Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-179

350 Az országgyűlés képviselőházának egy-két gyárkéményt látunk füstölögni, a többi gyár mind le van állítva. Igaz tehát, hogy az ipar nem bírja el azokat a terheket, amelyeket reá róttunk, de el kell vállalnia. Mert igaza volt a miniszter úrnak és a miniszterelnök úrnak, hogy ha az adókat ezekben a súlyos időkben nem tudjuk a jövedelemből fizetni, akkor fizessük a vagyonból, ha van vagyon. Mi azonban nagyon sok emberről tudunk, akik már nem a vagyonból fizetik az adót, hanem éppen úgy, mint ahogyan a mi szerencsétlen kisgazdáink, hitelből, kölcsönből fizetik azt és napról-napra megállanak a szállítókocsik az egyes adófizető polgároknál transzferálás végett. (Esztergályos János: Valóságos transzfer-napokat rendeznek a végrehajtásokkal!) Amikor tehát azt kérjük, hogy méltányos és igazságos adózást teremtsenek meg, azt hiszem, nem kérünk jogtalant, és nem kérünk méltánytalant, amikor az én álláspontom szerint különben lehet is a helyzeten segíteni. Egy példára mutatok rá, a hentesiparra, a mészárosiparra, amellyel kapcsolatban mi azzal az ajánlattal jöttünk az államhoz, hogy méltóztassanak a vágóhidakon szedni az adókat. Ha minden egyes állat után ott szedik most a forgalmi adókat a vásárpénztár útján, tessék ugyanúgy szedni az iparostól a kereseti adót, a jövedelemadót. A vagyonadót természetesen nem lehet. Ezeket az adókat azért lehet a vágóhídon szedni, mert hiszen annak a budapesti hentesnek és mészárosiparosnak nem lehet máshol beszereznie szükségletét, mint az állatvásáron, a vágóhídon, ahol azután mindjárt le is vágatja lazt. *• Mi ezt kértük és akkor az volt a kifogás ezzel szemben, hogy azért nem lehet megcsinálni, mert vannak nyilvános számadásra kötelezett vállalatok, amelyek a maguk mérlege után fizetik az adót. Éppen azt tartottuk mi igazságtalannak, hogy vannak egyes részvénytársaságok, amelyek a maguk mérlege után fizetik az adót, ahelyett^ hogy ugyanúgy fizetnék, mint kismészáros, vagy kishentes, aki, ha levágja az állatot, feljegyzik és ezen adat után is fizeti az adót, mert a vágóhídról beszerzi az adóhatóság ezt a kimutatást. Az a helyzet ugyanis, hogy az a nagyüzem sokkal kevesebbet fizet, tehát már ezért is sokkal erősebben bírja felvenni a konkurrenciát azzal a kisiparossal szemben. Kértük azonban ezzel szemben azt, hogy az 1927. évi kereskedelmi adóra vonatkozó rendeletben, utasításban azokat a minimumokat, amelyeket megállapítottak a kereseti adóalap számára, szállítsa le a kormány. Erre azért van szükség, mert például Debrecenben az adóhatóság egy marha után legalább 16 pengő adóalapot számít, tekintet nélkül a súlyára, a sertés után minimálisan 10 pengőt, juhnál 4 pengőt kell számítani és a lónál is körülbelül ugyanennyit számítanak. Nem az volt a kormány intenciója, amikor a rendeletet kiadta, hogy ezt minimumnak feltétlenül elfogadják, az adóhatóságok azonban ezzel szemben azt tették, hogy ezt minimumnak vették és arányosan felsrófolták. Debrecenben például az a helyzet, hogy egy hízott sertés után 20 pengő adóalapot, egy középsúlyú sertés után 15 pengőt és egy könnyű fiatal, úgynevezett süldő után 8 pengőt állapítanak meg. Ennek az összegnek a felét sem keresi meg az iparos, viszont duplája után kell adót fizetnie. Nem tudjuk megértetni az adóhatósággal, hogy ezen változtatni kell, amikor itt van az a