Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-158
Az országgyűlés képviselőházának 15 egy bankjegy-sajtóval. Nem gondolnak arra, akik ezt propagálják, hogy akkor miért vannak országok, amelyek a legnagyobb igénytelenséggel, a legnagyobb takarékossággal, igényeik és szükségleteik legnagyobb korlátozásával élnek, holott a tőke ilyen könnyen előteremthető, holott a hajokon ilyen könnyen lehet úrrá lenni, és miért nem ezekhez az oly könynyen rendelkezésre álló eszközökhöz nyúlnak, amihez osak egy nyomda, nyomdafesték és egy kis papiros szükséges. Azt hiszem, hogy Ommarynak van igaza, aki azt mondja, hogy az infláció semmi más, mint a gyávaság segédeszköze. Ha valamely közület vezetősége nem bír avval az erővel és bátorsággal, hogy kiadásainak csökkentésével állítsa elő az egyensúlyt, ha nem bir, vagy nem képes afelett az erő felett rendelkezni, hogy az adóbevételek emelésével állítsa helyre az egyensúlyt, bármilyen dimenziókban mozognak azok, — és bármennyire gondolom azt, hogy Magyarországon a túladóztatás gyilkos állapotában élünk —' még mindig igazságosabb, még mindig kevésbbé erkölcstelen, még mindig kevésbbé káros, mint ez az adóztatás, amelyet az infláció jelent. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Amikor minden eszközből kifogyott egy igazgatás, akkor lép erre az útra, akkor fogja meg a gyávaságnak ezt a segédeszközét. T. Képviselőház! En nem az igen t. pénzügyminiszter úrral vitatkozom; sokkal jobban és régebbről ismerem az ő tudását s az ő képességeit, mintsem azt gondolnám, hogy az, amit ő itt előterjeszt, valóban az ő tudományos meggyőződésének volna gyümölcse. (Sándor Pál: Ez a haj!) Meg vagyok győződve róla, hogy azokkal, amiket elmondottam, az ő tudományos meggyőződését védelmeztem meg az ő törvényjavaslatával szemben. De nem is ez volt a célom, mert én nem akarom az ördögöt a falra festeni és nem akarom azt mondani, hogy pusztán az, ami ebben a törvényjavaslatban foglaltatik, már mindazokat a bajokat elő fogja idézni, amelyek az inflációval járnak. Előttem súlyosan aggodalmas csak az, hogy itt konnivenciát látok az igen t. pénzügyminiszter úr részéről, aki az ő nagy tudása, nagy tehetsége ellenére, erős meggyőződése ellenére ezt a koncessziót tette meg olyan eszmeáramlatoknak, (Zsindely Ferenc: Hála Istennek!) amelyeket — elismerem — nemcsak nálunk, de nálunk sokkal nagyobb országokban is a közvélemény erősen sürget, mert a közvélemény nincs tisztában ennek a közgazdasági vonatkozásaival; de az a hitem, hogy ilyen súlyos, nehéz időkben a legkisebb koncessziót sem szabad ezen a veszélyes úton senki idegen munkások bevándorlásának megakadályozásával mesterségesen felemelt szinten tartja a munkabéreket, ennek az Amerikának politikájához illik a gazdasági logika szempontjából az, ami most történik és amit legszámára, ezeknek a tévhiteknek számára nyújtani. , Most szeretnek hivatkozni Amerikára. Az amerikai közgazdasági politikát ne vegyük példaképül semmi tekintetben sem. Annak az Amerikának politikájához, amely akkor, ami : kor megnyerte a háborút, azt a közgazdasági politikát folytatta, hogy először milliárdokat és milliárdokat kölcsönadott Európának, azután pedig vámprotekcionizmus útján megakadályozta azt, hogy az adósai képesek legyenek neki a kamatokat megfizetni; annak az Amerikának politikájához, amely azt hitte, hogy a termelését úgy fogja produktívvá tenni, ha az 8. ülése 1933 március 10-én, pénteken. 