Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-158

78 Az ország gyűlés képviselőházának 158. ülése 1933 március 10-én, péntekért. szavonulásra, nyugodt lelkiismerettel merem azonblan állítani, hogy nem optimista elképzelés az, 'hogy igenis vannak ilyen tőkék. Hogy azonban ezek a tőkék előjön jenek, ennek igen fontos előfeltételei vannak. Fontos előfeltétele ennek az, hogy a tőke megkapja a kellő biztonságot, hogy kellő bizalommal viseltessék az ország gazdasági állapotai iránt, aminek pedig elengedhetetlen feltétele az, hogy olyan kormánypolitikával találja magát szemben, amely az ország általános érdekei és nem pártpolitikai szempontok szerint irányítja a tevékenységét és ebben a gazdasági koncepcióban azt a biztonságot is meg kell adnunk (Meskó Zoltán: Ezt már revízió alá vette Gömbös!), 'hogy a jövő költségvetési politikában nem az eddigi módszer szerint, kizárólag a fiskus szempontok adják meg az irányítást, 'hanem a magángazdaság teherbíróképessége lesz elsősorban a mérvadó tényező, aminek megfelelően nemcsak miniszteri bejelentésekben, hanem gyakorlati tényekben következik be a közigazgatásnak olyan átalakítása, amely a költségvetés rendszeres leépítését lehetővé teszi. Ennek biztosítékát abban láttam, hogy a belső kölcsön olyan módozatú legyen, hogy annak hozadékát, sőt annak bizonyos tőkeszázalékát az évek bizonyos számán keresztül adófizetésekre lehessen felhasználni. Igen valószínű, hogy ilyen alapon megfelelő összegben jelentkeznék a tőke. A pénzügyminiszter úr azonban elődjéhez 'hasonlóan megint olyan megoldási módozatot választott, amely a még viszonylag teherbíró magángazdasági tényezőkre támaszkodik és amely lényegében a termelőélet amúgyis megszűkített tőkelehetőségeit gyengíti azzal, hogy az állam céljaira tőle a szükséges összegeket kölcsön formájában igénybeveszi. Már az előző kormány pénzügyi koncepciójával szemben kifejtettem azt az aggályomat, hogy az a rendszer, amely a magyar pénzintézeteket kincstári jegyek formájában egy belső kölcsön nyújtására kényeszíti, nem az inflatorikus elképzelés vagy lehetőség r szempontjából veszélyes, hanem áldatlan azért, mert a magyar pénzintézeteket olyan teljesítésre kényszeríti, amellyel pénzügyi felkészültségük nem áll arányban, vagy amelynek folytán legalábbis a magángazdaságban reájuk váró szerepet nem képesek betölteni. Ennek következménye azután az, hogy a •magyar hitelélet újabb természetes összezsugorodásának van kitéve, mert hiszen a bankok pénzügyi felkészültsége nem teszi lehetővé, hogy akkor, amikor ilyen immobilizálfeágot, vagy a legjobb' esetben a Jegybanknál élvezett hitelük megterhelését jelentő tranzakciót hajtanak végre, változatlan felkészültséggel álljanak a termelő élet rendelkezésére. A mostani hitelkoncepcióban sem azt kifogásolom elsősorban, amit Éber Antal t. képviselőtársam, hogy pénzügyelméletileg jogosan felmerülhet az az aggály, hogy ennek az útnak követése inflációra vezethet, hanem elsősorban azt kifogásolom, hogy megint a legkomolyabb, a termelőélet szempontjából legfontosabb tényezőket veszik igénybe. Ha ezzel kapcsolatban, amint a pénzügyminiszter úr az imént mondotta, a mobilitás érdekében ^bizonyos tranzakciókat tesz ezeknek a tényezőknek részére lehetővé, ez a dolog lényegén még nem változtat. A komoly termelőtényező az elvállalt terhekkel ugyanúgy számol, mintha az így magára