Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-173
Az országgyűlés képviselőházának i 73. ülése Í9S3 május 3-án, szerdá,n. n gyáripar a saját bőrén és pusztulásán tanulta meg, hogy a földgömb lakosságának nagyobbik felét kitevő agrártermelőket nem lehet nyomorba dönteni anélkül, hogy bele ne pusztulna az egész ipar és a nemzetközi kereskedelem. (Igaz! Ügy van! a középen.) Végre ennek a római nemzetközi konferencia döntésének meg kell, hogy legyenek az egészséges • konzekvenciái a londoni világgazdasági konferencián is, ahol elsősorban az agrártermelés lábraállítása kell, hogy az ott jelenlévő nemzetek képviselői részéről gondoskodás tárgya legyen. Igen t. Ház! En a külkereskedelem alakulásával -szemben is kénytelen vagyok utalni arra az újszerű helyzetre, mely az utóbbi két esztendőben kialakult. A külügyi bizottságban ismételten rámutattam már másfél 'évvel azelőtt, hogy a legtöbb kedvezmény elve alapján, sőt a preferenciák rendszere mellett is nagyon nehéz tényleges áruforgalmat lebonyolítani. En már a múlt évben az osztrák szerződés megkötésével kapcsolatban utaltam arra, hogy egy minimál-kontingens mellett megállapított kvótális részesedési rendszer az az új (Szisztémája a kereskedelmi szerződéseknek, amelyekre általában fel kell építeni a külkereskedelmet, ha tényleges eredményeket akarunk elérni. Tegnap nagy megelégedéssel láttam, — ezt meg kell mondanom, — hogy az angol-dán külkereskedelmi szerződés már ezen az alapon jö,tt létre: minimális kontingensek, kvótális részesedéssel. T. Ház! A mi magyar külkereskedelmünk szabályozásának elméleti és elvi bázisát is ezen az alapon kell keresnünk. En ezt több, mint egy éve mondom s a világesemények által igazolva látom ezt a felfogásomat is. Természetes, t. Ház, hogy a világereskedelemnek ilyetén rendezése mellett az egyén szerepe a külkereskedelemben lényegesen csökken, azt kell mondanom: bizonyos keretek, bizonyos lehetőségek — vagy nevezhetjük így: korlátok —• közé szoríttatok az egyén tevékenysége. A magyar kormány a múltban — nem a jelenlegi kormányra gondolok, amikor ezt mondom — többízben nem ismerte fel a helyzet parancsszavát és fázott azoknak a hasznos intézkedéseknek megtételétől, tisztán elméleti elgondolások alapján, amelyek a kereskedelemnek azt az irányítást adták volna meg s azokat a kereteket szabták volna meg, amelyek között r VJL egyén a maga kereskedelmi tevékenységét a külföld felé lebonyolíthatja. En világosan meg akaróin mondani: amenynyire a szabadkereskedelem elve ma nyersen nem érvényesíthető, másrészt éppen ilyen kevéssé vagyok híve egy orosz-szovjetszerű államosított külkereskedelemnek. (Helyeslés balfelöl.) Ki, állam szerepe ma valahol a középen keresendő (Úgy van! a baloldalon.); nemzetileg irányított, az államhatalom által megszabott keretek között lebonyolított egyéni tevékenység az, amely ma leghasznosahban és leghatásosabban tudja a külkereskedelem érdekeit szolgálni és kielégíteni. Tisztelt Ház! Ezzel kapcsolatban kell rámutatnom arra is, hogy a világ — és itt már nemcsak gazdaságpolitikai, hanem azt mondhatnám, belpolitikai értelemben is, sőt még külpolitikai értelemben is, ahol legnehezebb a kérdéseknek ilyetén kezelése—az improvizációktól az organizációk felé halad. En tudom (jól, hogy a szabadkereskedelem, a gazdasági liberalizmus hívei mennyit bosszankodnak, imiennyit