Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-177
262 Az országgyűlés képviselőházának tudták és küszöböt küszöbre járva, kilincset kilinesután fogva, ajtóról ajtóra kopogtatnak, de ajtó részükre ritkán nyílik meg. Kérem, hogy ezeknek elhelyezkedéséről is méltóztassék gondoskodni^ cmert az állam és az üzemek, a törvényhatóságok Pesten és vidéken egymaguk nem alkalmasak, nem is lehetnek alkalmasak arra, hogy a jogosan elhelyezkedésre váró ifjúságot el tudják helyezni. Illés igen t. barátom nagyon helyesen említette, — sajnálom, hogy határozati javaslatot nem nyújtott be -^ hogy ebben a kérdésben a kormányzat, amint úgyszólván mindennek a statisztika tudománya az alapja, statisztikát készíttessen, hogy lássuk tisztán azt, hogy mi vár a jövő generációra, a nemzet jövőjére és reménységére, mert hiszen nagyon jól mondotta egyik közbeszóló képviselőtársam, hogy addig ezt a, kérdést gyökeresen és eredményesen megoldani, amíg a trianoni határok fennállanak, teljes képtelenség. De nézzünk szembe a kérdéssel. Ahogyan ezt a kérdést — mint mondottam — nem lehet generálisan és egyszerre egy törvénnyel megoldani, úgy állítom azt, hogy a kormányzatnak ebben a kérdésben mozaikszerű munkát kell végeznie és ha valahol tíz embernek vagy két embernek, száznak, ötvennek vagy kevesebbnek munkát tud adni, ne mulassza el ezt a kormány. Az ipar és kereskedelem terén való munkaalkalom nyújtással, valamint a szellemi foglalkozásúak és az ipari munkásság jobb és fokozottabb elhelyezkedésével a kormánynak nemcsak eminens, hanem imminens kötelessége is foglalkozni. Ami ebben a kérdésben van, az szintén visszásság, nem egészséges állapot. Azt is rendezni kell, hogy például a fővárosnál mérnökök ne mint utcaseprők legyenek, vagy például érettségizett ember... Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Szíveskedjék beszédét befejezni. Homonnay Tivadar: Rögtön befejezem, t. elnök úr. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Érettségizett szolgák is vannak. Ez nem megoldás. Mindenkit vissza kell vinni a maga helyére, igen t. kormány. Ezt méltóztassék elősegíteni. Sajnálom, hogy a nyugdíjkérdésre tovább nem térhetek ki, így csak egyet akarok megemlíteni, amihez az elnök úr szíves hozzájárulását kérem. Két mondattal befejezem és egy határozati javaslatot nyújtok be. A kormány a nyugdíjkérdés rendezését ne hozza a Ház elé, mert ez az idő, ez az atmoszféra, ez a mai gazdasági helyzet nem alkalmas erre. (Ügy van! a balközépen.) Mint ahogyan a gazdasági élet zenitje, vagy a konjunktúra ideje nem alkalmas ennek a kérdésnek megoldására, úgy nem alkalmas erre a gazdasági élet melypontja sem. Kérem a kormányt, hogy az ifjúság elhelyezkedésének lehetőségére fogadja el határozati javaslatomat, amely azt célozza, (Halljuk! Halljuk!) hogy azon közszolgálati alkalmazottaknak, akik nem szolgálták ki- teljes « idejüket és önként óhajtják helyüket elhagyni és ezt a kormány akceptálja, egy-egy gyermekének valamilyen helyen életpályára való juttatását tegye lehetővé a kormány. Határozati javaslatom úgy szól, hogy (olvassa): «Utasítsa a t. Ház a kormányt, hogy azon ki nem szolgált közalkalmazottak egy gyermekének életpályán való elhelyezkedését 177. ülése 1933 május 10-én, szerdán. tegye lehetővé, akik a kormányzat által is elfogadott nyugdíjazásukat ily címen kérik.» (Helyeslés.) Sajnos, beszédidőm lejárt. Beszédem igenigen jelentékeny részét nem tudtam elmondani, így majd kénytelen leszek ezekkel a részletekkel más alkalommal foglalkozni. Ismétlem, a költségvetés elfogadását nem tartom bizalmi kérdésnek, — mint ahogyan beszédem elején mondottam — hanem azt tartom, hogy a költségvetést magának az országnak szavazzuk meg, hogy az alkotmányos életet folytatni tudjuk és alkotmányos úton és módon tudjuk az ellenőrzést gyakorolni. (Éljenzés és taps a balközépen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Kertész Miklós! Kertész Miklós: T. Képviselőház! Mielőtt itt az ország- házában a Képviselőház a költségvetést tárgyalja, kint az országban fojtott csend és igen kétes értékű nyugalom uralkodik. Kétes értékű ez a nyugalom, mert csak látszatot takar, mert e mögött az országra kényszerített némaság* mögött elkeseredés, elégedetlenség, fokozódó elégületlenség, zúgolódás húzódik meg s egyre jobban és jobban érezhető azoknak a társadalmi erőknek erjedése, amelyek máris éreztetik feszítő erejüket. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mindaz, ami ma az ország népében, széles néprétegek lelkében végbemegy, kellene, hogy mementó legyen a kormány számára, kellene, hogy a kormányzatot lázas, felfokozott munkatempóra késztesse, ezt parancsolja neki, bátor cselekedetekre kellene, hogy a kormányzatot ösztönözze, mert ez az ország tele van éhező, nincstelen, elkeseredett emberekkel, tele van az élet javaiból kirekesztett és kisemmizett szerencsétlenekkel, akik egyre távolabb és távolabb érzik magukat attól a mesterségesen kitenyésztett atmoszférától, amelv itt ennek az országnak parlamentjében uralkodik és amelyet a gyűlcstilalom és egyéb drákói intézkedések az ország népére rákényszerítenek. Szóba került itt ennek a vitának során a j parlamentarizmus dolga. Bud János képviselő j úr volt az, aki a parlamentarizmus kérdéséről egészen sajátos és egyéni meghatározást adott. Azt mondotta, ihogy a parlamentarizmus az individualista-demokrata irány terméke és ennek alapján inkább az egyént hozza előtérbe. Ha ez a meghatározás csak egy töredék részében is igaz volna, akkor nekünk és à mi testvérpártjainknak nem sok keresnivalónk volna a parlamentben. Ezzel szemben az igazság az, hogy a parlament la^ különböző társadalmi ios'ztályok természetes és mélyről feltörő küzdelmeinek lefolytatására szolgáló porond. Addig életképes a parlamentarizmus. \amig ezeknek az osztályküzdelmeknek lefolytatására és a szükségkép adódó kompromiszszumok létrehozására módot és lehetőséget nyújt. Legutóbb csehszlovák barátaink, az ottani német és cseh szervezetek tartottak együttes tanácskozást, ahol ugyanebhez sa kérdéshez foglaltak állást és miegállapítottátk, bogy a demokrácia és a parlamentarizmus számukra fontos, mégpedig a következő okokból: Fontos azért, mert a nemzetközi együttműködés hasznos eszközét látják benne, fontos azért, mert egy nemzet keretén belül élő különböző néprétegek békés együttműködésének zálogát tekintik benne és fontos mindenekfelett azért, mert a gazdasági demokrácia és á szocializmus felé vivő utat egyengeti. Ebben az értelemíben mondották, hogy ők hívei á de-