Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-174
Az országgyűlés képviselőházának 17 4 veszélyeztetve, mint amikor a pénzügyek nincsenek rendben. Ezek, azt hiszem, általánosan elfogadott nézetek, azonban le kell vonni a konzekvenciákat és itt vannak a: bajok. A kormánynak feltétlenül számolnia kell azzal, hogy hajlandó-e a csökkentéseket tovább folytatni ott, ahol a csökkentések még lehetségesek. A költségvetésben még mindenesetre vannak terek, és itt a Ház színe előtt elmondok eseteket, ahol a csökkentések lehetősége fennforog, a csökkentések szabályozása lehetséges. Tudok egyé® eseteket és elmondom ezeket azért, mert azt hiszem, tartozom ezzel azoknak az egyéneknek, akiket névtelenül ugyan, de megemlítek itt azzal, hogy igazat adjak nekik és igazoljam őket. Tudok eseteket arra, hogy a csendőrlegénység, amikor a csökkentés megtörtént, és a fizetéscsökkentés nem vonatkozott a legénységi létszámra, azt mondta tisztjeinek: «Uraim, minket megbizhatatlannaik tartanak? Az önök fizetéséhez hozzányúlnak, a mienkhez nemi» — En azt mondom, hogy ez becsületére válik azoknak, akik így fogták fel a dolgot. (Strausz István: A legénység"?) A legénység mondta ezt és azt hiszem, hogy a legénység nemi áll egyedül. Csak azt kell megmondani, csak azt kell az egész vonalon megmutatni, hogy tényleg olyan baj van, amely szükségessé teszi ezeket az intézkedéseket, és azt kell biztosítani, hogy ne lássanak azután szükségtelen pazarlást, költekezést, (Némethy Vilmos: Ügy van!) ott, ahol ez feleslegesnek látszik és ahol ezt józaneszű emiber nem is akarja látni. A csökkentéseket, a lemondást feltétlenül fent kell elkezdeni. A felső köröknek az áldozatok hozatalánál elől kell járniok. De egy másik dologra is felhívom a t. Ház figyelmét. Én csak általános szempontból beszélek, anélkül, hogy állást foglalnék abban a kérdésben, hogy csökkentsenek-e fizetéseket. vagy nem. Kétségtelen, hogy ma még nagy az aránytalanság a katonatisztek és a polgári tisztviselők fizetése között. Vannak esetek, amikor olyan polgári tisztviselők, akik ; főiskolát végzett egyének és akik a világháborúban már tiszti rangot viseltek, ma mint X. fizetési osztályú fogalmazók, pénzügyi fogalmazók teljesítenek szolgálatot és nem kapnak annyit, mint egy fiatal, Ludovikáról kikerült hadnagy. {Dinien Ödön: Ügy van!) Ez nem nevezhető egészséges állapotnak. Véleményem szerint itt is általános rendezésnek kell elkövetkeznie. Ha egy ország bajban van — nem keresem, hogy ki vitte az országot bajba és ki felelős ezért — akkor az áldozatok beosztásánál egyenlően kell eljárni. (Ulain Ferenc: Inke-ország!) Majd a részletes tárgyalásnál még bővebben foglalkozom ezzel a kérdéssel. Itt most megragadván azt az alkalmat, hogy a kereskedelmi miniszter úr jelen van, egy pár olyan problémával akarok foglalkozni, amely nem mondom hogy általános, nagyfontosságú kérdés, de amely azt hiszem, megérdemli azt, hogy vele egy kicsit foglalkozzunk. (Malasits Géza: A zalai vasúttal!) A költségvetésnek egyik nagy hiánya azért áll elő, mert a vasutaknál és a vasgyáraknál baj van. Azt hiszem, nem nagyítok, ha azt mondom, hogy a forgalom legnagyobb problémája ma a vasút és az út, a vasút és az autó küzdelme. (Turchányi Egon: Ügy van!) Ebben a kérdésben már állást kell foglalnia úgy a kormánynak, mint a törvényhozásnak, de azt hiszem, hogy nem azon módszerek szerint, ameKÉPVISE'LÖHAZI NAPLÓ XV. ülése 1933 május 4 L én, csütörtökön. 