Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-176
2ÓÖ Àz országgyűlés képviselőházának a konstruktív elemek közé, akik a nemzettel együtt tudtak érezni, akár a festőművészre, akár az íróra gondolok, én tehát nagyobb hitelt adok azoknak, akik keservesen jelentik azt, hogy őket elbocsátották és helyükbe németországi zsidókat helyeztek el. A mezőgazdasági munkások munkanélkülisége azonban még nem olyan nagy, mint az ipari munkások munkanélkülisége, mert ma azt olvasom, hogy a borsodmegyei szénbányákból elbocsátanak ezer munkást azért, mert a télen át a szénfogyasztás nem volt olyan nagy, hogy a termelést a régi tempóban^ lehetne folytatni. Ha egyszerre ezer ember válik kenyértelenné, ha gyáripari értelemben mindig tömegek válnak munkanélküliekké, akkor kell gondoskodnunk arról, hogy itt valami olyan megoldást találjunk, amely ezeknek bármilyen formában kenyeret ad. Ha a németek meg tudják csinálni azokat a munkahadseregeket, ahol munkába sorozzák be őket, ha nálunk primitívebb nemzet, mint például a bolgár nemzet megcsinálta ugyancsak a munkahadsereget, (Kabók Lajos: Köszönjük szépen, tartsák meg maguknak!) hogy azt a tétlen munkanélküli sereget valamilyen produktív formában foglalkoztassák, én azt mondom . .. (Kabók Lajos: Agyon akarják őket dolgoztatni! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Most beszéltem a telepítésről és azt kifogásoltam, hogy olyan telepítések is vannak, amelyek nem kívánatosak. (Ügy van! a balközépen.) Céloztam a hatvani és a sarkadi telepítésekre. Ilyen telepítésekből nem kérünk, ellenben kérünk a mezőgazdasági munkanélküliek részére egy telepítési akciót és a másképpen nem foglalkoztatható ipari munkások részére pedig munkaosztagok beállítását. (Buchinger Manó: A keresztények régen felszabadították a rabszolgákat, ma pedig újból rabszolgákat akarnak csinálni! — Zaj. — Elnök csenget.) Rabszolgaság ma Európában csak egyetlen egy államban van, Szovjetoroszországban. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Weltner Jakab: Hát a nácik?!; T.. Képviselőház! A szellemi munkások munkanélküliségéről is szót kell ejteni, mert hiszen nálunk az a gondolkozás, amely eddig a fixállásban lévőket irigyelte az úgynevezett fixfizetésért, hovatovább szintén kezd megszűnni, azért, mert ma már a tisztviselői fizetések bizonytalansága, a tisztviselői állások bizonytalansága folytán a pálya nyomora szintén a munkanélküliséggel kezd hatályos lenni. Fokozottan áll ez a magántisztviselői karra, mert ma már a magántisztviselőket úgyszólván mutogatni kell, olyan unikumszámba mennek, hiszen a magántisztviselőket egymásután bocsátják el. Amelyik üzem azelőtt 6—8—10 magántisztviselőt foglalkoztatott, az ma már csak egyet alkalmaz, azt is csak . feltételesen. A magántisztviselőknél . a felmondásnak olyan tömegeivel találkozunk, amelyek szintén meggondolásra késztetnek valamennyiünket. Az iparosság munkanélküliségét, a kihűlt műhelyeket, a pihenő és elrozsdásodott szerszámokat valamenynyien ismerjük és tudjuk, hogy ennek magyarázata tisztán a fogyasztóképességnek olyan nagy mértékben való csökkenése, hogy az iparosságot munkával már nem tudjuk ellátni és ebben a fogyasztóképesség-csökkenésben ismét benne van nagy tényezőként a tisztviselők fizetésének sorozatos lecsökkentése, mert az iparosságot, különösen a kisiparosságot