Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-158
Az országgyűlés képviselőházának 158. ülése 1933 március 10-én, pénteken. 87 ban mindenki, nem valósította meg, sőt sok tekintetben ezeknek ellenkezőjét cselekszi. Viszont bejelentett néhány olyan tervet, amelyeket ebben az országban néhány nem túlságosan megfontolt ember kivételével nem hiszem, hogy saját pártjában is a komoly tényezők helyeselnének, s ezeknek megvalósítására viszont meglehetős energiával törekszik. Ilyen az a sokat emlegetett diktatúra kérdése, amely diktatúráról lehetnek különbözők a felfogások más országokban, ahol tényleg van komoly veszedelem a belső rend felforgatására, ahol tényleg van például 5—6 millió kommunista szavazat, amely 5—6 millió kommunista szavazat Moszkvából irányítva, tényleg jelenthet az illető országban olyan veszélyt, amellyel szemben rendkívüli intézkedésekre lehet szükség. De kérdezem, t. Ház: ebben a törvényes rendjéhez és alkotmányához minden körülmények között ragaszkodó országban, ahol minden párt kivétel nélkül a törvény és az alkotmány alapján áll, (Klein Antal: Az egységest kivéve!) ahol még a legszélső baloldalon ülő szociáldemokrata képviselőtársaim is ugyanúgy aggódnak minden jelenség felett, amely a rendet az országban veszélyezteti, mint akár a legszélső jobboldalon ülő képviselőtársaim: mi célja, mi értelme van a közvéleményt diktatórikus gesztusokkal vagy handabandázásokkal nyugtalanítani? Én tudom, hogy volna itt szükség sok minden rendkívüli intézkedésre, de hiszen a kormánynak éppen elég nagy pártja van, sőt a 33-as bizottságon keresztül minden felhatalmazása megvan arra, hogy 24 órán belül minden elhatározását tényleg megvalósíthassa. Mi egyéb célja lehet ebben az országban a diktatúrával való fenyegetődzésnek, mint vagy saját többségi pártjának megfélemlítése, (Jánossy Gábor: Egyik sem történt!) vagy pedig egy egyéni uralomnak és egyéni hatalomnak mindenáron való erőszakolása? (Jánossy Gábor; Rémlátások ezek!) Vannak rendkívüli intézkedések, amelyekre kétségtelenül szükség van, hogy valami történjék. Itt van mindenekelőtt az agrárolló, a mezőgazdasági lakosságra elviselhetetlen diszparitás a mezőgazdasági terményárak és az iparcikkeknek túlmagasra megszabott árai között. Itt erélyes beavatkozásra kétségtelenül nagy szükség van. És minden tiszteletem—ellenére, amellyel Ivády Béla képviselőtársam iránt viseltetem, azt vagyok mondani, hogy az a konstrukció, az a rendszer, az a felhatalmazás, amelyet neki és a kartellbizottságnak a mai szisztéma biztosít, megközelítőleg sem elegendő ahhoz, hogy a vállalt feladatot és a kívánt célt biztosítsa. (Ügy van! balfelől.) Ez. olyan feladatkör, ahol a rendkívüli intézkedés, a különleges hatalomnak érvényesítése, igenis indokoltnak látszik. Be mi leszünk itt a legutolsók, akik ebben a vonatkozásban a kormány kezét megkötni akarnók, sőt a legkészségesebb segítőtársai leszünk minden olyan kormányzatnak és kormányzati intézkedésnek, amely ezen a ponton igazságos és becsületes rendet akar megfelelő gyors és erélyes intézkedésekkel teremteni. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) De itt van az egész magyar hitel- és bankszervezetnek rendkívül terhes és odiózus problémája, amelyről bővebben nem akarok beszélni, mert hitelrontást nem akarok elkövetni, de ahol a jelenlegi túldimenzionált állapot fenntartása hovatovább múlhatatlanul veszélyeztetni fogja a betétek biztonságát (Jánossy Gábor; Dehogy!) és ahol a legsürgősebb beavatkozás minden körülmények közt indokoltnak és szükségesnek látszik. Ne várjuk be, hogy nálunk is hasonló események következzenek be, mint amilyenek most Amerikában lezajlottak. Sokkal helyesebb volna idejében megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek elkésetten sokkal súlyosabb áldozatokat jelenthetnek. Itt van azután az egész mezőgazdasági termelés problémája, a piac biztosítása, a termelés átszervezésének problémája, de ami bizonyos mértékig ezzel kapcsolatos, a kisbirtokrendszerre való áttérés szükségességének pro-, blémája is, mert hiszen a túlságos szemtermelést és a megfelelő mezőgazdasági kultúrának létesítését, de tovább megyek, a mezőgazdasági munkanélküliség megoldását is mással, mint népszerű telepítési programmal elérni nem lehet. (Ügy van! balfelől.) Ebben a tekintetben a legmesszebbmenő felhatalmazásokat és segítséget adnák az igen t. kormánynak, ha végre komoly és gyakorlati intézkedésekké] jönnének a t. Ház elé, diktatórikus fenyegetések és handabandázások helyett. Itt van azután a már imént említett iparfejlesztés, az ipari programúi, a gyáripar _ reorganizációjának problémája, amelybe fájdalmasan kapcsolódik bele az állami üzemek eddig teljesen megoldatlan kérdése. Itt van last, not least, a földteherrendezés hallatlanul nagy kérdése, az a tűrhetetlen állapot, hogy 577.000 eladósodott földbirtokos, családtagokkal együtt legalább kétmillió^ lélek máról holnapra vegetál ebiben az országban és nem tudja, mit hoz számára a holnap. Itt van az a tűrhetetlen helyzet, hogy a transzferkassza javára egészen érthetetlen rövidlátással, — nem akarok erősebb szót használni — folynak szerte az országban az árverések (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) olyan birtokosokkal szemben, akik külföldi valutában tartozván, elárvereztetnek anélkül, hogy ebből a hitelezőnek bármiféle előnye vagy haszna lehetne. (Ügy van! balfelől.) Van itt éppen elég komoly tennivaló, éppen elég megoldatlan probléma, mert ezeknek a problémáknak az összessége és az a megoldatlanság, az a helyzet, hogy 12 esztendő alatt ezeknek, a magyar nép megélhetését és jövőjét biztosító komoly és alapvető gazdasági kérdéseknek soha a t. túloldalon ülő pártban komoly szószólója nem volt, vagy ha volt is, de eredményes megoldója^ nem akadt, '• ez komoly és súlyos vád az egész többségi párttal és kormányzattal szemben, mert .az új idők szelleme éppen ezen a téren követeli a legradikálisabb változásokat. Nem a diktatúrában van a modernizmus, nem a hatalomnak önkényes vagy méginkább erőszakos kezelése az, amelyet majd a jövő, a mai korszak lényeges kvintesszenciája és mondjuk eredménye gyanánt a történelem lapjaira fel fog jegyezni; a lényeg abiban van, hogy az elmúlt XIX. század liberális kapitalizmusával szemben, a szertelen és .mértéktelen profitéhséggel szemben, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amely a népi erőket sokszor kiszolgáltatja a kiméletlen tőke érdekének, a modern kor szelleme, a megszervezett, megorganizált, szociális tartalommal telített kapitalizmus felé követeli múlhatatlanul a haladást és fejlődést. (Ügy van! Ügy van! — Taps a baloldalon.) Ez az a tragikus elentét, amely ma világ\ szerte fennáll, s amelyben nincs különbség a