Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-170

Az országgyűlés képviselőházának 170. val, hogy a tiszti özvegyek részére havi 16 pengő, a legénységi özvegyek részére havi 10 pengő, illetve öt pengő guttatása egyáltalán nincs arányban azokkal a juttatásokkal, amelyeket mások kapnak. Ezért szerettem volna és szeretném, ha itt csak az arányszámok fixiroztatnának le, nem pedig maguk az összegek, mert hiszen ha a statisztika rendelkezésre áll, akkor a kihalási adatok egybevetéséből eredő összegek megtakarítás helyett ezeknek a legkiáitóbb sérelmeknek kiküszöbölésére volnának fordíthatók. (Ügy van! Ügy van! -balfelől.) >En ezzel csak a legkiáitóbb sérelmek kiküszöbölését szeretném elérni. Kiszámítottam, hogy ha ezek a kihalási,, csökkenési százalékok, amelyek itt vannak, a ma,i arányban maradnak — ha ugyan nem növekszenek, pedig növekedni fognak, különösen a hadiárváknái rohamosan fognak növekedni, mert a 18 éves kort sokkal rohamosabban fogják elérni — az esetben is az első évben 288.159 pengő .szabadul fel, a második évben 579.312 pengő, a harmadik évben 842.118 pengő, a negyedik évben 1,143.058 pengő, az ötödik évben pedig már 1,562.840 pengő, vagyis olyan jelentős összegek,, amelyeket ma az államkincstár nem tud rendelkezésre bocsátani. Ha azonban a kihalások folytán ezeket az összegeket megtakarítja, akkor ezzel, igenis, javíthat a helyzeten. Miután azonban ez a pereentuális kiesési szám s ezek az összegek a jövőben csak növekszenek, ennek következtében megvolna a mód arra, hogy legalább a legkiáitóbb aránytalanságok kiküszöböitessenek. En tehát ennek lehetőségét szeretném valamiképpen biztosítani, olyformán, hogy inkább a honvédelmi miniszter úrnak adnám meg a felhatalmazást, hogy ezeknek az adatoknak figyelembevételével ő állapítsa meg évente az összegeket, semminthogy ezeket lerögzítsük egy törvényben. Ezeket a megjegyzéseket voltam bátor tenni, és miután a törvényjavaslatban ezek a kívánságok nem érvényesülnek, ezt a szakaszt nem tudom megszavazni. {Helyeslés balfelői) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Kéthly Anna. Kéthly Anna: T. Képviselőház! Akárhogyan is fogunk hozzá ennek a tör vény javaslatnaik tárgyalásához, ennél a ipontnál válik el, hogy ez a javaslat elfogadható-e vagy nem. A pénzbeli szolgáltatásnál, pénzellátásnál hiába hivatkoznak a kedvezményekre; a kedvezményekről meg kell állapítani, hogy részben értéktelenek, részben végrehajthatatlanok, részben pedig tetszés szerint juttathatók politikai jutalmazásokra, politikai szempontok szerint. Különösen a falubelieknek és a tanyabelieknek egyáltalán semmit sem jelentenek ezek a kedvezmények, és ki-ki úgy forgathatja ki^ a falusi közigazgatásnál ezeket a kedvezményeket, ahogyan az úri jókedvének jólesik. A pénzbeli szolgáltatásoknál kellene tehát leróná kötelezettségeinket a rokkantakkal szemben. Éppen itt, ennél a pontnál a legszigorúbban, fiskális szempontok szerint ítélik meg a kérdést. Létay képviselő úrnak is, akit sohasem hallottam felszólalni, amikor r az utolsó néhány évnek felesleges luxuskiadásai kerültek a képviselőház elé, ebben a pillanatban jönnek meg az állam pénzügyi helyzetét illető aggodamai, amikor a rokkantak ellátásáról van szó. Ezekkel a felszólalásokkal szemben én le alkarom szögezni azt, hogyha itt nem javítunk, akkor az egész törvény elveszti értelmét és jelentőségét. