Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-178

Az országgyűlés képviselőházának 17S. ülése 1933 május 11-én, csütörtökön. 329 Hidd el! — Friedrich István: Mondtam én már neked, mindent elhiszek, már benne vagyok ebben!) En nem hiszem, hogy ezen az úton haladni lehet úgy, ahogyan Turi igen t. képviselőtársam különben rendkívül érdekes fejtegetéseiben ezt a kérdést tárgyalta. Beszéde elején hangsúlyozta, hogy a német mozgalom iránt több szimpátiát kellene mutatnunk, beszédének második részében azonban teljesen az osztrák-magyar gazdasági közlekedés álláspontján áll. (Büchler József: Ez a kettő hogyan fér össze!) Ez bizonyára egy gondolatösszefüggés tévedése, mert vagy szimpatizálok a mai német rendszerrel vagy szimpatizálok a mai osztrák kormánnyal és Ausztriával. Harmadik nincs, tertium non datur. (vitéz Bobory György: Ez úgy van! — Büchler József: Nem úgy van! Teljesen más! — Reisinger Ferenc: Fő az akasztás!) Ez egészen hibás lit, mert éppen azt kell követelnem és kérnem a t. kormánytól, hogy ebben a tekintetben — ahogy mostanában mondani szokás — külpolitikai vonalvezetése nyílegy

eines legyen. Nekünk valóban minden világnézeti, személyi és érzelmi salakot félre kell tennünk ebben az ügyben, mert ez tényleg sorsdöntő kérdése ma ennek az országnak. Ez 'álét és halál kérdése. Itt el kell határoznunk magunkat arra, hogy minden befolyásunkkal, a képiviselőháznak, a közhangalatnak és a magyar publicisztikának minden erejével szolgálni akarjuk azt a célt, amely az egyetlen kivezető útinak látszik, még pedig az Ausztriával való elmélyült gazdasági kapcsolatok felvételét. Egyéb utat én nem látok, t. Képviselőház és miután sajnálattal látom, hogy a t. kormány ezen az úton még nem mutatta azt az elhatározottságot, (vitéz Bobory György: A legmesszebbmenőén mutatta!), amelyet mindnyájan várunk tőle — én többet akarok — a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés balfelől.) Elnök; Szólásra következik! Héjj Imre jegyző: ötvös Lajos! Ötvös Lajos: T. Ház! Előttem szólott igen t. képviselőtársamnak azt a törekvését, amelyet már régóta figyelemmel kísérek, hogy tudniillik a magyar agrártermékeknek, különösen pedig a bornak elhelyezése körül nagy tevékenységet fejt íki, az egész Képviselőház hálás köszönettel veheti tudomásul. Nagy érdek fűződik ahhoz, hogy amikor az egész világ autarchiára rendezkedik be, fokozottabb propagandát csináljunk a belső fogyasztásnak és terményeink elhelyezésének, örömmel lehet megállapítani, hogy igen t. képviselőtársam ezen a téren nagy eredményeket ért el. Engedje meg, hogy témái közül még csak egyet említsek meg egészen röviden. T. képviselőtársam szíves volt a kereszténypárttal foglalkozni. Elismerő szavait köszönöm. Azt gondolom azonban, igen t. képviselőtársam, hogy az ilyen kérdéseket, mint a közéleti tiszctaság, az atrocitások ellen való küzdelem, (Lázár Miklós: A választáson!) a szabadságjogokért való küzdelem, sem egyes emberek, sem egyes pártok ki nem sajátíthatják. (Lázár Miklós: Az természetes!) Ezek az egész magyar közéletnek becsületbeli kérdései és sértő volna arra a politikai pártra, -sértő volna arra a politikusra, akire azt mondanák, hogy ezeket a kérdéseket evidenciában nem tartja és adandó alkalommal azok érvényesítését nem követeli. Minálunk talán optikai csalódás az, hog?y mi kritikánkat nem gyakoroljuk hivatásszerűen. Azt hiszem, Talleyrand életrajzában olvastam, hogy vannak emberek, akik születésüknél, életkörülményeiknél vagy talán az élet csalódásaiból kifolyólag nem is tudnak mások ler.tni, mint' ellenzékiek. Ismertem egy, embert, aki nagy károlyista volt annakidején. Amikor Károlyi uralomra jutó öt, ellene fordult. Ugyanez az ember akkor .szociáldemokrata lett és amikor a szociáldemokraták uralomra jutottak, iákkor ellenük fordult. Vannak 'születésüknél, lelki adottságuknál fogva olyan emberek, akik mindent megopponálnak és a magyar emberben a történelem folyamán ez a tulajdonság meglehetősen ki is fejlődött. Jómagam sohasem tudtam arra az álláspontraj helyezkedni, hogy valami praeconcepta ideával, előre lerögzött véleménnyel úgy álljak más véleménnyel szemben, hogy előre elhatározzam, hogy ebből az álláspontból nem engedek. En mindig hajlandó voltam meghallgatni az ellenérvet és mindig deferáltam olyan véleménynek, amely nézetem szerint az igazságot jobban megközelítette. Azt .gondolom, hogy pártunk álláspontja is ez volt és azt gondolom, hogy ez lesz a jövőben is. Áttérve a ^költségvetési vita taglalására, itt azon a véleményen vagyok, hogy akár úgy értelmezem a költségvetést, hogy az nem a kormánynak, hanem az országnak szól, akár pedig úgy értelmezem, hogy a költségvetésnek számaiból próbáljam a kormánynak, mint újabban mondják, vonalvezetését megállapítani, azt kell mondanom, hogy a költségvetési vitában a politikai kérdések praedominátó elemek voltaik. Ehhez a szokáshoz akarok én is ragaszkodni és így akarom a kormány politikai működéséről véleményemet elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Ha a mostani nemzedék előtt lefolyt események közül a magyarság életében néhány kiemelkedő pontot akarok felfedezni, akkor észreveszem az idősebb nemzedék előtt lefolyt milenniumi ünnepet, amelyet a magyarságból az öröm érzete váltott ki és amely olyan impozáns volt, hogy aki >azt látta, hazaszeretetében megerősödött és annak egész életére hatással volt az, hogy a magyarság erős politikai küzdelmek után — közvetlenül előtte volt az egyházpolitikád küzdelem — egységes tudott lenni, egységes volt királyában és a különféle pártokban, s megünnepelte ezt a nagya örömünnepet, a millenniumot. A másik nagy emóciót a magyar életben a nemzeti ellen állásiban láttam. Ezt .már nem az öröm, hanem az erő érzete váltotta ki. Amikor a magyar gazdaságig élet megjavult és amikor Magyarországon a tőkeképződés és a vagyonosod ás megindult, akkor a nemzeti ellenállásban az akkor szereplő emberek azt akarták dokumentálni, hogy elég erősek vagyunk arra, hogy mi önálló nemzeti hadsereget tartsunk s hogy elég erősek vagyunk arra, hogy az Osztrák-Magyar Banktól elszakadjunk és külön magyar j egy bankot^ állítsunk fel. Az akkori újságok megható példáit adták annak, hogy ezért az eszméért, ezért az ideáért az akkor élő nemzedék milyen hősies áldozatokat hozott és milyen példát mutatott az utókornak ahban a tekintetben, hogy egy nemzeti eszméhez hogyan kell ragaszkodni. • Ebben _ az egész nemzeti küzdelemben talán egy hiba volt. A magyarságnak a sorstragédiája az volt, hogy a holnap problémáival sosem ért rá foglalkozni, a ma gondja 47*