Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-164

314 Az országgyűlés képviselőházának 16 U. ülése 1933 március 28-án, kedden. róluk jobban gondoskodni? (Büchler József: Kaptak egy rossz mankót!) Itt voltak az ezermilliós költségvetések s itt voltak a költségvetésen kívüli százmilliós kiadások. Ki meri állítani, hogy ezekből évente 15—20 millió — még a mostanin felül — nem jutott volna a rokkantaknak is? (Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Frázisokkal nem lehet elkendőzni, hogy másodrendű kérdésnek tekintették a rokkantak ellátását. A látszat-konjunktúra idejében fejetetejére állítottak minden gazdálkodást. Néhány év kedvező gazdasági tünetei a kormányt arra indították, hogy az adókat az égig emelje. Nem törődtek azzal, hogy ezzel megölik a magángazdaságot, nem törődtek azzal, hogy megölik a fogyasztókat. Eltűrték, hogy alacsony munkbérük legyén a munkásoknak és eltűrték, hogy fillérek jussanak a rokkantaknak. A pusztulás útjának ez volt a kezdete, mert a rokkantak minden fillérje visszakerül a magángazdaságba, a rokkantak minden fillérje arra szolgál, hogy kenyeret, jobb ellátást, ruházatot vegyenek maguknak. A rokkantak nem vásárolnák Napóleon-aranyakat és villákat, hanem élni akarnak ebből a pénzből és a gazdasági élet nem sorvadt volna el, ha a munkásokkal és rokkantakkal többet törődtek volna. Adni kellett volna azoknak, akik rá vannak szorulva és el kellett volna venni azoktól, akiknek túlsók van, akik százezereket és milliókat herdáltak el. (Esztergályos János: Amit a próbaszívásokra költöttek el, a hadirokkantaknak adták volna !) Azt mondják, hogy agrárius válság van. Természetes, hogy van válság. De nemcsak azért van válság, mert a külföld nem vásárol tőlünk, hanem azért is válság van, mert a rokkant, a munkás, a dolgozó, ma már az intelligens osztályok, az úgynevezett intelligencia sem tud kenyeret fogyasztani és húst vásárolni. Belső válság van amiatt a gazdálkodás miatt, amely nálunk az utóbbi évtizedekben irányadó volt. Ki meri állítani, hogy abból az aranyzuhatagból, amely adókból befolyt és azokból az óriási összegekből, amelyeket kölcsön gyanánt felvettünk, nem lehetett volna a rokkantkérdést megoldani? Ki akarja megfúrni az egységespártot Gömbössel szemben? Ki akarja Gömböst Bethlennel szembeállítani? Micsoda politikai érdek volna ez? Maradjanak békésen együtt. Egyenlő az eszméjük, együvé valók. Minek kell szétválasztani azokat, akiket az Isten olyan szépen összadott az egységespárttal? Nagyszerűen megértik egymást, nem kell őket megfúrni. Ellenben azt mondani, hogy a párt nem felelős azért, hogy a rokkantak ilyen módon varrnak ellátva, tárgyilagos lelkiismeretességgel nem lehet mondani. Igenis, az elmúlt tizenhárom esztendő alatt lett volna idő és mód (Esztergályos János: Lett vona pénz!) arra, hogy a rokkantakat becsületesen ellássák. (Esztergályos János: Lett volna pénz is bőven!) Százmilliókat költöttek el improduktív kiadásokra, százmilliókat költöttek el költségvetésen kívül. Nincs egy ember sem, nem akadhat senki, aki azt mondaná, hogy a rokkantakkal szemben rendesen viselkedtek, hogy a rokkantak dolgait lelkiismeretességgel, azoknak az ígéretekkel a szellemében intézték, amelyek à háború ideje alatt elhangzottak. Méigs talán a nemzeti becsület kérdése nemcsak az, hogy mindig hazafias frázisokat hangoztassunk. A kormányok felelősek azokért az ígéretekért,, amelyek