Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-168
4ee Az országgyűlés képviselőházának 168. ülése I9ê3. április 4-én, kedden. a legszigorúbban betartassanak és a legszigorúbb szankcióval láttassanak el. Ezeket a szankciókat már magába a törvénybe is fel kellene venni. Ha pedig az idő rövidségénél fogva ez már nem volna lehetséges, akkor gondoskodjék az igen t. miniszterelnök úr, hogy a végrehajtási utasítás sürgősen, a törvény életbelépte után azonnal elkészíttessék, és életbelépjen. (Helyeslés.) Nagyon jól tudom, hogy az a törvény, amelyet most megalkotunk és amelyet több mint valószínű, hogy elfogunk fogadni, nem lesz ideális törvény. Ebben a törvényben nem lesz nagy öröme sem a miniszterelnök úrnak, sem a többségi pártnak, sem senkinek, de azt mondom, azt mégis meg kell csinálni! Mert ha egyebet nem érünk el mint azt, hogy a rokkantak jogait r lerögzítjük (Jánossy Gábor: Ügy van! Törvényben biztosítjuk!), törvénybe iktatjuk és a nemzet védőpajzsa alá helyezzük, hogy ne legyenek kitéve annak, hogy egyes szeszélyes kormányrendeletek által ezektől a jogoktól megfosztassanak, hogy az ő véráldozatokkal szerzett nagy jogaik egyes szeszélyes kormányok prédájául odadobassanak, máris sokat tettünk. Ennek a rokkant törvénynek megalkotását az egész Ház, de különösen az ellenzék kívánta, sőt a Ház határozatot hozott, hogy azt a törvényt meg kell alkotni. (Büchler József: De nem ezt! Rendes, jó törvényt!) Annál különösebb és feltűnőbb, hogy éppen ellenzéki szónokok támadják ezt a javaslatot és amikor ez a kérdés teljesen ki van kapcsolva a pártpolitikából (Propper Sándor: Majd a rokkantak elmondják, hogy nem ilyen lovat akartak!), egyetlen ellenzéki képviselő sem fogadja el ezt a javaslatot. Kérdem, vájjon ezzel használnak-e vagy ártanak-e a rokkantaknak? En azt hiszem, sokkal többet ártanak, mint használnak. Mert ha semmi egyebet nem érünk el, minthogy jogaikat törvénybe iktatjuk, ezzel máris nagyon sokat elértünk. (Kabók Lajos: Nem változik a helyzet!) Teljesen át vagyok hatva attól a meggyőződéstől, hogy a törvényhozás bölcsesége meg fogja találni a megoldást (Propper Sándor: Egy pengő helyett kettőt kapnak!), amely a mai viszonyok között egyáltalán lehetséges és amidőn megköszönöm Jánossy Gábor igen t. barátomnak azokat a kitüntető szavait, amelyeket a Ház előtt elmondott és amelyekkel engem aposztrófált, kijelentem, hogy a javaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Osváth Pál! Elnök: A képviselő úr nincs itt; feliratkozása törültetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! A háború befejezése után 15 esztendővel éjszakai ülésben tárgyaljuk a rokkantjavaslatot, ami feltétlen ellenmondást tartalmaz. Egy kis műsietség is mutatkozik ebben, mert ha az előző kormányok csak egy kicsit komolyan vették volna ezt a kérdést, akkor bőségesen akadt volna idő, hogy ezt a problémát normális parlamenti időben letárgyalják és azt hiszem pénz is akadt volna rá, amennyi kellett volna. (Büchler József: Bőven!) Általában, különösen a mai tárgyalás nagyon furcsa és logikátlan helyzetet teremtett. Ellenzéki képviselő urak dicsérték a javaslatot és a kormányt és elvetették a javaslatot, kormánypárti urak pedig szidták a javaslatot, felfedték a hibáit és elfogadták. (Jánossy Gábor: Szidni nem szidták, mert itt szitkozódni nem szabad!) Kissé logikátlan helyzet ez és méltóztassék megengedni, hogy ne tévedjek erre a területre, hogy logikusan foglalkozzam a törvényjavaslattal és megállapításaim logikus konzekvenciáit le is vonjam. Az előttem szólott képviselő úr, aki szintén bírálta a javaslatot, elég keményen, keményebben mint némely ellenzékig képviselő úr és a végén mégis elfogadta, (Jánossy Gábor: Megmagyarázta!) azokkal a szokványos szemrehányásokkal illetett [bennünket, amelyekhez már hozzá lehettünk szokvai Azt mondja, hogy az ellenzék is akarta a törvény javaslatot es ímost nem fogadja el, azután fejünkhöz vágja, mint több kormánypárti képviselő úr tette, hogy mi most előáilunk az anyagi fedezet kérdésével és csodálkozunk, hogy hova lett az a 8ok-sok pénz, amely az államkasszában volt, amikor mi követeltük a beruházásokat. Természetes, hogy követeltük és követeljük továbbra is, s eat ne méltóztassanak hibául felróni. Mi azonban sem a rokkantak, sem más szociálpolitikai gondoskodás rovására nem kívántunk semmit és ez a kettő egymás mellett nagyon szépen megfér. Lehet igen kiadós, termékeny, gyümölcsöző beruházási politikát folytatni és amellett, sőt annál inkább ki lehet elégíteni a szociális igényeket is. A mélyen t szemrehányó urak ne haragudjanak reánk azért, mert nekünk van igazunk, és mi láttuk jobban a dolgokat, mi láttuk előre a dolgokat. Ne méltóztassanak nekünk ezért szemrehányást tenni. Ha mi ezt a javaslatot nem fogadjuk el, az nekünk is fájdalmas, de viszont, ha törvényt .alkotnak valamiről, az azután ne legyen átmeneti jellegű, ne legyen selejtes, hanem legyen jó és elfogadható. Elmondhatjuk a költővel: Anyám, én nem ilyen lovat akartam. T. kormány, mi nem ilyen rokkantjavaslatot akartunk. Mi becsületes, kielégítő, olyan rokkamtjavaslatot akartunk, amely ezt a kérdést nyugvópontra juttatja, amely egyrészt a hadikárosultak igényeit kielégíti» másrészt az egész közvéleményt megnyutatja és legalább ezt az egyetlenegy és nagyon fájó problémát kiselejtezi a problémák sorozaíabol. Ne méltóztassék tehát inkonzekvenciát látni abban, hogy mi követeltük a javaslatot, de azt nem vagyunk hajlandók elfogadni. Nem vápánk hajlandók elfogadni, mert nem tartjuk ^ ele ,f*?onek, mert ezzel a törvényalkotással lerögzítjük magát a problémát, úgyszólván mozdulatlanná tesszük, anélkül, hogy a rokkantakon es általában a hadikárosultakon segítettünk volna. Nem lesz más differencia, csupán annyi, hogy eddig különböaő rendeletek alapján rendszertelenül intézték rosszul a dolgokat, most pedig rendszerbe foglalják ezt a rendszertelenséget es nem különböző rendeletek alapján, ^hane^m egységes törvény alapján fogjak a kérdést kezelni, ugyancsak rosszul és nem kielégítő módon. . Azt meg kell állapítanom, hogy a rokkantak özvegyek es arvak, ezek az igazi és úgyszólván egyedüli hadikárosultak eddig ntm kaptak mast, mint frázisokat és koldusfilléreket. Ezt nem lehet letagadni, ezzel nem lehet szembeszállni, sot éppen azért, mert ez való, ennek le keUene vonni a következtetéseit. A nemzet hálájának létezését sokezer koldus és ehezo rokkant cáfolja meg odakint az utcán,