73 jobban jellemezve éppen ma olvastam egy nagy ol asz tudósnak, Lorianak «Superstition monétaire» azaz «Monetárius babona» címmel megjelent tanulmányában, ahol azt mondja, hogy; ki bírná elképzelni azt, hogy Amerikának, mely a legnagyobb hitelezője a külföldi országoknak, egész közvéleménye a mellett mozdul meg, hogy felvizezze azt a valutáját, amely valutával neki a külföldi országok tartoznak? A közvélemény az ilyen nehéz és válságos időkben előszeretettel karolja fel az ilyen gondolatokat, amelyek pillanatnyilag a kérdést — előtte — megoldani látszanak, de van közgazdasági tu| domány, amely egyértelműleg tör pálcát ezek j felett a kísérletek felett, s a saját empirikus tapasztalataink is azokat a rettenetes áldozatokat mutatják fel, amelyeket országunk lakossága hozott, azokat a rettenetes erkölcsi károkat, amelyeket népünk lelkében ez az inflációs korszak okozott. Ezeket akarjuk megismételni, depraválni akarjuk újból az erkölcsöket 1 ? Megint akarunk bírákat látni, akikről akkor azt hallottuk, hogy egy ingük van és miközben dolgoznak, szárítják az ingüket, akarjuk megint, hogy azok a nyomorúságos emberek, akik kötvényeket és zálogleveleket vettek, hogy teljesítsék hazafias kötelességüket, utolsó fillérüket is elveszítsék? Megint próbára akarjuk tenni a köztisztviselőket a mai nehéz időkben azal, hogy azok után a kísértések után, amelyeknek egy infláció után heroikusan álltak ellent éveken át, másik inflációt is kiálljanak? En azt hiszem, hogy olyan államférfiúnak, mint amilyen az igen t. pénzügyminiszter úr, az a kötelessége, hogy szembe kell állania ezekkel az áramlatokkal. En nem kötelességére akarom figyelmeztetni a miniszter urat, mert erre nincs jogom, csak meg akarom erősíteni abban a véleményben, amely meggyőződésem szerint az ő lelkében is él. Mert ha csak egy lépést is teszünk még ezeknek a hangulatoknak a honorálása terén, helyrehozhatatlan károkat fogunk az országnak okozni anyagi, társadalmi és erkölcsi szempontból. Az Economist legutóbbi számában egy amerikai szenátor olyan dolgot ír le, amelyet két-három évvel ezelőtt megérteni is képtelenek lettünk volna. Leírja, hogy Amerikában Detroit közelében él most egy kanadai származású katolikus pap, aki egyébként egyházának nagy tiszteletben álló tagja: Father Coughlin^ aki minden vasárnap tüzes, lelkes, szenvedélyes előadásodat tart a rádióban az infláció mellett. Az ő terve, amelyet propagál, rövidesen a következő: Tessék bevonni az államnak az aranypénzt, és azokat az aranyérméket, amelyekre ima 20 dollár van nyomva, veresse át 40 dollárra. Ezáltal minden 100 dolláros bankjegy értéke le fog szállani 50 dollárra, és az adósságát mindenki fele értékben fogja kifizetni. Ez a rádión keresztül való szónoklás olyan hatást gyakorol, — amint ez a szenátor megírja — és a jövő évi kongresszusi választásokat olyan mértékben befolyásolja, hogy a kongresszusi képviselők a levelek tömegeit kapják a választóktól, amelyekben figyelmeztetik őket, hogy a jövő évben csak akkor számítsanak az ő szavazatukra, ha a Coughlin-féle tervekhez csatlakoznak, és előre megvonják bizalmukat tőlük, ha ehhez a tervhez nem csatlakoznak. Nálunk is vannak ilyen Father Coughlinok, Itt ül pl. Fenyő Miksa igen t. barátom, (Derültség.) aki — ha tehetné — ugyanígy rádión
