Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-179

356 Az országgyűlés képviselőházának ez kell is, hogy itt maradjon, — egy van a Dunántúlon és kettő van az Alföldön, Én a magam részéről dunántúli ember vagyok, de elfogulatlanul mondom azt, hogy ha már az egyetemek számát redukálni kell, akkor természetes, hogy igazságos álláspontra kell helyezkedni. Onnan kell elvenni egyet, ahol több is van, mert az valahogy igazságtalan volna, hogy a dunántúli ember elmenjen az Alföldre, csak azért, mert valakinek az érdekei ezt ágy kívánják meg, akinek befolyása nagyobb nyomást tud a hivatalos tényezőkre, vagy az intéző körökre gyakorolni és így az egyéni érdekeket, a város érdekeit tartják szem előtt. Itt egy nagy országos nemzeti érdekről van szó. El kellene azt olyan igazságosan és arányosan osztani, hogy az ország három részében maradjon egy-egy egyetem, hogy azt mindenki minél jobban és anyagilag is olcsóbban megközelíthesse. Ezt mondanám akkor is, ha alföldi ember volnék, mert ezt kívánja az osztó igazság. Erre hívom fel a mélyen tisztelt kormány figyelmét és ha ezen a téren tényleg történik összevonás, úgy ezt méltóztassék figyelembe venni és igazságosan ítélni. T. Ház! Az álláshalmozás megszüntetése is nagyon kívánatos volna. A Pesti Hírlapban azt olvastam Nagy Emil őexcellenciájának egyik vezércikkében, {Felkiáltások balfelŐl és a középen: Itt nincsenek csak képviselők!) hogy ő olyan csodálatos megtakarítást ebben nem lát, de azt állítja, hogy olyan fegyver ez a nép kezében, amelyet feltétlenül ki kell venni, mert igazság van benne és nem szabad, hogy ezt kint továbbra is érvül felhasználhassák. Kívánatos ez azért is, hogy az a sok diplomás ifjú, aki ma kétségbeesetten és a saját hibáján kívül reménytelenül várja a holnapot, könnyebben helyezkedhessek el. T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek az ország ezidőszerint talán egyik legveszedelmesebb és legnagyobb bajára, amelynél az én szerény véleményem szerint csak Trianon átka sújt bennünket még súlyosabban. (Jánossy Gábor: Az a legnagyobb!) a gazdák nehéz, súlyos helyzetére és a gazda-adósvédelem kérdésére. Elismerem, hogy amikor a kormány megalakította az úgynevezett Fob.-ot, a földteherrendező bizottságot, nemes cél, jószándék vezette, azonban ez nem vált be, csődöt mondott. Azt hiszem, ezt ma nem vonja kétségbe senki sem. Az az újabb intézkedés, amely a kamatleszállítást foglalja magában, szerintem abszolúte nem segít a gazdaközönség bajain. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ajándék a bankoknak!) Ez nemcsak a gazda baja, ez nem a falu baja, nanem országos bajjá nőtte ki magát, amit igazol az is, hogy ebben a Házban a költségvetési vita eddigi szónokai mind, majdnem kivétel nélkül, akar van valami kapcsolatuk a gazdákkal, akár nincs, (Felkiáltások a középen: Mindenkinek van!) nem tudták ezt szó nélkül hagyni, annyira égetően nagy gazdasági problémája és égető sebe az országnak. Ezzel a kérdéssel kötelessége mindenkinek foglalkozni. Hiszen érthető, a nemzet ezeréves fáját gyökereiben támadta meg a pusztulás. A gazdasági dúló harc krízise emészti, napról-napra visszafejlődést mutat a koronája és fonnyad a levélzete, mert a mezőgazdaság felvevőképességének hiányával bajbasodródott az ipar és kereskedelem, sőt súlyosan érzi a helyzetet maga a tisztviselőosztály is. (Farkasfalvi Farkas Géza: Későn látják be! Mi már ezt hirdetjük évek óta!) Bár már ezelőtt két