Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

Az országgyűlés képviselőházának 1\ hogy ezt a kérdést szeretettel és megértéssel kell' dűlőre vinnie. (Jánossy Gábor: És áldo­zattal, áldozatkészséggel, lemondással, hogy mások is élhessenek! Ugyanígy kell tennie a társadalomnak is. Amikor ezt az akciót elkezdtük, általános örömmel fogadta a közönség. Természetes, mert mint minden ilyen akciónál, itt is azt hitték, hogy hirtelen lehet eredményeket el­érni. A publicisztika, a nagy nyilvánosság mellénk állott. Azután az történt, ami történni szokott minden ilyen akciónál: rövid idő múlva lekicsinyelték, rövid idő múlva kriti­zálták, rövid idő múlva felálltak és beszéltek és írtak azok, akik a kérdésben először azt kifogásolták, hogy miért foglalkozunk mi csak a diplomásokkal és miért nem az egész ifjúsággal; azután azt kifogásolták, hogy mi­ért csak párezer emberről, miér csak tízezer emberről van szó, amikor itt egymillió munka­nélküli is van. Már ilyen kijelentéseket is hal­lottunk. Bocsánatot kérek, így nem lehet egy akciót előbbrevinni; ez legfeljebb arra szolgálhat, hogy az az akció mintegy leszállíttassék arról a magaslatról, amelyen van. így lehet de­struálni, de nem lehet valamit előbbre vinni. Általában véve az a megfigyelésem, hogy minden ilyen nagy társadalmi kérdésiben meg­van az első időben a megértés, az egységre való törekvés. Azután keletkeznek más egyesületek, előlépnek mások, akik ugyanezt a dolgot talán ugyanazokkal^ talán más eszközökkel, de azt hiszik, hogy jobban tudják megcsinálni. Le­het, hogy jobban tudják megoldani, de azt nem veszik észre, hogy ugyanakkor a már megindult akciót teszik tönkre. (Ügy van! Ügy van!) En az egész kérdésben azt látom, hogy itt ismét, úgy amint az első alkalommal, ezelőtt egy esztendővel tartott beszédemben mondot­tam, szembeállítják az öregebb nemzedéket az ifjabbal. Kétségtelen, hogy a világnézeti har­coknak abban a káoszában, amely ma van, nemcsak a gazdasági, de az erkölcsi válságban is — mert egyszer meg kell mondani, hogy gazdasági és erkölcsi válsággal állunk -szemben. Az egyik épp olyan fontos, mint a másik, az egyik a másikból folyik, nem vonom kétségbe, hogy az egyik nincs meg vagy nem ugyan­olyan súlyos, mint a másik — szembeállítani a nemzedékeket, az öregeket és fiatalokat egy­mással, szerintem ez a legnagyobb társadalmi katasztrófa, amelv csak lehetséges. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Szerintem ez a legnagyobb társadalmi katasztrófához vezet egy nemzet életében, mert annak a nemzetnek nincs élete, annak a_ nemzetnek nem lesz jövője, amelyben nem tudják az öregebb nemzedékek megérteni a fiatalságot és nem tudják a fiatalok megérteni azt. hogy mit jelent az öregek bölcseséfre, előre­látása és tapasztalata. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Jánossy Gábor: Tiszteld apádat és anyádat!) Mindkét nemzedéknek megvannak egymással szemben a maga kötelességei és jo­gai. Az ifjúság problémájának vagy a diplomás ifjúság elhelyezkedése kérdésének olyan intéz­ményes megoldását, amelv egyik vagy másik között azt az űrt, amely tényleg megvan, ame­lyet mindig a természet is még nagyobbá, még tátongóbbá teszi, semmi körülmények között nem helyeselhetem. (Ügy van! Üqy van! jobb­felől.) Azt hiszem, hogv amikor ennek a kérdésnek intézményes megoldásához nyúlunk, nemcsak az én 3000 diplomásomról, vagy annak a bizott­. ülése 1933 május 10-én, szerdán. 