Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-166

400 Az országgyűlés képviselőházának 166. ülése 1933 március 30-án, csütörtökön. tek, itt sem állítja vissza és most is meghagyja az együtt vérzett paraszt és úr között ezt a szörnyű, felháborító szakadékot, azt a részleteknél megfelelőképpen ki fogjuk mutatni. Itt csak arra akarunk rámutatni, hogy ez is annak az osztály szellemnek kiáltó bizonyítéka, amely ennek a kormányzati rendszernek minden egyes törvényjavaslatát jellemzi. Mái most és már megint az általános tárgyalásnál tiltakoznunk kell az ellen, hogymíg a bürokráciának módja van arra, hogy éveken keresztül készülhet elő valamire, — és ez nem új jelenség a magyar törvényhozásban — amíg éveken keresztül készítheti és bújtathatja el a maga szándékait a tervezetekben, addig a törvényhozó számára alig adnak három-négy napot arra, hogy ilyen bonyolult szerkezeten keresztülrágja magát és a legminimálisabb időt engedélyezik neki a javaslattal való foglalkozásra. Ez mutatja a legélénkebben és a legjobban a mi parlamentünk hivatalos értékét és hivatalos értékelését, <mert elébe teszik a törvényjavaslatot, nem adva neki időt arra, hogy foglalkozhassak vele, hogy felfedezhesse benne a buktatókat és az akadályokat. A javaslatot elébe teszik: szavazd meg és ne törődj azzal, hogy mi van benne. De nem is kell törődni vele. Akit ezért senki felelősségre nem fog vonni, aki mandátumát nem a bizalomnak, hanem a megfélemlítésnek köszönheti, annak nem kell ezzel törődnie, mert ha valami hiba csúszik esetleg a törvénybe, az a gyakorlati keresztülvitelnél majd előjön, majd reparálják később magyarázatokkal, rendeletekkel, végrehajtási utasításokkal, ha pedig végleg nem megy másképpen, akkor novelláris úton. Mi lényegesen jobbat és lényegesen többet követeltünk annál, ami ebben a javaslatban van. Ami kritika és kifogás erről iaz oldalról elhangzik .a* javaslattal szemben, az nem rálicitálás az nem «a kibicnek semmi sem drága» elv alapján, és meni a felelőtlen és reménytelen ellenzékiség szempontjából történik, amely nincs meggondolásra késztetve az; állam pénzügyi és politikai szemnontjai által, mert ezt az ügyet mi igenis tartjuk olyan fontosnak és olyan szentnek. — és ezt nem frázisképpen mondjuk — (Jánossy Gábor: Elhisszük!) hogy olcsó népszerűségi szempontokat érvényesíteni különösen ennél az ügynél, nem akarunk. Mi a háború áldozatainak, a rokkantaknak, özvegyeknek és árváknak tisztességes és emberi .sorsát természetesen akariuik biztosíttatni a magyar képviselőházzal. Mi azt kívánjuk, hogy a hadirokkant ne legyen koldulásra kényszerítve, (Jánossy Gábor: Mindenki azt akarja! — Weltner Jakab: Két nengővel akarják? — Jánossy Gábor: En például többel akarom! — Weltner Jakab: Na de a^ javaslatban ez van!) hogy a hadiözvegy ne kényszerüljön a prostitúcióra, ha Ugyan ennek a szomorú kenyérkeresetnek ma még van konjunktúrája. Mi azt akarjuk, hogy a hadiárva ne legyen az. n+^asarkok ide-oda lökött és 'züllésbe kergetett áldozata, de ne lelhessen az állami janicsártenyésztésnek a szerencsétlen kiszolgáltatottja sem, mint amiilyen ma igen sok hadiárva. Mi azt akarjuk, hogy ne legyen hadirokkantkilakolfatás, a hadirokkant ne szoruljon a népkonyhára, :ai háború áldozatai ne legyenek Drédál a közigazgatás politikai indítóokú zaklatásának vagy egyszerűen a közigaizgatás úri rosszkedvének, mert niszen ezt is tapasztalhatjuk napról-napraés