tépelődnek, mily kevéssé tudják a mai helyzetet a saját elméleteikkel Összeegyeztetni. En azt hiszem, ezek a barátaink még nagyon sokat fognak (mérgelődni a legközelebbi esztendőkben, mert az élet és a gazdasági viszonyok az improvizáció rendszerétől az organizáció rendszere felé visznek logikusan, következetesen és feltartóztathatatlanul. (Éber Antal: Ez a válság útja!) En nem elméleti igazságokról beszélek itt, hanem a tényeket szögezem le; nem vágyakat és reménységeket formulázok, hanem egyszerűen megállapítom azt, amit nekünk mint kicsiny nemzetnek tudomásul kell vennünk, ha élni és érvényesülni akarunk a világkon junkturában, hogy: vannak bizonyos adottságok, amelyek között kell az egyéni tevékenységet lefolytatni, mert — és ezt Eber Antal igen tisztelt barátomnak mondom — ha ragaszkodunk az individualizmus minél nagyobb mértékéhez, azt megmenteni osiak akkor tudjuk, ha azokat a kereteket, amelyek múlhatatlanul reánk nehezednek, ma akceptáljuk és elismerjük. Mert ma, tisztelt Ház, az individualizmussal szemben a kollektivizmus áll — és itt nem a szovjet értelmében vett kommunista, hanem a jó értelemben vett, legyen az szövetkezeti vagy bármilyen más kollektivista gondolatra célzok, amely a túlzott individualizmussal szemben trmint az emberiség életében mindenkor hatékony, parallel és egyenlő rangú erő fokozott 'mértékben jelentkezik, amely jelentkezés szükséges és természetszerű, majdnem azt mondhatni filozó•fiailag is, mert gazdaságilag felfelé ívelő korszakokban, amikor van könyökszabadság bőven, akkor az individualizmus, gazdaságilag feszült; válságos és nehéz korszakokban pedig a kollektív gondolat, az egymás megsegítésének gondolata, a szolidaritás érzete és ösztöne kell hogy áthassa az emberi társadalmakat. Ha >el akarjuk kerülni a radikális rendszabályokat, ha nem akarunk közüzemeket, ha nem .akarunk monopóliumokat, ha nem akarunk államosított kereskedelmet és gazdasági tevékenységet, akkor el kell ismernünk a tervszerű és organizált nemzetgazdaság szükségét, amelyen belül azután az egyén érvényesítheti a maga törekvéseit. (Éber Antal: Ezek a cseh átvételi szindikátusok!) Természetesen nagyon lényeges különbség van aközött, hoigy ez a megorganizárt nemzeti élet és nemzetgazdaság diktatórikusán egyéni vagy hatalmi érdekek szolgjálatában, vagy népies politika alapján, széles alapokon, a tömegek kívánságai, vágyai, szabad akarata és hozzájárulása alapján jön-e létre? Sos'zor szeretik a történetírók ezt a mai világot felfordult, megbolondult időnek nevezni. Azt hiszem, 'bármennyire keserves is egyéni életünk szempontjából ezeket az időket átélni, hallatlanul érdekes, újszerű, nagy és emberileg nagyszabású problémák megoldása hárul a mai nemzedékre, amelyeknek megoldása örömmel kell, hogy eltöltsön minden egész férfit, amelyekkel való szembenézés azonban természetesen lúdbőrözésre készteti a gyenge embereket. Ezek a különféle diktatúra-kísérletek, amelyek f ma ^aniny it foglalkoztatják a politikai, közvéleményt, felfogásom szerint nem jelentenek egyebet, minit politikai vetületét annak a kutató, az új irányt mindenképpen megtalálni akaró, a válságból kivezető utat kereső emberi akaratnak, amely természetszerűleg .nehéz időkben rendkívüli eszközöket is kénytelen alkalmazni. (Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Ezt azért mondom, hogy rámutassak 4*