munkával azelőtt mindig a tisztviselők látták 176. ülése 1933 május 9-én, kedden. el. (Kabók Lajos: Mégis munkahad sereget akar! Az fogyasztóképes talán?) A kereskedőknél azt látjuk, hogy túlsók az eszkimó és tulkevés a fóka. Ma már minden egyes kereskedői ágban a békebelinél nagyobb a mostani kereskedők száma, különösen az élelmiszerüzletek terén fokozódik egyre a kereskedők száma és emellett még a nagy áruházak konkurrenciája is nagy munkanélküliséget eredményezett. A szabad pályákon az ügyvédek, az orvosok, a mérnökök irodái és rendelői teljesen üresek; ezeket is a munkanélküliek közé kell sorolni még akkor is, ha nem kérnek munkanélkülisegélyt. Főleg az orvosok százait ontja négy egyetem. Az orvosi nyomornak olyan példáit találjuk, a fizetésnélküli dolgozó orvosok olyan tömegével találkozunk, hogy ezt nem lehet szó nélkül tűrni. Állami klinikákon elfogadják orvosok munkáját százszámra minden fizetés nélkül. (Pakots József: Eveken keresztül!) Eveken keresztül. Az ügyvédi munkanélküliség évről-évre olyan statisztikai adatokat szolgáltat, hogy ma már az ügyvédi pálya egy nem kívánatos pályává vált valamennyiünk részére. A mérnöki munkanélküliségről külön fogok beszélni, mert ennek egy-két részletével is szándékozom foglalkozni. Itt van a nők munkanélkülisége. Hol lehet ma elhelyezni egy dolgozni akaró és munkára rászorult nőt, hiszen a gépírónők háromnegyedrészét elbocsátották, ma már nem tart a legfrekventáltabb üzem sem gépírónőt s ahol azelőtt 6—8 gépírónő volt, ott lehet talán egyet elhelyezni. A tanítói pálya is olyan túlzsúfolt, hogyha 5 esztendőre minden tanítóképezdét becsuknának, akkor sem lehetne valamennyi diplomás egyént elhelyezni. T. Ház! Azt hiszem, hogy a trianoni Magyarország ma többet termel ezen a téren, mint amennyit szabad lenne termelni s exportlehetőség ezen a téren nincs. Az egyedüli kiút a revízió volna, amely a most már felgyülemlett munkanélküli ifjúságot el tudná egy pillanatra helyezni, de revízió nélkül az évek hosszú sora óta felgyülemlett fiatalságot semmi körülmények között és soha elhelyezni nem lehet, hiszen háromszor annyi az évi produkció, mint amennyi az utánpótlandó hiány bármilyen foglalkozási ágban. Itt tehát az államnak kötelessége van és ez a kötelesség lehet kétféle, — nemzetenként másként fogják fel — vagy munkát kell adni, vagy segélyt kell adni. Mi tudjuk, hogy segélyt ez a szegény Magyarország a munkanélkülieknek nem tud adni, de a munkanélkülisegélybe még gazdagabb államok is tönkrementek, mint ez az ország. Itt van Anglia és Németország példája, amelynek költségvetését a munkanélküli segély teljesen felbillentette, s én megértem, hogy a font és a dollár megingásában nagy része van annak a nagymennyiségű munkanélkülisegélynek is, amelyet e nemzetek kiosztottak. Magyarország e példát nem követheti. A munkanélkülisegély egy kielégíthetetlen moloch, amely felfalja azt, aki a munkanélkülisegélyt adja. A szociális gondoskodás egymagában nem elég. A szociális gondoskodás olyan tényező, amely ideig-óráig segíthet a munkánélkülin, de olyan berendezkedés, amely az^ egész munkanélküliséget kiemelné a problémák sorából, szociális gondoskodás formájában nem képzelhető el. Nincs más mód, mint tisztán csak a közmunkák megindítása. Es én ha ezt a kérdést így látom, akkor a mai költségvetésben bizony szomorúsággal kell