23 a ságnak 3000 diplomásáról van szó, hanem szó van igenis a jövőről, szó van azokról, akik most jönnek ki a maguk ifriss diplomájával kétségbeesetten állva itt, kerülnek ki az utcára. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ehhez mélyreható nagy kultúrpolitika kell. A mélyen t. kultuszminiszter úr a legjobban tudja, hogy ezt a kultúrpolitikát csak úgy oldhatja meg, ha alulról kezdjük. r Ma abban a szomorú helyzetben vagyunk, hogy igenis szelekciót kell csinálnunk. Ne­künk is igenis szükségünk van az intelli­genciára, mert enélkül nincs nemzeti élet, nincsen állami élet, nincsen gazdasági élet, enélkül nincsen semmi. Ma a szellemi pro­dukció kell, hogy szelekció révén történjék. En nem félek annak megállapításától, hogy mi nem tudunk ma olyan intelligenciát eltar­tani, aminőt eltartott Nagy-Magyarország. Mi ugyan nem akarunk senkit elzárni attól, hogy intelligens ember lehessen, de legyen^ az elsősorban az, aki arra való^ a maga kiváló­ságával, tehetségével és tudásával. Nekünk ma lehet ilyen szelekciót csinálnunk és ezt a szelekciót alulról kell kezdenünk már az elemi iskolában és a középiskolában. A második az életre való nevelés. Kétség­telen, hogy ebben a tekintetben minősítési törvényünk is egész 1867-től helytelen irányba vitte fejlődésünket. Nem lehet ezt az ideoló­giát továbbra is fenntartania Csonka-Magyar­országnak, — ne adja Isten, hogy sokáig az legyen — hogy matúra, diploma és ' hivatal együtt jár. Nem a hivatalra és nem a diplo­mára nevelünk, hanem az életre és ezt az is­kolában kell megkezdeni. Ennek a jövő kul­túrpolitikájában és abban, amit az igen t. kultuszminiszter úr csinál, helyet kell foglal­nia ós azután lehet beszélni arról, hogy nem lesz szellemi túlprodukció. Mélyen t. Ház! Beszédem végére érkeztem. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Elkezdtem az­zal, hogy számot vetettem magammal itt a nyilvánosság előtt, a mélyen t. Ház előtt. Ide­hoztam a kérdést, eredményekben hoztam azt, amit tudtam hozni. Tisztában vagyok azzal, hogy a bizottságban képviselőtársaim minden oldalról mennyire segítettek ebben a munká­ban. Ezért hálás köszönetünket fejezem ki. (Jánossy Gábor: Kötelesség volt!) Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy önzetlenül, iga­zán mindig oldalam mellett állva a legnehe­zebb viszonyok között is kitartottak. Küzde­lemben volt és van is részünk, mert ké­résünk nem. talált mindenütt megértésre és nem talált olyan megértésre, amilyet vártunk. De nem riadtunk vissza. Továbbra is foglal­kozni fogunk a kérdéssel és tovább is gon­dozni akarjuk. Ha lekicsinyelnek, nem fo­gunk azért félreállani, mert megszoktuk már, hogy ilyen problémákban csak az tud ered­ményt elérni, aki önzetlen munkát végez. Kö­szönetet mondok a sajtónak. A sajtó a maga támogatásával egyértelműen mindig mellet­tünk volt és az eredményiből kivette a maga részét. Én nem tekintek most más problémát és beszédemben nem foglalkoztam külpolitikai problémákkal, mert csak kettőt látok magam előtt: a magyar föld problémáját és a magyar intelligencia problémáját. Nem látok több kérdést. Ha ezt a két problémát nem tudjuk megoldani, akkor hiába beszélünk a többiről. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A többi ezzel áll és ezzel él. Egész nemzetünk létkér­dése a magyar földé és a magyar intelligen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom