Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

Az országgyűlés képviselőházának 1 anyanemzetéhez, ha ma nem, akkor más meg­felelő alkalommal. Ha oda most nem engedik, hozzánk még kevésbbé engedik. De bátor va­gyok kérdezni, mit is érnénk vele. Két kol­dusnak a kooperációját jelentené, semmi mást. Ez nem olyan cél, amelyért küszködni, élni, halni érdemes. En azt tartom, hagyjuk egy­mást békén, elég volt 400 esztendő sorsközös­sége, elég volt, ami ennek a 400 esztendős sors­közösségnek következtében Magyarországot érte és elég volt ennek következtében a né­met imperializmus járszalagjából is. Ezért az ilyen törekvésekkel legjobb felhagyni; semmi más eredmény, semmi más konkrétum belő­lük nem származhatik, mint hogy ami úgy­nevezett nemzetközi conduit-listánkon egy rossz osztályzattal többet kapunk. A fő probléma azonban mégis a magyar re­vízió ügye. Itt a mi legfőbb kifogásunk, mint ahogy ezt már ismételten hangsúlyoztuk, az, hogy a magyar külpolitikai kormányzat a re­vízió kérdésében mindent a fasizmus kártyá­jára tesz fel. A jelszó természetesen, amelyet a kormányzat hangoztat, a szabad kéz. De mit használ ennek a jelszónak a hangoztatása, ami­kor ezt a világ nem hiszi el? Nem is hiheti el, mert vannak tények, amelyek az ellenkezőjét mutatják annak, mint ami a szabad kéz poli­tikája. Ha ilyen tényeket fel akarnék sorolni, itt van elsősorban az, hogy például magyar po­litikusok úgyszólván egymásnak adják a ki­lincset Rómában; itt van az a körülmény, hogy a magyar lapok az égig ujjonganak a fasiz­mus r sikerein ; itt van az a körülmény, hogy például Genfben mi együtt szavazunk a fa­sisztákkal. Ez megtörtént néhány nappal ez­előtt is. A tények tehát az ellenkezőjét mutat­ják annak, mint amit jelszóként, a szabad kéz politikájának jelszavaként hangoztatnak. Igenis, sajnos, együttjárunk a fasizmussal, együtt játszunk vele és együtt vesztünk. Ennek a nagy fasisztabarátkozásnak in­doka az, hogy a fasizmus történelmi érdeme, hogy napirendre hozta a revízió ügyét. Napi­rendre hozta részben azért, mert saját érdekeit akarja vele szolgálni, és bizonyítani tudnám, hogy minket legfeljebb kihasználni kíván; más­részt ahogy napirendre hozta, úgy kompromit­tálta és kompromittálja is. Mert végeredmény­ben a fasizmus az, amely a revízióellenes erőr ket sorakoztatja Európában a nemzetközi poli­tikában. Elég a fasizmus lényegét, keletkezését is­merni, hogy a leghatározottabban állíthassuk, hogy a fasizmus az ő lényegénél fogva volta­képpen predesztinálva van ezekre a sikerte­lenségekre és ezekre a kudarcokra. Keletkezése az, hogy odahaza országában a nép szociális törekvéseit leverte brutalitással, leverte erő­szakos politikával, azután kárpótlásul naciona­lista, soviniszta ideológiát próbált rákénysze­ríteni, hogy illúziókat adjon neki. Ezeket az illúziókat provokáló formában adja és ez a krí­zisének, válságának és terméketlenségének leg­mélyebb és kiapadhatatlan forrása, úgyhogy nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a fasizmus önmagában véve nem szövetséges, mert csak destruál és destruáló hatású a külpolitikában, nekünk kárunkra van. Amióta pedig belépett ebbe a játszmába partnernek a hitlerizmus is, azóta ez az állítás és ez a tétel voltaképpen bizonyításra is alig szorul. En azonban talá­lomra egy-két bizonyítékot bátor vagyok elő­terjeszteni. Itt van kezemben a Times-nek április 19-i egyik cikke, amely Németország izoláltságáról 75.'