Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-156

Az országgyűlés képviselőházának 156. De ezzel az esettel kapcsolatban nekünk, sajnos, nines időuk, de kedvünk sincs semmiféle tréfára. Amikor azt látjuk, hogy a magyar állam vérét nyiltan és titokban ezer csapon át csurgatják és folyatják el az Imperial-pan ama, a borházak útján és ezekhez hasonló módokon, (Kabók Lajos: Sok ilyen van!) elképzelhetetlen és megfejthetetlen előttünk a kormánynak az az erélye, amellyel ezeket a szerencsétlen földönfutókat a társadalmi gyűjtésekből adott segélyek visszafizetésére szólítják fel. (Reisinger Ferenc: De milyen jogon? Ha társadalmi gyűjtésekből szerezték azt, mi jogon táblázzák be?) Mikor látjuk ezt a kétféle elbánást, azt kerdezzülk: csak akkor lehet rideg és kemény az állam, amikor — mondhatnám — földönfutókról van szó? Olvastam ezeknek a (szerencsétlen embereknek a kérvényét (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) és meg kell állapítanom, hogy ez a kérvény csöndes, lélekbe markoló panaszkodás, mégcsak nem is Tiborc szava, mert ezek nem vádolnak, csak könyörögnek. Még arról sem beszélnek, hogy a társadalmi gyűjtésekből befolyt összegek nagyobb részét kiknek adták ki anélkül, hogy ma visszafizetésre szólítanák fel őket? Mi úgy érezzük, hogy többre van joguk, mint erre a kalaplevevő, tekintélytisztelő, könyörgő, rimánkodó hangra, úgy érezzük, hogy jogink vain követelni azt, hogy ezt a csekély öszszeget az állam ne követelje tőlük és a hajlékuknak a fejük felül való elhurcolásával ne büntesse ezeket a szerencsétlen embereket. Azt kérdem a miniszter úrtól, hogy miért követeli vissza a gyűjtésből kiosztott összegeket, ha pedig ezeket kölcsönösszegeknek minősíti, akkor miért követeli most ebben a leromlott gazdasági helyzetben. Ne támassza alá a miniszter úr ezzel az elbánással és ezzel a fenyegető hanggal azt a vélekedést, hogy az egész ügyet nem szociális, nem gazdasági és* nem humanitárius vonatkozásból nézték és kezelték annakidején 1925-ben, hanem tisztán és kizárólag annak politikai vonatkozásai érdekelték a kormányt addig, amíg irredenta-tüzeket lehetett gyújtani a román hatóságok bűnös mulasztásából s miután ezek a tüzek már kialudtak, erre szükség nincsen, tehát a dolog emberbaráti oldala, a dolog szociális és gazdasági oldala nem érdekli a kormányt. Még egyszer megkérdezem tehát: mire alapítja a miniszter úr azt a rendelkezését, hogy ezeket az összegeket most betábláztatja és hajlandó-e visszavonni a mostani nyomorúságos időkben ezt az intézkedését, amely sok száz család végső pusztulását fogja okozni? (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalodalon.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván válaszolni. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Ház! Interpelláló t. képviselőtársam bizonyos tévedésben van annak a rendelkezésnek intencióját és tartalmát illetően, amely ebben a kérdésben kiadatott. A dolog története az, hogy a pár év előtti súlyos vésztői árvíz alkalmából országos segélyakció indult meg az ottani lakosság felsegélyezése céljából. Ennek a segélyakciónak az eredményeképpen, részben pedig állami pénzekből, összesen 1,160.000 pengő értékű építési munka végeztetett el avégből, hogy az árvíz által pusztulásba kergetett és hajléktalanná vált lakosság lakóépületei helyreállíttassanak. Ennek az 1,160.000 pengőnek 254.000 