megoldás, hogy tessék mindjárt a vágóhí179. ülésé 1933 május 12-én, pénteken. don kiszabni azt a kereseti adót, azt a jövedelemadót, hogy az állam rögtön megkapja a maga pénzét. Nem is kell tehát a pénz után szaladni, nem kell transzferálni, az állam megkapja a maga pénzét és kisebb fáradsággal többet fog elérni, mint amennyit ma nagy fáradsággal ér el és nyugodtan leszállíthatja az ajánlat szerinti fele összegre. Nekem az a kérésem a pénzügyi kormányzathoz, hogy ezen a helyzeten valamiképpen változtassunk és igyekezzünk segíteni az iparosokon ott, ahol segíteni lehet. Itt az iparral kapcsolatosan bátor vagyok a belügyminiszter úrhoz is előterjeszteni egy kérést, ez pedig az Oti-val kapcsolatos. En nem a járulékokról akarok beszélni, amelyeket mindnyájan perhorreszkálunk, akik itt az ipari és kereskedői érdekeket képviseljük. En a pótlékról beszélek. Ha valaki nem tudja befizetni azt az összeget, amelyet járulék fejében kellene befizetnie, akkor 12%-os pótlékot szednek be tőle. Amikor már az állam is csak 6%-ot számít fel az adó után, itt még mindig 12%-on lovagolnak és nem akarnak erről a magas lóról leszállani. Nekem az a kérésem, hogy azt a 12%-ot szállítsa le a kormány 6%-ra- Egészen bizonyos, hogy akkor inkább fognak fizetni, mert ma úgy spekulál minden iparos: ha én fizetek egy részletet, az mindig a pótlékra fog menni és magát a tartozást sohasem fogom törleszteni, tehát inkább nem fizetek. Azt hiszem, helyesebb álláspont az, hogy ilyenkor adunk kedvezményeket, amint nagyon helyesen a Gömbös-kormány is a pontos adófizetőknek adott kedvezményt, mert okosabb, hogy azok kapják a kedvezményeket, akik szorgalmasan fizetnek, és nem azok, akik nem fizetnek. (Helyeslés.) Mindazonáltal méltányolni kell azoknak a helyzetét, akik önhibájukon kívül mentek tönkre, akik nem tudnak fizetni, akik szeretnének fizetni, de azért nem fizetnek, mert azt mondják, hogy a tartozásukat úgy sem tudják lefizetni. Itt helyesebb lenne a régi tartozásra amnesztiát adni, ha pontosan fizetnék az újabb járulékot; akkor fizetnének is. A belügyi kormányzathoz szeretnék itt még egy kérést intézni a szükséglakásokkal kapcsolatban. A szükséglakások kérdése különösen fővárosi probléma. Aki ismeri a főváros kiserdenét, (Müller Antal: Bizony, sajnos!) aki tudja, hogy földalatti odúkban, beásott odúkban laknak emberek, és aki ismeri az 'állami úgynevezett szükség-lakótelepeket, az kellő képet látott már arra vonatkozólag, hogy milyen nyomorult helyzetben vannak az itt lakó emberek. Most ez a helyzet még súlyosabbá válik. A miniszteri biztosság ezeket a kislakástelepeket, mint például a Mária Valériatelep fabarakjait, az Auguszta-telep fabarakjait tisztán csak szükséglakás-teleppé akarja deklarálni és azokat a szegény embereket, akik még meg tudják fizetni azt a pár pengő bért, amelyet ott fizetni kell, azon a címen, hogv ők még tudnak fizetni, ki akarja onnan lakoltatni. Azt hiszem, hogy ez nem helyes, mert hiszen az az ember más lakást fizetni nem tud. Itt megfizeti a maga bérét, tehát az államra nézve előnyös, ha olyan lakói vannak, akik legalább ezt a minimális bért meg tudják fizetni. Azt hiszem, hogy ezt könnyen el lehetne intézni, mert ha a főváros is vállalkozott most már arra, hogy körülbelül 750 lakást bocsát a miniszteri biztosság részére a kilakoltatottak számára,... Elnök: Képviselő úr, tessék befejezni beszédét.