én a kisiparostársadalmat ebben a tekintetben teljesen egyértékűnek veszem a kisgazdákkal (Dinieh Ödön : így van !) és ha a kisgazgák érdekéről és adósságáról beszélek, ugyanaz alá a megítélés alá veszem a kisiparosokat, (Dinich Ödön : Nagyon helyes !) mert a kisipar még talán szomorúbb helyzetben van, amennyiben a kisipar nyakára még a munkanélküliség átka is nehezedik, a gazda pedig a nyári időben mégis csak munkához jut és munkáltat, a kisiparban pedig a munkanélküliség oly nagy méreteket öltött, hogy falun már alig van olyan kisiparos, aki dolgozik. Az államnak nem szabad tétlenül néznie ezt a folyamatot. Én nem vagyok tőkeellenes, mert nem tudok elképzelni munkát, hiszen már a munka megindulásához is tőke kell, viszont minden produktív munka tőkét termel. A tőke és a munka tehát oly komoly együttműködésben van egymással, hogy az egyik életét a másik nélkül elképzelni nem tudom. De ha a kettő közül valamelyiknek érdekeit védenem kell, akkor nem féltem a tőkét, (Ügy van! jobbfelől) mert én már láttam tőkéket elsorvadni, azután újra megerősödni. A tőkében az érvágások csak azt a folyamatot indítják meg, amelynek eredményeképpen újra erősebb és nagyobb lesz. Ellenben féltem azt a tízezer, meg tízezer munkanélküli kezet, amely munka nélkül, tétlenül áll, amely feltétlen elsorvad és amelyben azután későn nyújtott tőke új vérkeringést nem tud megindítani. A belpolitikában ezt a kérdést tartom a legfontosabbnak és a kormányzat szempontjából elsőrangú feladat, hogy ezt a kérdést rendezze. Méltóztassanak megengedni, hogy pár percre még — hiszen az idő előrehaladott (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. Halljuk! Halljuk!) — felvessek néhány problémát a közegészségügyről. (F. Szabó Géza : De csak röviden !) Egészen röviden, mert be akarom tartani a rendelkezésemre álló alig 10 percet. (Egy hang a jobboldalon : Majd máskor meghallgatjuk !) A közegészségügy nálunk meglehetősen háttérbe szorult és a legutóbbi pár esztendő alatt jelentőségében sokat veszített, A háború alatt, amikor nagy tömegek mozdultak meg, az egészségügy intézménye kiépült úgy, hogy új irányt szabott az egész gyógytudománynak : a prevenciót. Preventive kellett intézkedni, mert nagy tömegek hadbavonultak és fontos volt, hogy az egyén, a katona egészséges maradjon. A betegségek megelőzésére fektettük a fősúlyt. Ma ez a gondolat bizonyos mértékig új erőre készül kapni és merem állítani, hogy az egész orvosi tudományban a prevenció az igazi érték, amelyre építeni lehet, amellyel egy állam berendezkedésénél számolni kell. Mert preventive, előre gondoskodva, előre adott intézkedésekkel meg tudom akadályozni, hogy valaki megbetegedjék, de az egyszer megbetegedett szervezetet már igen körülményesen, igen nehezen tudom újra egészségessé tenni, ha ugyan tudom, mert nagyobbrészt csak csekély eszközöket adok a szervezet könnyebbségére és a végén a szervezetre bízom, hogy meggyógyul-e vagy sem. Eégi igazság, hogy az orvos csak kezel és a természet gyógyít. Ezért akarom felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy a közegészségügyi törvény, amely meglehetősen régi, még 1876-ból való, már korszerű reformokra szorul. Itt az ideje, hogy ezek179. ülése 1933 május 12-én, pénteken. ről a reformokról szó essék és én itt az orvosképzésről is szeretnék ebben a vonatkozásban pár szót mondani. Egyszer már fel is említettem, hogy ha van valami fontos az ember