Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-167
432 Az országgyűlés képviselőházának 167 kekszet!) Ismételten kérem Berki képviselő urat, maradjon csendben. Klein Antal: A rendőrség bűnjelként lefoglalta az összes ott talált cédulákat és megállapította, hogy az összes szavazócédulák, amelyek a kormánypártra estek, meg voltak jelölve. Ebből is meg lehet állapítani, hogy több mint kétezret kézbesítettek és sajnos — hogy így mondjuk, sajnos ~- csak 800 esett a kormánypártra és ebből a többi nem tudta, hogy ő gyanús, ő ellenőrzött, megjelölt cédulával volna köteles szavazni, csak később jött erre rá, tehát nem szavazott és nem szavazhatott azzal. Eddig ez csak egy helyi sérelem volna, itt jön azonban az, amiért én ezt idehozom a parlament elé és amiért én elsősorban magát a miniszterelnök urat kérem ebben az ügyben beavatkozásra, mert a miniszterelnök urat szekszárdmegyei város képviselőtestülete, nem ez a mostan választott, hanem a régebbig még csak néhány hónappal ezelőtt díszpolgárává választotta. (Felkiáltások a jobboldalon: Helyes! Megérdemli!) A miniszterelnök úrnak tehát nem szabad és nem lehet megengednie, hogy az a város, amely őt megtisztelte ezzel és annak a városnak polgársága és becsületes függő elemei ilyen megbélyegzésnek, ilyen gyanúsításnak legyenek kitéve. (Eckhardt Tibor: Bűncselekmény ez!) Következett a vizsgálat. Ment a dolog a 'rendes útján. Erre nem tudom miért, mi okoknál fogva, az igazságügvminiszter úr ezeket -sm aktákat felrendelte magához. (Felkiáltások a jobboldalon: Joga van!) Az igaziságügyminiiszter úrnak ehhez kétsé erteden ül joga van. En azonban azt vagyok bátor kérdezni elsősorban az igazságügyminiszter úrtól, hogy miért tette ezt, nincs jó kezekben az ügy az igazságszolgáltatás kezében? Mit akar Ő ezzel elérni? (Fráter Jenő: Ezt bízza rá! — Dinikih Ödön: Csak nem védi a képviselő úr, ami ott történt? — Eckhardt Tibor: Ki helyesli ezt az eljárást? Jelentkezzék, aki ezt az eljárást helyesli!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne zavarják közbeszólásaikkal a szónokot! (Eckhardt Tibor közbeszól.) Eckhardt képviselő urat kérem, maradjon csendben. Eckhardt Tibor: Fráter képviselő úr helyesli? Jelentkezzék, ha helyesli!) Eckhardt képviselő urat ismételten figyelmeztetem, maradjon csendben. (Fráter Jenő: Honnan tuja a képviselő úr? — Eckhardt Tibor: Akkor hallgassa meg békében!) Klein Antal: Amennyiben bárki helyesli, figyelmeztetem, hogy bűneselékménypártolást követ el. (Dinich Ödön: Nagyon hozzá vannak szokva ehhez a rendszerhez!) A közbeszóló képviselő urat csak annyiban akarom felvilágosítani, hogy az 1925 : XXVI. te. 160. |-a, a szavazás titkának megsértéséről intézkedő szakasz azt mondja, hogy aki ezt a bűncselekményt, tehát a szavazás titkának megsértését erőszakkal, fenyegetéssel vagy csalárdsággal elköveti, (Eckhardt Tibor: A jelen esetben!) két hónapig terjedhető fogház- és 500 aranykoronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. (Ulain Ferenc: Vagy pedig kormány főtanácsosi kinevezéssel! — Eckhardt Tibor: Vagy kormányfőtanácsos lesz! — Ulain Ferenc: Egy a kettő közül!) A törvény tehát szankciókat biztosít, hosry mindaz, aiki a szavazás titkát megsérti, két hónapig terjedhető fogházzal büntetendő. (Téglássy Béla: