Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-169
Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1933 április 5-én, szerdán. 521 jelöltet is 'hozzá! Ki is volt az a jelölt?) és az egyik emberemnek a fejét, akinek, mint kiderült, a világon semmi egyéb vétke sem volt, mint az, hogy reám szavazott, az én pártom mellett korteskedett, és pedig pénz nélkül, nem úgy, mint a t. kormánypárton szokott ez történni, (Ellenmondás ok jobb felől. — Zaj.) mondom, ennek a szegény embernek a fejét a csendőrök úgy verték a Wertheim-szekrény sarkához, h'O/gy^ koponyaosonttöréssel került a kórházba. Még ezt az esetet sem hoztam ide a Ház elé. De bocsánatot kérek, azóta már fél esztendő múlt el, a választás izgalmai elmúltak és a miniszter úr többször kijelentette előttünk, hogy nem kívánja a korteziának durva eszközeit alkalmazni. A miniszterelnök úr itt előttünk jelentette ki, hogy nem akar a lelkeken taposni. (Mojzes János: Elég, ha csinálják a főispánok és a szolgabírák!) Hogyan lehetséges tehát, hogy mégis nem egy helyről, nemcsak egyik vagy másik vidékről, hanem az országnak majdnem minden részéből folytonosan jönnek a panaszok arról, hogy a legdurvább, a legembertelenebb módon kezelik a mi ellenzéki ember eintet, egyszerűen csak azért, mert ellenzékiek? (Mojzes János: Csinálják a revíziót!) T. Ház! Szeretném megkérni a belügyminiszter urat, hogy érdeklődjék ő maga Bihar megyében és Bereg megyében (Mojzes János: Jó hely!) az iránt, hogyan viselkedik például (Malasits Géza: Az egész ország Bihar megye! — Mojzes János: Például Vay főispán!) a polgári kötelességteljesítés terén az én pártom, és meg fogja kapni érdeklődésére azt a választ, hogy nagyobb rendet, nagyobb fegyelmet tartani" annál, amelyet az én pártom emberei tartanak, nem lehet. A legutóbbi községi választások is imindenütt, ahol az én pártom gyökerét vert, a legnagyobb rendben és a legteljesebb fegyelem keretei között bonyolódtak le. Sőt arra is mindig vigyázok, minden alkalmat felhasználok arra is, hogy a hatóságok és a nép között lévő megromlott viszonyt megjavítsam. Annak a kerületnek főszolgabírája, amelyről most beszélni fogok, fogja kiállítani a bizonyítványt, hogy a nép és a hatóság között soha nagyobb béke nem volt, mint azóta, mióta a mi népünk ott komolyan meg van szervezve, önérzetre gerjedt, a maga erejének tudatára ébredt, és most egypár olyan jegyzőnek nyugdíjbahelyezésével vagy elhelyezésével, akik ott a rossz szellemet képviselték, a legtökéletesebb béke van abban a kerületben és saját kerületem környékén. Mégis a következő dologról számolhatok be. Január 29-én kerületembe mentem, Tarpára. Vásárosnamény ia vasúti állomás, ahol ki kell szállni. Szokásom szerint bementem Kozma György főszolgabíróhoz, akit különben nagyon világos eszű, nagyon kitűnő közigazgatási embernek ismerek. (Helyeslés a középen. — Mojzes János: Elég ritkaság! Bár több lenne ilyen! — Zaj jobbfelől.) Elmentem hozzá, mint a hogy mindig tenni szoktam, mielőtt kerületembe megyek, 'hogy vele beszéljek, és a főszolgabíró úr nekem azt mondotta, hogy a Naimény felé vezető úton a legelső faluban egy nagy tömeg ember vár engem az út közepén, fúvós zenekarral, anélkül, hogy ezt bejelentették volna. Ez a falu, Gergelyi nem tartozik az én kerületemhez, hanem a szomszéd kerülethez. Sajnálatomat fejeztem ki, h<pgy nem (jelentették be a dolgot, de kértem a 1 főszolgabíró urat, hogy semmiféle