Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-179
Az országgyűlés képviselőházának i lakossága akart megválasztani. Erre a község lakossága egy analfabétát választott meg, mert azt jelölte a főszolgabíró, gondolván, hogy az csak nem fog kelleni az ő általa kívánt jelölttel szemben. Egy analfabétát, aki sem írni, sem olvasni nem tud, választották meg a község pénztárnokává. (Kabók Lajos: Számolni tudott 1 ?) Fejben legfeljebb! — (Dinich Ödön: Az nem fontos!) Egy másik községben, Nagyberényben, pedig a községi irnok választásánál volt a község lakosságának személyileg határozott kívánsága. A főszolgabíró az illetőt nem volt hajlandó jelölni. Ilyenkor az a szokás, hogy a főszolgabírói jelölést felolvassák a közgyűlés tagjai előtt és ha a közgyűlésnek egyetlenegy tagja akad, aki a főszolgabíró által kandidált jelöltre adja szavazatát, akkor a főszolgabíró itijelenti, hogy az illető jelölt egyhangúlag m>eg van választva. Itt Nagyberény községben azonban egyetlenegy szavazója sem akadt a «hivatalos» jelöltnek, úgy, hogy a közgyűlési jegyzőkönyvbe be kellett venni, «hogy, mivel a közgyűlés tagjai nem akartak szavazni, a közgyűlést eredménytelenül kellett bezárni. Ez nem az autonómia céljának és hivatásának szolgálása a mi közületeinkben. Az ellenzéknek nem az erőskezű közigazgatás ellen van kifogása, hanem az erőszakos közigazgatás ellen. A közigazgatás ne a nép ura és parancsolója akarjon lenni politikai véleménynyilvánítás tekintetében, hanem legyen a törvények pártatlan őre. Ez a mi követelésünk, amely —• azt hiszem — a legjózanabb és minden pártpolitikai elfogultságtól mentes követelmény. (Dinich Ödön: Akkor az egész közigazgatást ki kellene cserélni.) Elnök: Dinich képviselő urat kérem, ne zavarja a szónokot! Turchányi Egon: Egy dologgal ugyanis tisztában kell lennie a mai idők politikusának, azzal tudniillik, 'hogy ahol a hatalmi eszközök egy népet megaláztatásban részesítenek, azon a helyen a nemzet egyeteme számára erkölcsi erő és ellenállóképesség nem nő. Nálunk — sajnos — nagyon gyakori az eset, hogy úgy az országos politikában^ mint az autonómiák területén a nép megaláztatásához vezet az erőszakosság. Ha eddig politikai^ relációkban próbáltam vázolni azokat a sajátságokat és követelményeket, amelyeket az új politikai stílus kialakulása kíván, most néhány gazdasági vonatkozásra térek át. Itt van pénzünk ügye. Az új politikai típusnak az a sajátsága, hogy nekivág a gordiuszi csomóknak és nem marad a negatív bölcseségnél, amely abban bontakozik ki, hogy minden kezdeményezésnek a jóságát, bonitását tagadja, ellenben nem tud egyetlenegy produktív gondolatot felhozni, amely az adott nehéz problémát más irányban megoldaná. (Dinich Ödön: Jó öreg konzervatívizmus!) Itt van a pénzünk ügye. A kisgazdapárt vezére, Eckhardt Tibor felvetette itt a devalváció kérdését. Azóta számos helyről hallottuk, hogy a devalváció gondolatát megtámadták és számos kifogást szegeztek vele szemiben, de egyetlen egy pozitív ötletet sem hallottunk, amely más megoldást javasolna, pedig etekintetben igazán kell valamit tenni, (ügy van! Ügy vem! a baloldalon.) Az a helyzet, amelyben pénzünk, a pengő van, túlkomplikált. Ha az aranyalapon való értékelést nézzük, akkor kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a pengő a külföldön diszázsióban van; ezt elismerjük hivatalosan is, 79. ulêsè Î9SB május 12-én, pénteken. 