Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-174

98 Az országgyűlés képviselőházának 17 vizapolitikámk a mezőgazdasági cikkek export- I jánál azok kivitelét rendkívül megnehezítette, míg a nagyipar nyersanyagbehozatalát elősegítette. Eddig a pénzünk diszparitását a kivitelnél a gazdával fizettették meg, míg a nagyiparnak ezt javára írták. (Gáspárdy Elemér: Ez a sérelem!) Éppen ellenkezője történt tehát an-, nak, aminek agrárországban meg kellene történnie. Ezzel szemben elismeréssel kell kijelentenem, hogy legújabban az utazási célokat szolgáló valuták 20%-os felárával kapcsolatban ebben a kérdésben javulás^ állott be, koncessziók történtek a mezőgazdaság számára, de — sajnos — ez még mind nem elég. Kíváncsi vagyok, hogyha a pénzügyminiszter urat megkérdeznők, megmondaná-e, hogy ezzel a valutajátékkal ugyan mennyit, milyen óriási összeget vesztett a mezőgazdaság. De különben is az a felfogásom, hogy egy agrárállamban a devizagazdálkodás minden hasznát a mezőgazdasági kivitelnek kell élveznie. (Magyar Pál: A kivitelnek, mondjuk ígry!) A mezőgazdaság szempontjából kereskedelmi politikánk is igen élénk bírálatra szorul. Már az/ osztrák szerződés is nagy visszaesést mutat a régebbivel szeműben, hiszen a marhakiyitel lieti kontingense negyedrészre csökkent, s általában 2:5-iszeres arány ];5-szeresre lett leszorítva. Hozzá kell venni még azt, hogy a ma- I gyár marha és sertés után az osztrákok vámot vetnek ki, azokat különféle forgalmiadókkal terhelik, azonkívül megterhelik bécsi élelmezési és jóléti illetékkel, úgyhogy a gazdának, mire leszámol, úgyszólván semmi sem marad az eladott állat árából, holott — ezt hangsúlyozom — mi az osztrák műfát vámmentesen engedjük be. De nem elég, hogy vámmentesen engedjük be, (Magyar Pál: Es az almát is!) hanem az a fa, amikor átkerül a határon, például Szentgotthárdnál, nagyobb távolságra 35% -ig menő fuvardíjkedvezményben részesül és most egy rendelettel azt a, kedvezményt, melyet Szentgotthárdról és Sopronból a magyar fa élvezett, egyszerűen beszüntették. Az osztrák fa kap tehát 35%-os kedvezményt, a magyar fa semmit. (Friedrich István: Itt voltak az. osztrák urak!) Ha már a fánál vagyunk, a román fával kapcsolatban még súlyosabb dolgok történtek. (Kun Béla: Az is szép dolog!) Nem tudom, a gazdasági életben előfordult-e már valahol, hogy egy állam a saját területén a saját termői által termelt cikkekkel széniben egy idegen államnak védelmi területet biztosítson, (Kun Béla: Rottmannéknak!) amint történt, hogy a Tiszántúl nagy része védelmi terület a románok részére. (Kun Béla: A kormánynak módjában van az egíészet stornirozni! — Friedrich István: Miért engedik? — Zaj.) De menjünk tovább. Az osztrák és a román fa nincs forgalmiadóval sújtva, a mienket 3%-os forgalmiadó terheli. (Zaj.) De most történt még egy különös dolog. Elrendelték, hogy a Tiszántúlra nem szabad bevinni magyar fát, hangsúlyozom: magyar fát. (Friedrich István: 1:2 arányban!) Igen, 1:2 arányban, de nem szabad bevinni magyar fát, csak szállítási igazolvánnyal, (Jártossy Gábor: Útlevéllel!) azonban sehol nem hirdették ki, senki a világon nem tudja, hogy ezt a szállítási igazolványt ki adja ki, kinek adja ki, milyen feltételek mellett. (Kun Béla: Valóságos dzsungel!) Ennek következménye az, hogy április 16 óta a román fa szabadon jön be a Tiszántúlra, magyar fa pedig április 16 óta egy darab sem került oda. (Friedrich István: Közgazdasági csendélet KözépeurópáU. ülése 1933 május k-én, csütörtökön. ban. — Kun Béla: Miért tűri a kormány?) Nekünk itt vannak erdőgazdaságaink; ezek most tarifával, területvédelemmel sújtatnak. Romániába mi alig tudunk kivinni valamit és mégis adjuk nekik a nagy kontingenst, ahelyett, hogy 'cdaadnók, ahová mi ki tudunk' vinni. De nagymennyiségű kukoricaszár is van tüzelési célokra az Alföldön. 