Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

264 Àz országgyűlés képviselőhazának nómiai erőforrásokkal számotvető új elrendeződés alakuljon ki ezen a megnagyobbodott gazdasági területen. Ez az új elrendeződés csak akkor lehet értékes és csak akkor lehet maradandó, ha ezen a kialakulandó szélesebb és nagyobb államterületen olyan magasrendű és magasnívójú szociálpolitika épül ki, amely a dolgozó emberek sorsát, kenyerét, jelenét és jövőjét biztosítja az egész vonalon, a

f

föld népéét, az ipari munkásét, az intellektuellét, a szabadfoglalkozásúakét egyaránt. Meg kell mondanom itt, — ha szabad egy pillanatig kitérnem arra — hogy ebben a tekintetben Csehszlovákia az, amely az általános európai szociálpolitikai hanyatlás közepette igen bátor és igen ^dicséretes módon a szociálpolitikai úttörés és előrehaladás politikáját követi. Eésze van ebben, sőt oroszlánrésze van az ottani népjóléti miniszternek, a mi cseh elvtársunknak, aki legutóbb ugyanakkor, amikor az egész világon úgy munkás, niint alkalmazotti vonatkozásban leépítik a szociálpolitikát, keresztülvitte azt, hogy az alkalmazotti munkajog és a mai nyomorúság^ idején fokozottabb mértékben fontos elbocsátási jog korlátoztatott, a felmondási idők felemeltettek, és az ő nagyjelentőségű kezdeményezésére a legutóbb keresztülvitték a két héttől 12 hétig terjedő felmondási időt a huzamosabb idő óta foglalkoztatott ipari munkásság számára is, amely újítás alkalmas arra, hogy a munkásság munkaviszonyát bizonyos mértékig stabilizálja és ebben a vonatkozásban az állandóság valamelyes elemét és tényezőjét hozza r felszínre. Magyar szempontból a Csehszlovákiában élő és dolgozó alkalmazotti társadalom szempontjából külön jelentőséggel bir az, hogy valósággal ajándékba kapnak nyugdíjesztendőket a csehszlovák nyugdíjbiztosítás révén azok is, akik jelenleg a csehszlovák köztársaság területén teljesítenek szolgálatot, ezt megelőzően azonban akár magyar, akár egyéb állampolgárok voltak; ha nincs is megszerzett biztosítási járandóságuk és jogosítványuk, munkaidejük felét a biztosított nyugdíjesztendők formájába betudják. T. Képviselőház! Csak ezen az alapon, csak ilyen módon, csak a demokrácia és a népérdekék védelmének ezen a gyakorlati útján és módszerével lehet remélni azt, hogy ezen a kialakulandó és egységbe forrasztandó államterületen megelégedett, dolgozó s a közös jövőért vállvetve harcoló népek éljenek együtt. Idetartozik természetesen az a magától értetődő tény is, hogy az országhatároknak egy ilyen megváltozása vagy egy ilyen konföderáció keretében való új elrendeződése módot és lehetőséget nvujt^ arra, hogy a nyelvi tényezőknek és a kulturális vonzóerő hatása sokkal jobban és egészen másként érvényesüljön, mint ahogy az a jelen körülmények között érvényesülni kénes, végül pedig a demokrácia kell, hogy teret biztosítson itt minden népfaj és minden felekezet érvényesülésének. Végre hosszú-hosszú, keserves évtizedek után rájövünk arra. hogy itt a Duna völgyében egy népkeveredési medence van, hogy itt a nacionalista princípiumokat nem lehet és nem szabad úgy értelmezni és úgy érvényesíteni, mint ahogy az a háború előtti időben történt. A 'magyar irodalomnak, a magyar költészetnek n'agy lángelméje Ady Endre ezt már évtizedekkel ezelőtt megérezte; Ady volt az, aki egyik gyönyörű költeményében