Hej, de soknak kellett volna ülni az én választásom alatt! — Elnök csenget.) Az igen t. közbeszóló képviselő urat csak arra akarom figyelmeztetni... (Berki Gyula: Ki volt a főkortes? — Ulain Ferenc; ülése 1933. március 31-én, pénteken. Ki volt a belügyminiszter? A főválasztásvezető?) Téglássy t. képviselőtársamnak a választása alkalmával az ellene elkövetett bármilyen atrocitások miatt méltóztassék felelősségre vonni mostani elnökét, Sztranyavszky Sándort, ő küldötte le annak idején Vlaszady alezredest, az ő utasítására történt ott minden. (Téglássy Béla: De a képviselő úr is benne volt! Részese volt a képviselő úr! A képviselő úrnak nincs joga beszélni! Részese volt a képviselő úr is ezeknek az erőszakosságoknak! Ellenem dolgozott. Benne volt a képviselő úr is ! — Zaj. — Elnök csenget. —! Tabódy Tibor közbeszól) Elnök: Tabódy képviselő urat kérem, maradjon csendben! (Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak, különben kénytelen leszek a közbeszólókat rendreutasítani. (Téglássy Béla: Ez nem számít? Amikor maga ellenem dolgozott? — Tabódy Tibor: Ha nem értett egyet, miért nem mondott le a főispánságról!) Tabódy képviselő urat rendreutasítom. (Tabódy Tibor: Miért nem mondott le! Az korrekt dolog!) Tabódy képviselő urat ismét rendreutasítom. (Zaj.) Csendet kérek! Klein Antal: Nagyon téved a t. közbeszóló képviselő úr, mert nem voltam akkor főispán. Nem mondhattam le, ha nem voltam. {Zaj a jobboldalon. — Berki Gyula: A legerőszakosabb főispán volt!) Elnök: Maradjanak a képviselő urak csendben. (Eckhardt Tibor: Miről mondjon le? — Berki Gyula: Dehogy nem, tolnai főispán volt!) Berki képviselő urat kérem, maradjon csendben! Klein Antal: Amikor Téglássy képviselő úr ellen Pakson atrocitásokat követtek el, nem yoltam főispán, nekem semmi szavam, semmi befolyásom nem volt, Sztranyavszky Sándor, akkori belügyi államtitkár utasítására történt minden, méltóztassék őt felelősségre vonni. (Téglássy Béla: En tudom, hogy ön ellenem dolgozott, egész Paks tudja bizonyítani!) Elnök: Téglássy képviselő urat kérem, maradjon csendben! (Dinich Ödön: Muszáj annak paksinak lenni?) Klein Antal: Az a tiszteletteljes kérésem az igazságügyminiszter úrhoz, méltóztassék ezeket az aktákat minél sürgősebben visszaadni az arra illetékes egyetlen fórumnak, a magyar bíróságnak, (Téglássy Béla: Visszafelé sült el!) mert a megsértett jogrend elégtételt követel, a megbélyegzett és meggyanúsított polgárság pedig megtorlást és igazságot kíván. (Zaj.) Egyébként az elnök úr napirendi javaslatát elfogadom. Elnök: Szólásra következik Brogly József képviselő úr. Brogly József: T. Képviselőház! Klein Antal igen t. képviselőtársam felszólalása, nem tudom, miért kelt olyan nagy emóciót... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Brogly József: ...hiszen az ügy a rendes úton, a bíróságnál, az ügyészségen van. Ebiben mi megnyugszunk; azt hiszem, az urak is megnyugodhatnak. (Zaj.) Méltóztassanak! megengedni, hogy a napirendi vita során foglalkozzam egészen röviden a Budapesti Ügyvédi Kamarának folyó hó 19-én tartott közgyűlésében hozott ama határozatával, amely szerint akciót fog indítani az iránt; hogy a községi jegyzők magánmunkálkodási joguktól megfosztassanak. Ez nem új dolog, igen t. Képviselőház, ez a gondolat