Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-176
184 Az országgyűlés képviselőházának amelyekre tőle feleletet vártak. A kérdések jellemzők. Az első annak a maximális területveszteségnek megállapítása, amelyet AusztriaMagyarország elbír anélkül, hogy felbomlás veszélye fenyegetné. A másik kérdés azoknak a maximális belpolitikai engedményeknek megállapítása, amelyek szintén nem vonnák maguk után^ a monarchia felbomlását. A harmadik kérdés: Ausztria-Magyarország gazdasági életképességének mikénti biztosítása. Mind a három kérdésben benne van, hogy a gondolkozó európai emberek, az antant emberei, — hiszen a franciák, az angolok küldték ezt Svájcba — hogyan vélekedtek. Ugyanezt látom én a mai angol felfogásban is. Amikora Tardieu-terv felmerült, amely Franciaország politikai erejét, a gazdasági egységet öt államra akarta kiterjeszteni, legalábbis egyelőre gazdaságilag, akkor Anglia rögtön AusztriaMagyarország gazdasági egysége mellett foglalt állást. Franciaországban látszólag az ellenkező^ a felfogás, mert hiszen a kisantant fenntartása Franciaország politikai érdeke és eddig ebből nem akart engedni. Azonban már ott is vannak hangok és a hivatalos francia politikát is meg kell különböztetni a francia nép hangulatából. Sőt többet mondok. Az olasz és a német túlsúly, akármelyik túlsúly a Duna medencéjében, egyenesen Franciaország ellen irányul, tehát nem francia érdek az, hogy akár szláv, akár német,^akár olasz domináns nagyhatalom legyen Közép-Európában. Most nézzük röviden a körülöttünk lévő államokat. Csehországnak nem érdeke, hogy Ausztria Németországhoz csatlakozzék és így megmozduljanak a szudeta-németek, hiszen a szudeta-németek nélkül Csehország igazán életképtelen. Tulajdonképpen Lengyelországnak sem érdeke — amely nem tagja a kisantantnak, de fontos a szerepe — a német hatalom növekedése, vagy az Anschluss. Ausztria pedig most abban a lelkiállapotban van, hogy talán sohasem volt ennyire Asehluss-ellenes és mindenképpen a maga önállóságát keresi. Sőt a kisantant új alakulása, új szervezete, amely új nagyhatalmat létesített, ösztönszerűleg szövetkezésre kell hogy kényszerítse azokat, akik ebben nincsenek benne. Ausztriának tehát, ha nem ébredt volna fel, most kellene felébrednie. Ezt az osztrák-magyar közeledést és együtthaladást Bethlen István is hirdeti, amikor tízesztendős kormányzatáról írt műve előszavában, vagy beszámolójában nyilt hitvallást tett amellett, — sajnos nem tudom felolvasni — hogy mindenkor Széchenyi politikáját vallotta, hogy Széchenyi a magyar politikai gondolkodás nagymestere, és figyelmeztet arra, hogy ha a következő kormányok eltérnek azoktól az irányelvektől, amelyeket ő mindig szem előtt tartott, (örgr. Pallavieini György: Véka alá rejtette!) akkor ennek Magyarország fogja kárát látni. (Mozgás.) Én nem kritizálom most, hogy mit csinált Bethlen és hogyan csinálta, hanem azt nézem, hogy most mit vall és az ő politikai egyéniségét tartom akkorának, hogy odatartsam tükörnek az egységespárt elé. (Helyeslés a jobboldalon.) Bethlen István azt mondja: életünk attól függ, hogy most meg tudjuk-e ideiében oldani azt a problémát, amely elé a sors állított. Németországot pedig körüljárta, hogy a szláv veszedelemre figyelmeztesse. Gömbös Gyula miniszterelnök úrtól ^pedig most ehelyett inkább csak az öncélúságot halljuk, ami magában véve oly természetes dolog, hiszen minden egyén is Öncélú akar lenni, de