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a ülése 193$ április 6-án, csütörtökön. 539 szélsőbaloldalon.) Az egységespártiak a maguk mentségére felhozzák azt, hogy majd novelláris úton fogják a törvényt alkalmas időben módosítani. Sajnos, a rokkantak, akik már 15 esztendeje várnak az igazságtételre, tovább nem. tudnak várni erre a novelláris módosításra. Azt is felhozzák mentségül, hogy különféle módosításokat fognak eszközölni a javaslaton. Nos, meg kell mondanom és fel kell tárnom azt, hogy ezek a módosítások is mind szemfényvesztést jelentenek. Szemfényvesztés az, hogy az eredeti szöveggel szemben nem egy, hanem két esztendőn belül kötött házasságoknál jelentkezik a hadiözvegyi jogcím. Szemfényvesztés például az is, hogy a pénzellátások kifizetésénél a 40 pengőt meghaladó összegek a postai kézbesítési díj alól mentesek lesznek, ami valójában körülbelül 20 fillért jelent havonta a rokkantak r részére. Szemfényvesztés az, 'hogy a rokkantsági jogcím igazolására eddig a tanúvallomások és tanunyilatkozatok nem voltak elegendők, és ezt most kiegészítik és kibővítik azzal, hogy önmagukban nem elegendők és így tovább. Ott van azután az az elfogadásra ajánlott módosítás, amely szerint a hadirokkant a saját költségére, a sajátjából való ráfizetés esetén az előírt művégtagnál különb, jobb és finomabb művégtagot is igényelhet. Törvénybe kell iktatni, hogy ha ő a maga pénzét rááldozza, különb és jobb művégtagot kaphat? Íme tehát, a javaslat ugrópontjairól azt mondják, hogy majd novelláris úton módosítják, kedvezményeik nem érnek semmit, módosításaik pedig szemfényvesztést jelentenek, és közben újból és újból a gazdasági helyzettel takaróznak, sőt az egyik felszólaló azt mondotta, hogy a rokkantak ellátásába be kell majd vonni a társadalmat, a társadalmi jótékonyságot is, holott itt is meg kell mondanom, hogy végeredményben azt is, amit most adni akar a törvény, a társadalom fizeti, hiszen a társadalommal százszázalékig megfizettetik a rokkantellátási céladó révén azt, amit a rokkantnak adnak. Az állam tehát ebben a kérdésben nem egyéb, mint egy pénzbeszedő, aki vállalkozik arra a szerepre, hogy. elveszi tőlem a pénzt és a rokkantaknak adja. Tovább menve, nem tartjuk Melegítőknek ezeket a járadékösszegeket, nem ugyan azért, mintha szembe akarnók állítani a kint vérzett rokkant tisztet a kint vérzett rokkant legénységi egyénnel, mert nem sokaljuk azt, amit a javaslat a tisztnek adni akar, (Ügy van! XJgy van! a szélsőbaloldalon.) ellenben keveseljük azt, amit a legénységi állományú egyénnek ad, (Ügy van! Ügy van! balfelői.) különösen az alsó kategóriákban. Azt azonban egyenesen lehetetlennek, egyenesen szégyenteljesnek tartjuk és nem tartjuk megérthetőnek. bogy hogyan lehet ezeket a számokat lerögzíteni egy törvényben akkor, amikor az özvegyek és árvák ellátásáról van szó. En a magam részéről szégyelleném egy törvényben lerögzíteni azt, hogy egy legénységi özvegynek öt pengőt, egy legénységi hadiárvának pedig havonta 2 pengőt adjunk. Hozzá kell tennünk r még azt is, amit már a törvényjavaslat általános vitájánál is mondottunk, hogy nekünk az az érzésünk, hogy ezen a rendezésen keresni fog az állam, keresni fog az államháztartás, amennyiben nagyon könnyen megvan a módja annak, hogy az eddigi 64 és 32 pengős járulékok helyébe 2 pengőt és 4 pengőt adjon. A törvény-