az akkor egymással marakodó, az akkori magyar parlamentben egymással szemben álló különböző nemzetiségek felé odakiáltotta; 1 77. ülése 1933 május 10-én, szerdán. «Ezer zsibbadt vágyból 'mért nem lesz végül egy erős akarat, Hiszen magyar, oláh, szláv bánat, mindigre egy bánat marad, Hiszen gyalázatunk, keservünk már ezer év óta rokon, Miért nem találkozunk süvöltve az eszniebarrikádokon?» Most, évtizedek multán, mintha a józanodásnak, az észretérésnek bizonyos jelei mutatkoznának. Itt az imént Milotay képviselő úr érintette à kérdést. Mintha a magyarság körül a nemzetiségi problémávtal foglalkozó kis csoportok alakulnának ki. Nekem ilyen körülmények köaött bizonyos keserű rezignációval kell azt mondanom, hogy ez az új magyar fiatalság, az apák hibáiból, laz apák bűneiből — úgylátszik — tanulni akaró új magyar fiatalság igen jói tenné, ha igyekeznék megtanulni anniak az elüldözött Jászi Oszkárnak «A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés» című monumentális munkájából mindazt, íaini ,a nemzetiségi kérdés lényege, és ami nincs benn az. iskolás történelemkönyvekben. Megtanulja és megtalálja benne ezt a tiszta szociológiának az objektív módszerével előadva. Aki még egy lépéssel tovább mer menni â tudásszomjban és a bátorságban, ugya'n olvassa )el lés tanulmányozza Bauer Ottó elvtársunknak «Die Nationalitätenfrage» című monumentális munkáját, ahol viszont a történelmi materializmus és a marxizmus lámpásával Világítják imeg hivatott részről azokat az összefüggéseket, amelyeknek figyelmen t kívül hagyása olyan nagy mértékben hozzájárult Magyarország állaimrendjíének la háború utáni összeomlásához. T. Képviselőház! Rátérve a munkanélküliség kérdésére, mindenekelőtt meg kell, hogy állapítsam azt a fájdalmas tényt, hogy nálunk ebben a tekintetben még mindig nem érezte a kormány szükségét annak, hogy megbízható, pontos és állandó statisztikával legalább tájékoztassa a közvéleményt arról, hogy hogyan is áll ez a dolog. Találgatásokra, becslésekre vagy Jeg jobb esetben az 1930. évi népszámlálás adataira vagyunk utalva. Ehhez képest a mezőgazdaságban legalább egynegyed millióra tehető a teljesen kenyértelen, teljesen munkanélküli proletérok száma. (Weltner Jakab: Annyi volt már 1930-ban!) Ennvi volt 1930-ban Ha az ipari munkásság számát nézem, itt egyebet nem vehetek figyelembe, mint az Oti. tagkimutatásait, ezek pedig azt mondják, hogy míg 1927-ben 652.828 bejelentett biztosított tag volt, 1932 szeptember végén már csak 432.257. Mivel fel sem lehet tételezni, hogy az ilyen módon kiesett 220.000-nyi tömeg bármiféle módon elhelyezkedett volna, akár mint kisiparos akár mint vállalkozó, akár bármi más módokon, a munkanélküliség alakulásánál 'ezt az egész hatalmas, szintén megközelítőleg negyed millióra rúgó réteget is, mint munkanélkülit kell tekinteni. Az alkalmazottakra vonatkozóan szintén két számadat áll rendelkezésünkre. Az egvik az 1929-es állapotot tünteti fel 105.000 taggal, a másik pedig az 1932-es állapotot 90.000-rel. Ä csökkenés tehát itt is igen nagymérvű, közel 16.000 főnyi. Senki sem tartja számon, hogy mennyi az állásnélküli orvos, a kliensért hiába epedő ügyvéd, mennyi azoknak a szabadfoglalkozású intellektuellek száma, akik hosszú, keserves esztendők alatt sokszor nagy költségbefektetésekkel paegszerziett tudás és tanulnia-