a háború ideje alatt hangzottak el. Ha akkor azt ígérték, hogy a nemzeti becsület kérdésének tekintik a rokkantak becsületes ellátását, akkor a nemzeti becsület kérdése volt az, hogy őket tényleg rendesen, a viszonyoknak megfelelően ellássák. Nem igaz az, hogy minden lehetőt megtettünk. Hazugság és valótlanság az, hogy mi, a kis államunk a többi államokhoz hasonlóan cselekedett és jól ellátta rokkantjait. A háborúvesztes államokban is tízszerte többet kapnak a rokkantak, mint amennyit mi fizetünk nekik. Györki Imre barátom igen részletes számadatokkal szolgált és a javaslatnak némely félszegségeit meg is magyarázta. Itt van egy táblázat, amelyet a Honsz. állított össze, amely egyesületet nem lehet felforgató tendenciákkal vádolni. Én ebbe a táblázatba már az új javaslat rendelkezéseit is beleszámítottam és ebből kiderül a következő: A magyar hadirokkant, nagy általánosságban összesítve, eddig kapott havonként 10 pengő 30 fillért, az új javaslat szerint kap 13 pengő 33 fillért. A német hadirokkant ezzel szemben kap 113 pengőt, az osztrák 114, a francia 167, a belga 215, az angol 296, a kanadai 529, az Egyesült Államokbeli pedig 707 pengőt. Természetesen nem lehet tárgyilagosan összehasonlítani az Egyesült Államokbeli hadirokkantellátást a miénkkel, hanem a német és az osztrák hadirckkantellátást kell a magyarral összehasonlítani s ekkor kiderül, hogy az osztrák és a német hadirokkant majdnem tízszeresét kapja annak, amit a magyar kap. Ausztria nem gazdagabb állam, mint Magyarország, minden kifogas elesik tehát. Ha nem is tudtuk az ellátási díjaknak tízszeresét adni, legalább ne lenne ennyire szégyenteljes differencia. Á magyar kétgyermekes hadiözvegy járadéka eddig 6 pengő 50 fillér volt, az új javaslat szerint 9 pengő lesz, míg az osztrák 55, és a német 108 pengőt kap. A félárva járadéka eddig 75 fillér volt, ezentúl — óriási haladás, erről beszélt Szilágyi képviselő úr — 2 pengő lesz havonkint, míg az osztrák 8 pengőt, a német 27 pengőt kap. Az egész árva járadéka nálunk eddig 3 pengő 25 fillér volt, most — óriási haladás — 5 pengő lesz, míg az osztrák és a német 43 pengőt kap. A legénységi állománybeli és altiszti 25 százalékos hadigondozottak eddig 1 pengőt kaptak, most pedig 2 pengőt kapnak. Ez az a nemzeti vívmány? A tiszti hadigondozottak 4 pengőt kapnak. A legénységi hadiözvegyek 5 pengőt, az altiszti hadiözvegyek 10 pengőt s a tiszti hadiözvegyek 16 pengőt kapnak. Az öszszes 219.000 hadigondozott eddig 18,231.000 pengőt kapott, ezentúl pedig 18,761.000 pengőt fog kapni. Félig-meddig rendesen van tehát ellátva összesen kétezer százszázalékos rokkant tiszt, altiszt és legénységi állományú ember; nem példásan se nem úgy, mint a külföldi államokban, de mégis félig-meddig kielégítően, hogy nem kell éheznie. T. Ház! Nagyon sokat beszéltek itt a kedvezmények kérdéséről. Különösen Szilágyi képviselő úr volt túlságosan elragadtatva a kedvezményektől. Elsősorban is ezek a kedvezmények csak akkor jöhetnek számításba, ha új helyek üresednek meg, pedig ezekre az új helyekre száz és száz épkézláb egészséges ember pályázik. Milyen megoldás ez? A hadirokkantak joggal megkövetelhetik, hogy szenvedéseikért kárpótolják őket és biztosítsák megélhetésüket, de —• a kérdésnek ez a része is meggondolást érdemel — a többi állampolgárok is megkövetelhetik, hogy róluk gondoskodjanak. Milyen helyzet az, hogy minden