1933-ra Magyarország a körülötte levő államoknak, ha jól emlékszem, 37.000 vágón fa behozatalát engedte meg és még tárgyalások vannak Jugoszláviával háromezer vagonra, tehát összesen 40.000 vágón a behozatal. Ennyire tönkretenni a mi erdőgazdaságiunkat, ez igazán teljesen érthetetlen kereskedelmi nolitika. Nem szeretnék nagyon sok dologra kitérni, csak néhány nagyon jellemző adatot hozok fel. En azt gondolnám, hogy szükség volna minden megnehezítő eljárás nélkül megengedni a mezőgazdasági cikkek exportját, megfelelő iparcikkek és nyersanyagok ellenében, hiszen a vége előbb-utóbb úgyis az lesz, hogy visszatérünk az árucserekereskedelemre. A gazdaadósságoknak már egész irodalma van, erről nem is kívánok sokat beszélni. Nem akarom sem a német, sem a svájci, sem az amerikai példákat felhozni, (hogy szaporítsam a tízezernyi tervek számát, amelyek ebben a kérdésben közkézen forognak, csak azt akarom leszögezni, hogy a mezőgazdaság természetéből folyólag a gazdának legalább néhány évre nyugalmat kell adni, hiszen ha valaki a mezőgazdaságban termel, állandóan be kell fektetni, amely befektetés csak egy-két év múlva, sokszor három év múlva térül meg. Ha nincs biztosítva annak a gazdának nyugalma, akkor nem is termelhet. A 6300-as gazdavédelmi rendelet, sajnos, annyi és oly nehéz feltételekhez van kötve, hogy az eladósodott gazda alig-alig és csak a legritkább esetekben teljesítheti a feltételeket, ezért nagyon kevés gazda veheti igénybe. Sőt, ha a gazdának törlesztéses kölcsöne van, akkor nem élvezi, mert ha valaki kifizette az annuitásokat, akkor őt senki sem fogja árverezni, sem perelni. Ami pedig a legújabb gazdavédelmet, a kamatmérséklési rendeletet illeti, bátor vagyok annak a véleményemnek kifejezést adni, hogy ez a bankoknak adott újabb nemzeti ajándék, mert aki kataszteri tiszta jövedelmének tizenötszörösével van megterhelve, legritkább esetben tud kamatot fizetni ma Magyarországon. Így nem kapná meg a bank a kamatát, most pedig 2%%-os segítséggel az állam pénzén sokkal több kamathoz fog hozzájutni. Ezzel szemben úgy van beállítva, mintha a nagybankok nagyszerű altruizmust és áldozatkészséget tanúsítanának; ugyanis ha negyvenszeresével a kataszteri tiszta jövedelemnek van megterhelve a birtok, akkor a nagybankok 2

Vi százalékból 1 százalékot vállalnak. Bocsánatot kérek, t. Ház, aki ismeri az életet, az bizonyosan tudja, hogy az a gazda, akinek adóssága a kataszteri tiszta jövedelem negyvenszerese, egy fillért sem fog fizetni, hiszen ha átlagosan holdankint 10 pengőre tesszük a jövedelmet —- mint a mi vidékünkön, ez katasztrális holdankint 400 pengőt tesz ki. Hogyan tud az ilyen birtokos fizetni? Tehát a bankoknak erre a nagylelkűségére sohasem fog rákerülni a sor. (Egy hang a jobbközépen: Nevetséges!) Sürgősen szükséges azonban intézkedni a gazdaadósságokkal kapcsolatban a perlési költségeknek, eljárás illetékének csökkentéséről, mert itt is nagy visszásságok vannak most. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Ami-