103 lyek ezerint ezideig az állásfoglalás megtörtént. (Turchányi Egon: Úgy van!) Azt látom, hogy intézkedés, amely a teherfuvarozást egy 30 km-es rayonba,* körzetbe korlátozta, elhibázott intézkedés, mert nem számol azzal, hogy vannak a konkurrenciának olyan területei, ahol a vasút nem versenyképes az autóval, mert az autó mindenképpen veri a vasútat, akármilyen korlátozásokat léptessenek is életbe. Azonkívül van a fuvarozásnak egy neme, amely a mai viszonyok között; nem bírja el a vasútat nemcsak azért, mert a vasúti fuvar drága, mert hiszen ezen lehetne esetleg a tarifánál segíteni, hanem azért, mert azok a cikkek, amelyeket szállítani kell, nem bírják el a vasúti átrakodást, nem bírják el a vasúti fuvarozás lassúságát. Nagykőrösön ezervagónszámra ment tönkre a zöldség azért, mert a vasúti szállítást nem bírta el ugyanakkor, amikor Budapesten nem lehetett zöldséget kapni. Ezekben a relációkban az autót üldözni vagy jogosulatlan hátrányban részesíteni, szerintem, igazságtalan. De van itt még egy másik kérdés is, amelyre a Dunántúl nagy részének érdekében hívom fel a kereskedelmi miniszter urat. Ez az, hogy az osztrák relációban, a teherfuvarozásnak ilyen módon való szabályozása folytán előállott az a helyzet, hogy az osztrák teherautók előnybe kerültek, vagyis, hogy az osztrák teherautók végzik azt a fuvart, amely vasúton egyáltalában soha sem lesz kifuvarozható. Ezáltal a magyar teherautós vállalkozó jogosulatlanul elesik äz igazságos keresettől, de megdrágul az áru a fogyasztónál, vagy pedig a legtöbb esetben a mankót viseli a termelő, mert verseny híján az osztrák vállalkozó feltétlenül előnyben részesül és nem alakul ki az az egészséges ár, amely kialakulna akkor, ha azok az autók, amelyek ma le vannak állítva, a fuvarozást legalább részben elvégezhetnék. Természetesen nem kívánom azt és nem kívánhatna senki, aki tudja azt, hogy a vasútban mekkora tőke rejlik, hogy ezt a tőkét feláldozzuk, mert a vasúti fuvarozás kérdése és az egész vasúti kérdés nem tisztán üzemi kérdés, hanem vannak ennek közgazdasági, nemzetvédelmi és más szempontjai is, azonban mindezek a szempontok még sem teszik indokolttá azt, hogy e szempontok mellett egy másik fuvarozási ág, vagy pedig a termelő érdekeit figyelmen kívül hagyjak. Megállás nincs, visszafejlődni nem lehet. Megállani, illetve visszafejlődni csak úgy lehetne, ha egy helytelen közgazdasági politika folytán megtörténnék az, hogy ismét visszatérjünk a régi időkhöz, amikor szekéren, tengelyen fuvaroztunk, azért, mert autón fuvarozni nem lehetett, vagy mert a vasút olyan drága volt, hogy még mindig olcsóbb volt 60—70—80, vagy 100 kilométeres távolságra tengelyen fuvarozni, mint vasúton. Visszafejlődni tehát nem kívánatos. Az útprohlémával kapcsolatban bátor leszek a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét felhívni arra is, hogy a közmunkaváltság kérdésében is kívánatos lenne, hogy most rövidesen olyan intézkedések lássanak napvilágot, amelyeket az érdekeltség már nagyon régen vár s amelyeket nagyrészt megígértek neki. Teljesen lehetetlen az az állapot, hogy a közmunkaváltság, amely elsősorban az utak fenntartására szolgál, nagyon sok esetben többet tegyen ki, mint a kisember földadója, egyenesadója, vagy nagyon sokszor öisszadója. 15