évvel történt volna 179. ülése 1933 május 12-én, pénteken. meg, most kevesebb pénzzel sokkal nagyobb eredményt tudnánk felmutatni. De van egy közmondás: inkább későn, mint soha! Sajnos, ez nem történt meg. En akkor is hangoztattam, hogy ennek csak egy kivezető útja van, ennek a megoldása csak egy lehet: a fennálló adósságok leírása. Örömmel olvastam egyik nap a 8 örai Újságban, hogy a kormány tervbe vette, hogy a kényszeregyességet bevezeti a gazdaérdekeltségeknél is. Az mindegy, hogy az adósságok leírása következtében, vagy pedig kényszeregyesség útján lesz-e ez a kérdés elintézve. Itt csak az elnevezés különböző, az eredmény ugyanaz, de fontos, hogy ez minél sürgősebben történjék meg, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) mert I minél tovább húzódik ez a helyzet, annál több kárt okoz. Sajnos, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez a kérdés, ha sokáig húzódik, veszélyes is lehet. (Ügy van! balfelől. — Ulain Ferenc: Egy évvel ezelőtt is kérték ezt az Öt pontban, még sincs semmi!) A gazdaközönségnek joga van e kérések és követelések megvalósításához annál is inkább, mert amikor a hitelezők az ingatlanokat megterhelték, nem adtak több kölcsönt, mint a meglevő érték 30—35%-át. Természetes, hogy a gazda sehogyan sem tudja megérteni, hogy amikor a hitelező az ingatlanát csak egyharmada erejéig zálogolta, miért kell neki mégis 100%-ban tönkremennie. Van itt egy másik indok is arra, hogy a gazdák e követelésüket joggal alátámasszák. Itt van a kamatok kérdése. 1925-től egészen 1931-ig a gazdák kint a vidéki takarékpénztáraknál, — nem tudom, hogy a pestieknél mennyit — 28— 30%-tól le egészen 18%4g, átlagban 22—23%-ot fizettek. Kérdem, nem fizették-e vissza ezzel a tőkét is? Természetes dolog, napnál fényesebben tündöklő igazság, hogy ez megtörtént. (Ügy van! a jobboldalon.) Az 50% leírásának (követelése teljesen jogos, mert az évi 12% kamat még mindig elég volna. A kormány foglalkozik a telepítés kérdésével is. Ez igen örvendetes és egészséges gondolat, de kérem, hogy ezt a kérdést, bármennyire egészséges is, kapcsolja ki mindaddig, míg e szerencsétlenek telepítésénél végleg nem biztosíthatja az otthonukban való meghagyásukat. Hiszen bent vannak, házuk van, instrukciójuk van, jószágaik vannak, mindenük megvan hozzá, hogy dolgozhassanak, csak az előfeltétel szükséges: a munkakedv visszaállítása és a legtöbb je^ számára kívánatos a tehermentesítés. Nem állítom, hogy nem volt közöttük lump, kártyás és könnyelmű, léha ember, de a legtöbb saját hibáján kívül jutott anyagi romlásiba. (Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház ! Falun a lelkészek és oktató tanítók, ezek a szellemi vezetők hasonló sorsban vannak, el vannak adósodva, elszegényedtek, ami már a tekintély és tisztelet rovására megy, s a munkakedvük lazul meg. Ezek az urak már foglalkoznak sok minden más, hivatásukon kívül eső foglalkozással, mert másképpen nem tudják exi-sztenciájuk fenntartását biztosítani. Ezeknek a szerencsétleneknek legtöbbje földben és terményben kapja évi járandóságát, természetes tehát, hogy együtt szenved és sorvad el a falusi lakossággal, Kendkívül nagy, úgyszólván nemzetpusztító következménye van ennek a rettenetes gazdasági helyzetnek: megakadt a gyermekszületés, nem születik magyar gyermek. Ha az ember biztatja őket és kérdi, hogy miért nincs gyermek, azt felelik: «Miért 1 Kicsúszik a dédöregapánk földje a lábunk alól.» Eszembe