erőszak ne történjék, utóvégre nem lehet arról szó, hogy útközben valami nagy népgyűlést tartsak, amikor kétórás utam! van Tarpa felé kocsin. A főszolgabíró azt válaszolta nekem, hogy ő kénytelen ezt a tömeget ott feloszlatni. Megindultunk e felé a, község felé, Gergelyi felé. Ott tényleg elég szépszámú tömeg állott, éljenzéssel fogadtak engem és egy fiatalember pár szót szólt. Természetes dolog, hogy én válaszoltam. Közben megjöttek a csendőrök és a helyett, hogy szépen felszólították volna a tömeget arra, hogy oszoljon szét, a legdurvább hangon szóltak nekem, hogy oszlassam fel a tömeget, mire én azt mondottam, hogy befejezem a mondatom és azután magam megyek és a tömeget feloszlatom. A csendőrök erre minden válasz nélkül egy lépést hátráltak és szuronyszegezve nekirontottak^ a tömegnek. Öt kilométerre a trianoni határtól! (Malasits Géza: így készítik a revíziót!) Ha ebben bölcseség van, akkor nem tudom, hová tette a magyar közigazgatás az eszét. (Mojzes János: A parancs adóját le kellett volna lökni a tarpai szirtről. — Zaj.) Megjegyzem, hogy én ez ellen tiltakoztam. Megmondottam, hogy lehetetlennek tartom, hogy az általam is tisztelt és becsült főszolgabíró ilyen parancsot adott volna ki, azt tudniillik, hogy ilyen durva és embertelen módon kergessék szét az embereket. Megjegyzem, hogy természetesen erős felzúdulás hangzott a népben, én azonban tiltakozásom után azonnal kocsira ültem és tovább mentem, nehogy fokozzam az izgalmat. Az utolsó kocsiban ült egy barátom, aki látta, hogy a tömeg nem oszlik mindjárt széjjel és félvén, hogy baj lesz, ottmaradt, és hála Isten, hogy ott maradt, mert különben vérontás történt volna, ö volt az, aki azután az embereket megnyugtatta. Még így is egypár embert bilincsbe vertek, egy csomó emëert, ezeket a szegény muzsikusokat összefogták és vitték a főszolgabíró hivatal felé. De még ez sem minden. Két hónapnál több idő telt el azóta, mostanáig folyik a kivizsgálása annak, hogy ki rendezte ezt az óriási népgyűlést. (Malasits Géza: Szörnyűség!) És nemcsak hogy ezt csinálják,- hanem a község tiszteletreméltó református papját, Rácz Jenőt is citálták. Az első idézésre nem jelenhetett meg, mert más községben prédikált, különben az első idézésen nem is volt feltüntetve, hogy miért hívják. A második idézésre bement, akkor azonban nem találta ott a főszolgabírót. A harmadik alkalommal már csendőrök mentek érte és csendőrfedezettel vitték be a naményi szolgabírói hivatalba. Ott azután kiderült, hogy a derék református papnak az egész dologhoz semmi köze sem volt, mert ő ugyanakkor, amikor engem ezek a szegények ott fogadtak, a szomszéd községben prédikációt tartott. Ezzel azután elbocsátották. Engedelmet kérek, vagy van magyar törvény, vagy nincs. A rendőri törvényes rendelkezések megadják a módot arra, hogy sürgős esetekben, ha életről vagy vagyonról van szó, minden bírói intézkedés nélkül is karhatalommal lehessen valakit elcinelni a hatósághoz. De ilyen esetben, ilyen piiszlicsár ügyben 1 ? Es két hónapon keresztül államdóan zaklatni az embereket, abszolúte helytelen. Talán kommunisták az én embereim s az a református lelkész? Miféle eljárás ez*? Konszolidáció ez? (Mojzes János: Kommunistákat csinálnak belőlük!) Abban a kerületben, ahol én teremtettem meg a békét a nép és a hatóság között, ez a válasz? (Malasits Géza: Azért verik meg az embereket!) Arra való a magyar ember, hogy puskát