ez könnyen félreérthető, olyan jelszó, mintha a 176. ülése 1933 május 9-én, kedden. reális erők számbavétele hiányoznék. Tisza Istvánról, akit ínég most is az egységespárt nagyrésze is vezérének tekint, mi pedig, én magam is» mint politikai publicista, majdnem egész életemet az ellene való harcban töltöttem el, mégis elismerem gondolkodásának azt a nagyságát, hogy a monarchiát még romjaiban is fenn akarta tartani, mert tudta, hogy a romok alá Magyarország fog temetkezni. Ilyen kedvezően kialakult helyzet tehát még sohasem volt számunkra, sőt az sem volt még számunkra sohasem, hogy kihasználhattuk volna ütőkártyának helyzetünk erősítésére azt a dolgot, hogy ha nem történik valami velünk és Közép-Európa rendezésével, akkor mi odasodródunk a németekhez. Erről van szó. (Ügy van! Ügy van! half elől.) Minthogy ezt is látnia kell mindenkinek, igazán nem lehet itt habozni, várakozni, (Ügy van! Ügy van! bal felől.) még akkor sem, ha ez a kérdés és ez a történelmi folyamat a restaurációra vezet. (Ügy van! Ügy van! — Taps a baloldalon.) •Sigray Antal barátom rámutatott a két kérdés összefüggésére, tehát én sem a hajánál fogva ráncigáltam ide a restauráció kérdését, mert az nekem sem egyéni érdekem, sem pártérdekem, hanem azt az ország mai érdekében tartoan szükségesnek és ha bekövetkezik a restauráció, azt látják »majd imraim, hogy én leszek az, aki a legkevesebbet fordulok meg az udvarnál. De ihirdetem a jogfolytonosság alapján és a történelem logikája folytán a szükségességét. Nem szabad nekünk azért félnünk az osztrák közeledéstől, hogy ez politikailag esetleg a restaurációt vonja maga után. Sem 1 egyéni, sem hatalmi, sem vallási szempontból nem szabad félni tőle, sőt egyenesen kútmérgezésnek tartok olyan híreszteléseket, amelyek most is megjelentek Sixtus hercegről, hogy ő eladta Magyarországot a szomszéd országioknak, amikor nyilvánvaló, hogy ez ostobaság, butaság, (Ügy van! Ügy van! bal felől.) de az emberek «mindent elhisznek, talán mentől butább a hír, annál inkább. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Azért ilyen kútmérgezéssel akarják rontani azt a hangulatot, amely .most a lelkekben keletkezett. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ismerem a királykérdés minden nehézségét és különbséget tudok tenni a királykérdésnek olyan megoldása között, amely holnap teljesen befejezi ezt a folyamatot és olyan megoldás között, amely legalább alkotmányjogilag már ma tisztázza. Ha megengedi egészségem és jónak látom, lesz alkalmam erről a kérdésről talán még törvényjavaslatot is beterjeszteni, iha nem történik semmi. De erről most nem beszélek, de állítom, hogy ezt a kérdést alkotmányjogilag ma közmegnyugvásra, közmegelégedésre, az érdekeltek minden félelme nélkül meg lehet oldani (Ügy van! Ügy van! balfelől.) és ha ezt mi elmulasztjuk, elmulasztjuk azt, hogy megadjiuk a magyar államnak azt az életformát, amely a Duna medencéjében vonzó és központi lehet. (Ügy van! Ügy van! taps a baloldalon.) De akár milyen megoldás jön, akár Ausztriával együttesen történik megoldás, akár föderációs megoldás jön, akár valamelyes dunaikonföderáció, nekünk mindig szükségünk van arra, hogy ne késsünk le és rendezzük azokat a kérdéseinket, amelyek rendezetlenek, amelyek nélkül nincs nemzeti egység. (Pintér László: Ügy van!) A magyar királyság ezeréves intézménye ez a vonzó erő a népre. Es még egy: fontos, hogy a királykérdés megöl-