Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-168
472 Az országgyűlés képviselőházának 168. ülése 1933. április 4.-én, kedden. púkat mindaddig, amíg elő nem állnak egy becsületes, kielégítő javaslattal. T. Ház! Itt van a minősítés kérdése. Amikor a harctérre vitték a katonákat, akkor nem minősítették őket, csak azt nézték, hogy nem sánta-e s nem vak-e. Nagyon könnyedén soroztak akkor; egyáltalában nem néztek semmit, sem az illetők pártállását, sem semmiféle más körülményeit. Azt nézték: épkézláb, gyerünk, mundért, fegyvert, ki a harctérre. Most, 15 év múlva már lehiggadhatott volna egy kicsit a hivatalos felfogás is, most már igazán ki lehetne hagyni a törvényjavaslatból ezeket a nehézségeket és el lehetne tekinteni a minősítésektől. T. Képviselőház! Amikor kártalanítani kell, akkor minősíteni, amikor pedig harctérre viszik ki az embereket, akkor ennek az ellenkezőjét csinálni: ez nem igazság. A 2. § például, amely a hadiözvegyet minősíti, kiselejtezi annak az özvegyét, aki későbben nősült meg. Ez a törvényjavaslat most elvárja attól a harctérről hazaszabadult fiatal katonától, hogy az összeomlás után, amikor a (háború befejeződött, amikor minden és mindenki merő bizonytalanságban élt, előre gondolt volna arra, hogy lesz majd egy miniszterelnök és lesz majd egy kormánypárt, amely meg fogja tőle követelni, hogy a háború után azonnal nősüljön meg, már néhány esztendő múlva, mert különiben, ha 15 év múlva nősül, akkor, ha meg talál halni, az özvegye nem kap járadékot. Miért nem sietett megnősülni 20 éves korában? Milyen könnyű volt nősülni, ugyebár, 1918-ban és 1919-ben? Milyen jól lehetett lakást kapni, hogyan kínálgatták az olcsó otthonokat és lakásokat, hogyan hívtak be mindenkit, hogy: ki akar egy jó kondíciót, jó fizetéssel, ki akar szilárd elhelyezkedést? Aki könnyelmű volt és minden feltétel nélkül beleszaladt a f házasságba, annak az özvegyét most minősítik. Aki előrelátó volt, aki megnézte a saját körülményeit s nem volt hajlandó beleugrani a házasságba és szerencsétlenné tenni még egy embert maga mellett, azt most sújtja ez a javaslat. Ha ez az ember később nősült, akkor a felesége — ha ő meghal — nem hadiözvegy ennek a javaslatnak bölcsessége következtében. T. Képviselőház! Lehet ezt elfogadni? Én azt hiszem, hogy nean. Igazat adok azoknak, akik azt mondják, hogy egyelőre inüább semmi, mint ez, mert ha semmi sem jön, csak megmarad a mai állapot, akkor legalább meíf; marad a remény, hogy valaha mégis kielégítő módon fogják orvosolni a sérelmeket, míg ha törvénnyel megrögzítik a helyzetet, akkor ez a remény is elenyészik. Súlyos sérelem van a 11. §-ban, amely sza zalékos megállapítás helyett osztályokba sorozza a rokkantakat. Miért kellett átvenni a régi rendszertelenségből azt, ami rossz és miért kellett kihagyni belőle azt, ami jó? A rokkantak és a rokkant-érdekképviseletek kivétel nélkül a százalékos megállapítás mellett foglaltak állást és ezt kérik, mert ez rájuk nézve kedvezőbb és igazságosabb. Ez az osztályokba való sorozás elvet magától minden tudományos és minden szociálpolitikai alapotHibáztatnom kell azt, hogy e javaslatot nem vitték be a társadalompolitikai bizottságba. (Kéthly Anna: Ügy van!) Hiszen e javaslatnak vannak társadalompolitikai vonatkozásai, sőt túlnyomórészben ilyen vonatkozásai vannak, s én merem állítani, hogy a szociálpolitikai megvitatás