életében, akkor az egészségre való vigyázás igen fontos, sokkal fontosabb, mint amennyire mi súlyt helyezünk rá. Hiszen csak akkor értékeljük az egészséget, amikor már nincs (Ugy van ! jobbfelől.) és amikor már nehezebb visszaszerezni. Szeretném, ha egyszer megfordulna az emberek gondolkozása és egészségüket addig őriznék, amig megvan. Mert ismétlem, sokkal könnyebb az embert egészségében megtartani, mint azután a beteget meggyógyítani. Ha itt orvosképzésről van szó és rendelkezésre áll négy egyetem, amely orvosokat képez, miért ne lehetne megcsinálni azt, ami a katonáéknál a régi monarchiában szokás volt, amikor az embert, hogy a katonai tudományban el ne maradjon, két esztendőnkint behívták hadgyakorlatra négy hétre. Mennyivel fontosabb volna most, hogy behívják az orvosokat négyhetes gyakorlatra ! (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Van négy egyetem és így egy egyetemet egészen erre a célra lehet beállítani. JEgy hang jobbfelől : Nagyon okos gondolat ! — Zsindely Ferenc : Behívni a doktorokat !) Az orvosok négy héten át megkapnák azt a kiképzést, amely szükséges nekik, mert őszintén mondhatom, ez nem az orvos érdeke, hanem érdeke a gondjaira bízott népnek. Vannak ugyanis orvosok, akiknek 10—20 esztendő multán fogalmuk sincs arról, hogy hova fejlődött az orvosi tudomány. (Ügy van a jobboldalon. — Zsindely Ferenc : Ezektől legalább négy hétre megszabadulnánk !) Sokkal fontosabb dolognak tartom ezt, mint valamikor a hadgyakorlatra való bevonulást, melyet megszerveztek és megcsináltak. Ez sem kerül sok pénzbe, csak megszervezés dolga. Az egyik egyetemet erre a célra át kell engedni és az az egyetem ne orvostanhallgatót, hanem orvosokat képezzen ki. (Helyeslés.) Szóvá akarok tenni még egy-két rendelkezést, amelyet a vidéken és a fővárosban már éppen a preventiv gondolkodásból folyólag kiadtak. Az egyik rendelkezés pl- a diftériaellenes oltás, amikor egy «Ramon» nevű szerrel oltják a gyerekeket. A falun most kerültek ki ezek a rendeletek és bizonyos mértékig izgalmat okoznak a szegény nép közt, mert nem tudják, miről van szó. Amikor a himlőoltást behozták, szintén ilyen erős ellenállás volt az emberek közt avval szemben, hogy beoltsák a gyermekeket a himlő ellen. Ma már készséggel adja minden szülő gyermekét himlőellenes oltásra. Pedig őszintén szólva, igen felesleges munkát végzünk, mert a himlő ellen oltjuk a gyermekeket, olyan betegség ellen, amely évtizedek óta nincs Magyarországon. (Egy hang jobbfelől : De miért nincs ?) Nem azért, mert oltunk ellene ; mert például ott van a hatalmas Anglia, szabad kikötőivel és ott nincs kötelező oltás. A himlőnek az a sajátsága, hogy ha egyszer behurcolják valahová, akkor rögtön meg lehet csinálni az oltást ós van idő ellene védekezni. Minden oltás, minden preventív intézkedés veszteségekkel jár, A himlőoltásba sok csecsemő hal bele az egyszerű oltási művelet közvetlen következménye és okaként. Itt van a diftéria-oltás, amelyet most kezdenek csinálni. Ez sokkal fontosabb, mert diftériában még ma is sok beteg hal meg Magyarországon és sok gyerek veszti életét e miatt. Ha ezt az oltást rendszeresen kiépítik, akkor a diftéria halálozási száma igen alacsonyra fog leszállani, úgy hogy én szükségesnek tartom, hogy az ilyen oltási dolgokat megfelelő előképzés után a kormány az egész országban lassan építse ki egy olyan szép és erős szervezet útján, mint amilyen például a