389 mert ha külföldre akarunk utazni, akkor már 20% felárat kell az idegen valutáknak a Nemzeti Bank által számított árfolyamához hozzáfizetnünk, hogy megkaphassuk a jegyünket. Azonban, ha belföldön nézem a pengőt és arra emlékezem, hogy a magyar kormánynak kötelezettsége van arra nézve, hogy a pengő belső értékét stabilan tartsa, akkor látom, hogy belül is megszegtük ezt, nem lefelé menő tendenciával, hanem felfelé való haladással, mert a pengő vásárlóképessége négy esztendő óta, különösen ha mezőgazdasági áruban, mezőgazdasági cikkben fejezem ki, megkétszereződött, sőt megháromszorozódott. Az egyik oldalon tehát a pengő értéke felment^ és ezzel megszegtük a pengő stabil értéktartásának a kötelezettségét, a külföldi relációban pedig a pengő értéke lefelé zuhant. Itt valahol az egyensúlyt meg kell teremteni, mert a pengő mint fizetési eszköz ma már az ország gazdasági követelményei szempontjából egyáltalán nem tud megfelélni hivatásának. (Zsindely Ferenc: Es ezt az egyensúlyt a devalvációval teremti meg? — Klein Antal: Hát mivel? — Zsindely Ferenc: Most arról van szó, hogy meg kell teremteni az egyensúlyt devalvációval.) Nézze képviselő úr, én csak azt mondom, hogy ha méltóztatik mondani egy más és jobb megoldást, akkor azt szó nélkül el fogom fogadni. (Zsindely Ferenc: Majd leszek bátor!) En nemcsak politikusokkal beszéltem erről a kérdésről, hanem 'beszéltem számos, igen neves és tekintélyes bankemberrel is. Neveket nem sorolhatok fel, mert ártanék vele. Ezek kijelentették, hogy nincs más út, mint a pengő devalvációja. (Zsindely Ferenc: Azoknak jó is volna!) Majd meg méltóztatnak látni, hogy amint ez számos az ellenzék részéről felvetett ötlettel és megoldási móddal történt, a kormány egy bizonyos idő eltelte után rá fog szorulni a kényszer alapján arra, hogy a devalvációt megcsinálja. Azonban az intézkedésnek egészséges hatása csak akkor van meg, (Rakovszky Tibor: Ha idejében történik!) ha az intézkedés a szükségnek nem bottal üti a nyomát utólag, hanem annak elébe kanyarodik és akkor igyekszik segíteni, amikor még nagy közgazdasági érdekeket tud vele szolgálni. Itt van, t. Ház, a transzferkassza t kérdése. Azt szokták mondani, hogy Magyarországon nem lehet kezdemény ezni gazdasági vonatkozásbau semmit sem, mert túl kicsiny állam, túl kicsiny ország vagyunk. A transzfermoratórium magyar találmány. Ebben mi voltunk az elsők a világon, itt tehát az inicativára a kényszer rávitt, mert a kényszer oly szorítást gyakorolt, hogy előle nem lehetett kitérni azzal, hogy még nem érett meg az idő a cselekvésre. Hogy áll a helyzet ezzel a transzferkasszával ? Ide be kell fizetniök azoknak az adósoknak, akiknek az adósságuk külföldi valutára szól Már most 1931. óta körülbelül most érett meg az a helyzet, hogy a külföldi valutára szóló, különösen mezőgazdasági adósságoknál az árverés elérkezik, mert a bankok bárom törlesztési részlet erejéig adhatnak haladékot, azután azonban saját maguk kötelesek az adós helyett befizetni a törlesztési részletet a transzferkasszába. Ekkor hát kíméletlenül árvereznek s a bankzárlat óta most érett be az a helyzet, hogy az a harmadik törlesztési részlet következik az adósoknál. Most fog tehát megperdülni a dob a külföldi valutára szóló adósságok miatt tartott árveréseken a gazdák portáinak százai és ezrei felett. Miért? Van ennek valami értelme és célja? Hiszen a külföldi hitelezőt nem elégítik ki és az az elárverezett gazda a külföldi valutára szóló adóssági kötelezettsége alól nem mentesül azzal, hogy elárvereztetik, úgyhogy csak a transzferkassza