vett kölcsönöket effektive ki kellene fizetnie és kétségtelen az, hogy vállalkozói készségben, üzlete folytatásában nagyjelentősége van annak, hogy ezzel a kölcsönnel megterheltetett, ahelyett, hogy a modus vivendi kíséreltetett volna meg, hogy .a^termelőéletben ezidősaerint még nem angazsált tőkék bevonásával igyekezzünk ezt a hitel-tranzakciót megoldani. (Felkiáltások a jobboldalon: Hol vannak?) Nagyfokú bizalmatlanság nyilvánul meg a kormány pénzügyi politikájával szemben, amikor ezt a «hol vannak?» kérdést méltóztatnak feltenni. Mert amikor az egyik oldalon arról hallunk beszélni, hogy a tőke egy része elmenekült, hogy a tőke egy része a gazdasági tevékenységtől visszavonult, a másik oldalon pedig még csak meg sem merjük kísérelni olyan megoldás alkalmazását, amely, ismétlem, ismérve volna a tőke bizalmának a kormány gazdaságpolitikájával szemben, akkor eleve kifejezést adtunk annak, hogy nem hiszünk abban, hogy ezek a tőkék jelentkezni fognak. (Zsindely Ferenc: A tőkében nem hiszünk! — Rassay Károly: Abban, hogy vannak*? — Egy hang jobbfelől: Mi kérdezzzük, hogy vannak. — Sándor Pál: Nincsenek!) Elmélet marad ez mindaddig, amíg ebben az irányban gyakorlati értékű lépés nem történik. (Jánossy Gábor: Minden elmélet szürke!) Ennek az elméletnek az eldöntése, a gyakorlatba való t átvitele végre alkalmas lett volna azt az állandóan felhangzó és a külföldi hitelezőkkel szemben bizonyos aggodalmakat felkeltő állítást megdönteni, vagy megerősíteni, hogy ilyen tőkék vannak. Mert nagyon jól tudom, hogy r például Németországgal szemben annakidején a Stillhalte-tárgyalásokra nézve nagy jelentősége volt a^ német sajtó folyton megismétlődő vádaskodásának, hogy igen jelentős tőkék menekültek ki külföldre, amire a hitelezők azt mondták, hogy igyekezzenek elsősorban ezeket^ a tőkéket viszszahívni. Magyarországra nézve is áll ez. Vagy vannak ilyen tőkék, vagy nincsenek. Ha vannak, akkor a tőke természetének megfelelően abban a pillanatban, amint saját országában jól és biztonságban érzi magát, -— erről biztosítom a t. Képviselőházat — jelentkezni fog. (Ügy van! a baloldalon. — Zsindely Ferenc: Sehol sem érzi jól magát!) Ha nem jelentkezett volna, akkor végre dokumentálisan igazolódott volna, hogy ilyen tőkék rendelkezésünkre nem állván, a külföldi hitelezőikkel való r rendezkedés és kiegyezés — vagy nevezzük bármilyen tranzakciónak — szempontjából perdöntő jelentősége volna igenis annak, hogy a magyar gazdasági élet kifejtette teljesítőképessége maximumát és így jogos az az igényünk, hogy adósságaink rendezésénél olyan modus vivendi kerestessék,^ amely az ország gazdasági erejének fenntartását lehetővé teszi. (Rassay Károly: De ha nincsenek, akkor hogyan akarjuk fenntartani ezt az egész mai rendszert"? Le kell vonni annak konzekvenciáját! Vagy! Vagy!) Ismétlem, ez a megoldás, amelyet a pénzügyminiszter úr igen ügyesen, gazdaságlélektanilag indokoltan nem nevez kényszerkölcsönnek, amelyet azonban őszintén szólva Erlkönig-rendszernek neveznék, amely «bist du nicht willig, so brauch ich Gewalt» alapon jött létre, nem jelenti ennek a kérdésnek tisztázását és nem nyújt a pénzügyminiszter úrnak és senki másnak sem áttekinthető képet arról, hogy a magyar tőkeképződés igazi aránya mekkoi'a. Ez azért is nagyjelentőségű volna, mert a mai viszonyok között újabb tőkeképződésről beszélni nagyon elméleti dolog