esetről-esetre. Ezt akarjuk mi, és sajnálatosan ezt már csak Magyarországon kell akarni, mert a háborút viselt államokban már mindenütt elintézték ezt a dolgot, már sehol sem kell beszélni ennek a dolognak elintézéséről. Persze, a többi háborút viselt államban sem azért rendezték ezt az ügyet, mintha Hitler, vagy Dollf uss, vagy Mussolini máskép viszonylanának a< hadirokkantakhoz, mint a magyarországi imperialistakapitalista helytartók, hanem azért, mert azokban az országokban ezt a kérdést, már 1918—19ben elintézték a szocialista tömegek befolyása és politikai nyomása alatt, akkor, amikor Magyarországon ezeknek a tömegeknek nem volt politikai beleszólásuk, mert itt akkor ellenforradalmi kurzus indult el. Hogy a .rokkantügy ilyen, amilyen, hogy erről még mindig tárgyalni kell, hogy őrült vívmányként r

prezentálják itt előttünk az egy pengős járadéknak két pengőre való emelését, mindez az 1919-es ellenforradalmi idők eredménye és korántsem lehet teljesen a jelenlegi gazdasági helyzetet okolni érte. (Farkas Elemér előadó: Gondoljunk Böhm Vilmosra! Hogy bánt ő el a hadirokkantakkal? — Weltner Jakab: Dehogy Böihm Vilmos, hiszen azóta elköltöttek százmilliókat! Ez csak frázis?) Ha nézzük ezt a javaslatot, úgy véljük, hogy ha az ellenforradalom akkori hívei tudták volna, hogy ők is egy kalap alá kerülnek a világháború szerencsétlen áldozataival és mint ellenforradalmi hadirokkantak az általuk teremtett irányzattól ugyanolyan elbánásban fognak részesülni, mint a világháború rokkantjai, akkori hatalmukkal valószínűleg többet csikartak volna ki. Arra a visszatérő motivumra, amelyet most megint az előadó úr közbeszólása bedobott a vitába, hogy Böhm Vilmos bűne, hogy ez a dolog így intéződött el, meg kell mondanunk azt, hogy az októberi kormány egy tönkretett, egy széttiport, egy gazdaságilag és politikailag a földön heverő Magyarországot vett át, (Malasits Géza: Kénytelen volt átvenni, mert a többi elszaladt. — Büchler József: Öt hónapon keresztül volt csak kormányon!) tehát ha akart volna, akkor sem sem tudott volna különbet és jobbat adni, mint amennyi abban a tervezetben ontemplálva volt. Az ellenforradalmi kormányoknak azonban 1924-től 1932-ig meg volt a módjuk a költségvetési feleslegekből ennek a kérdésnek tisztességes rendezésére. (Weltner Jakab: Vgy van!) Ez a különbség. Ne tessék tehát mindig az októberi kormányhoz visszanyúlni (Jánossy Gábor: Jobb arról nem beszélni!) annál kevésbé, mert nem tudom, hogy Magyarország életében van-e még egy olyan kormány, amelyről el lehetne mondani, hogy anyagilag és erkölcsileg olyan tisztakezű volt, mint az októberi kormány. (Malasits Géza: Az bizonyos, hogy sem viszonylag, sem abszolúte nem loptak annyit, mint az utolsó 14 év alatt!) A jelenlegi gazdasági helyzetet, mint indokolást, különben is hagyjuk el. Ha a miniszterelnök úr, mint honvédelmi miniszter csak a saját tárcájánál körülnézne és néhány tételt megnyirbálna, akkor játszva előteremthetné a rokkantak tisztességes ellátásához szükséges összeget, fMalasits Géza: A tábori püspökségeket törölni lehetne! Egyikre sincs szükség!) még akkor is, ha nem^ volna itt céladó gyanánt a rokkantellátási adó, amelyet elnyelnek az állami igazgatás egyéb tételei, ismeretlen terhei, vagy talán nagyon is ismerős olyan terhei, amelyeket röviden inkább úgy nevezhetünk, hogy rokkantképző vagy új rokkantságokat előkészítő terhek. Ilyen körülmények között a mi számunkra