pengőnyi, tehát aránylag jelentéktelen része, nem mint segély, hanem mint kölcsön folyósíttatott ülése 1933 mároius 8-án, szerdán, 23 olyan embereknek, akiknek megvolt a vagyoni erejük ahhoz, hogy ezt az összeget visszafizethessék. Szó sincs tehát itt arról, hogy segélyek követeltetnének vissza, hanem olyan összegek biztosításáról és olyan összegek majdani visszafizetésének rendezéséről van itt szó, amely összegek eredetileg is mint kölcsönök adattak, kötelezvények ellenében. Ezek a kölcsönök akkor nem kebeleztettek be. Ezekre a kölcsönökre azóta visszafizetés Összesen 4000 pengő összegben történt. A minisztérium a maga felelősségénél fogva szükségesnek látta azt, hogy ezeknek a kölcsönöknek a sorsát egyszer rendezze. Ezért adott ki az illetékes főispánnak — aki egyúttal mint kormánybiztos működött ennek az egész műveletnek a lebonyolításánál '— olyan rendelkezést, hogy rendezze ezt a kölcsönt olyanképpen, hogy az adósok 1940 január l-ig apró részletekben fizessék vissza ezeket a kölcsönöket, és amenynyiben visszafizetési kötelezettségüknek, amely 1933-ban kezdődik, eleget nem tesznek, akkor tegyen a hatóság lépést a kölcsönösszegnek az ingatlanokon való telekkönyvi biztosítása céljából, mert ismételten megesett már több ilyen adósnál, hogy annak ellenére, hogy ingatlana kölcsönnel volt terhelve, azt egyszerűen eladta, és megfosztotta az államkincstárt attól a fedezettől, amellyel az ingatlan a kölcsönnek szolgált. Ennélfogva természetesen a miniszternek és a minisztériumnak, mint az e pénzek elszámolására hivatott és azokért felelős hatóságnak, kötelessége valami módon gondoskodni arról, hogy ezek a kölcsönök biztosíttassanak. Odáig mentem, hogy nem is kívántam az azonnali bekebelezést, banem csak azt a rendelkezést adtam ki, hogy azokkal szemben, akik a fizetést továbbra is megtagadják és nem hajlandók fizetni, alkalmazzanak bekebelezést, hogy ilyen módon a fedezetet el ne veszítsük. (Kabók Lajos: Miből fizessék, ha éhesek és rongyosak!) Abszolúte nincs szándékom olyan emberekkel szemben, akik éhesek és rongyosak és akik fizetni nem tudnak, krudélis lépéseket tenni és tőlük ezt a követelést behajtani, sőt, miután hozzám több kérvény érkezett ezeknek az érdekelteknek részéről, amelyben kifejtették azt, hogy a gazdasági helyzet nyomorúsága következtében olyan helyzetbe jutottak, hogy képtelenek ezt az adósságukat megfizetni, már intézkedtem aziránt, hogy egy tisztviselőt fogok kiküldeni oda a helyszínére, aki a főispánnal és egy ott alkotandó bizottsággal együtt meg fogja vizsgálni minden egyes lakos helyzetét és olyan esetekben, amikor ezt felelősségem tudatában tehetem, amikor azt látom, hogy az illető teljesen nyomorult, semmije sincs, talán azon a kis viskón kívül, hajlandó vagyok még azt is konszideráció tárgyává tenni, hogy a fizetési terminusokat lényegesen kitolom, vagy esetleg engedményeket teszek a^ tartozás tekintetében is. Ezt azonban általában nem tehetem, hanem csak egyéni megvizsgálás alapján ott, ahol az illető anyagi helyzete ezt tényleg indokolja. Mondom, itt semmiféle krudélis intézkedés nem történt. Történt intézkedés arra nézve, hogy valahogyan a kölcsönök rendezését biztosítsuk és egyúttal biztosítsuk a fedezetet is, ott ahol szükséges. Nem kívánok semmiféle inhumánus vagy antiszociális intézkedést tenni; Megteszem kötelességemet, de hajlandó vagyok szociális szempontból engedmé-