ezen a törvényjavaslaton csak javíthatott volna. Azok, akik e javaslatot szerkesztették, a szociálpolitikai vonatkozásokat jórészt politikai okokból teljesen figyelmen kívül hagyták. Nem tudom, szándékosam-e, rosszaságból-e. vagy pedig hozzánsmértésből, ez teljesen mindegy; a fontos az, hogy ebből a javaslatból minden szociálpolitikai vonatkozás, minden tudományos és szociálpolitikai elmélet hiányzik. A százalékos és az osztályba való sorozás körül, a keresőképesség- és a munkaképességcsökkenés körül külföldön is és Magyarországon is széleskörű szociálpolitikai irodalmi vita folyt. A javaslat szövegezői valószínűleg nem ismerik ezt az irodalmat, valószínűleg nem ismerik a polgári balesetbiztosítás rendszereit. mert ha ismerték volna, akkor ezt az ipari balesetbiztosításban bevált rendszert magukévá tették volna, elfogadták volna, hiszen nem is került volna sok pénzbe, talán éppen semmibe sem került volna, csak éppen igazságosabb lett volna. (Büchler József: Létay úrnak meg kell magyarázni, hogy mi a különbség a munkaképesség és keresőképesség között!) Ennek a széleskörű irodalomnak az eredménye és a törvényhozásban kijegecesedett álláspontja volt az, hogy a keresőképességet az ipari baleseteknél nem kutatják, nem firtatják, hanem a járadék megállapításánál a munkaképesség csökkenését veszik alapul. A német Keichsversieherungsordnung és a magyar 1907. évi törvény ugyanezen alapon épült fel, építette fel az ipari balesetbiztosítást és az ipari sérültek kártalanítását, pedig az ipari balesetbiztosítás kockázata sokkal nagyobb, a terhe is nagyobb, mert nemcsak állandó teherről, hanem növekvő teherről van szó. Mégis a törvényhozás a keresőképesség kutatását elvetette és a munkaképesség csökkenése alapjára helyezte az ipari balesetbiztosítást. 1 A tudomány felosztotta az emberig testet., az emberi test munkabírását különböző fokozatokra és fokokra. Ha az ipari munkás ipari munka közben vagy azzal kapcsolatban balesetet szenved, megsérül, akkor a törvény szerint nem a keresőképességet vizsgálják, mert ehhez nincs joguk, ez igazsátalan és antiszociális volna, hanem ai tudományosan megállapított munkaképesség csökkenését veszik alapul és ezt kiegészítik a gyakorlati, foglalkozási szempontokkal. Nem is leihet más igazságos megoldást találni ezen a téren. Hová vezetne az, ha például az: ipari balesetbiztosítás terén a keresőképességet vennék alapul? Vámnak konjunktúrák, és vannak dekonjunktúrák. Van olyan időszak, atmikor néhány hétig vagy néhány hónapig, vagy akár néhány esztendeig is, ha nagy a munkáskereslet, a megsérült munkás, is hozzájut (munkához és esetleg meg tudja keresni, amit megkereshetett, amikor még ép volt és^ inem volt baleseti sérült, de azután jön a disjunktúra, amikor még az ép, egészséges munkás sem tud munkaalkalomhoz jutni, amikor selejtezik a munkásokat, aimikor a gyárkapuban megnéziik, kit bocsátanak be, it vesznek fel munkába és_ akinek egy vagy két ujja, vagy az egész kézfeje hiányzik, vagy egy szeme, féllába, vagy félkeze hiányzik, küldik vissza, s amíg van ép vállalkozó és ép jelentkező, addig ilyen megsérült ember nem juthat munkához. Ha a (keresőképesség alapján állapították volna meg a járadékokat annak idején, egy konjunkturális korszakban, akkor iái rokkant ma elesne > a munkától, elesne a keresettől, elesne magától a járadéktól és itt állana teljesen üres kézaeí