ülése 1933 május 5-én, pénteken. 159 beszél, vonatkozásban azzal az angol alsóházi vitával, amelynek a múlt napokban tanúi vol­tunk. Azt mondja ez a megállapítás, hogy az alsóház vitája megmutatta, hogy Németország elvesztette azt^ a rokonszenvet, amelyet a leg­utóbbi 10—12 év alatt megszerzett. A nácik és az ő módszereik a legjobb német igényeknek is legrútabb ellenségei. Itt van egy másik idézet, ugyancsak a Times-nek április 24-i számából való, amelyben azt mondja többek között (ol­vassa): «A mostani Németország el van szánva arra, hogy elvesztett területeit fegyveres erő­vel hódítsa vissza. Goring^ kapitány úrnak az aviatika terén való szándékait nem, nehéz ki­találni.» Végül itt van az angol Labour egyik leg­kiválóbb és legismertebb publicistájának, Bred­fordnak egy nyilatkozata,, amely rendkívül ér­dekesen hangzik ebben a vonatkozásban (ol­vassa): «A külüigjyi hivatal — írja Bradford — hibát követett el. Most (résziben Franciaország és szövetségesei ellenállása miatt, ele főként az angol közvélemény ama revoltálása miatt, amely Hitlernek a civilizáció elleni támadása folytán következett be, kénytelen visszavo­nulni. MacDonald és a külügyi hivatal^ vezetői tényleg a hivatali világ elzárkózottságában él­nek. Sohasem láttak rohamosztagot és csak las­san értették meg, hogy mi az ellenforradalom. A parlamenti vitának köszönhető, hogy most már talán van erről némi halvány sejtelmük.» A legfőbb bizonyíték tehát a következő : Azt lehet mondani, hogy a revíziós konjunktúrának csúcspontját jelentette MacDonaldnak római látogatása. Ennek talán négy hete. Négy hete annak, hogy a négyhatalmi gondolat ott, mint terv megszületett; >s azóta kiszenvedett; kicsi féreg nem tudott megnőni. Azt azonban lehet mondani, hogy négy évtized nem árthatott volna a revízió ügyének annyit, mint amennyit ár­tott az a fejlődés, amely az alatt a négy hét alatt történt meg. Ez ismét nem az én egyéni véleményem, hanem azt mondhatnám, hogy egészen a t. kor­mánypárt szerint is kétségen felül álló tanukra hivatkozhatom: hivatkozom például elsősorban a Revíziós Liga elnökének, Herczeg Ferenc­nek a Pesti Hírlap április 23-i számában meg­jelent vezércikkére, amelyben megállapítja, hogy milyen visszaesés, milyen kudarc érte a revíziós mozgalmat. Itt van a kezemben a Pes­ter Lloydnak április 20-i vezércikke, amelyben azt mondják többek között, hogy amit Német­ország az angolszász közvélemény megnyerése szempontjából egy évtized alatt el tudott érni, az most angol és amerikai tanúságok szerint néhány nap alatt összeomlott. Csakhogy úgy vagyunk a magyar kormány­párti lapokkal is, hogy a jobb, úgy látszik, nem tudja, mit ír a bal, mert egy pár nappal, illetőleg egy pár héttel ezelőtt ugyancsak a Pester Lloydban olvastuk a következőket (ol­vassa): «Szerencsétlenség volna, ha Hitler és társai most meginognának. A megkezdett har­cot végig kell harcolni.» Ök harcolnak és a Pester Lloyd azután, amint látjuk, előre nem sejtett konzekvenciákat kénytelen ebből a harc­ból levonni. «A revízió,» — így fejezi be cik­két a Lloyd — «amely a nemzeti szocialista kormány uralomrajutása pillanatában közeli­nek látszott, ma megint a messze háttérbe szo­rult.» Lehetnek, akik azt mondják, hogy a Pes­ter Lloyd véleménye valamilyen nem egészen rendezett viszonyai következtében a keresztény nemzeti Magyarországra nem lehet mérvadó, ' (Propper Sándor: Nem árja! Es nem turáni!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom