Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-163

'278 Az országgyűlés képviselőházának 163 feltétlenül megfelel az igazságnak. Még ezen is lehetne javítani, főleg a legénység javára, mert hiszen a legénység és az altisztek között már nincsen oly nagy társadalmi és életnívóbeli különbség, de nem akarom teljesen felforgatni az eddigi gyakorlatot, viszont szerintem a'Szociális igazságnak ez olyan minimális mértéke, amely elől a t. kormány nem zárkózhat el. Amikor javaslatomban azt proponálom, hogy a százszázalékos tiszti hadirokkant járadékát 240 pengőről szállítsa le a kormány 200 pengőre, az altisztekét 120 pengőről emelje fel 140 pengőre, a legénységét 80 pengőről 100 pengőre, ezt nem azért teszem, — ez ellen a feltevés ellen tiltakozom is — mintha azt a tiszti 240 pengőt •sokallanám; ellenkezőleg, ha tőlem függne, a 240^ pengőt is felemelném, mert ez a 240 pengő még megközelítőleg sem felel meg azoknak a példáknak, amelyeket nem is a győztes, hanem a legyőzött országokban látunk a százszázalékos hadirokkant járadékaira vonatkozólag. Különben is javaslatomban azt proponálom, hogy azt az illetményleszállítást, amit itt javaslok, pótolja a százszázalékos tiszti és altiszti, valamint legénységbeli rokkantaknak juttatandó ápolási pótlékkal a kormány, nehogy bárki jogfosztásról beszélhessen. De szükségesnek tartom ezt az arányosítást azért, mert végeredményben nem egészséges dolog, hogy az egyik járadékkategóriában a 240—120—80 pengős arány érvényesüljön, a többi kategóriákban pedig más arány. Arról is meg vagyok győződve, hogy ha most a 240 pengőhöz próbáltuk volna hozzászabni a többit, olyan óriási összeg jött volna ki, amely túllépte volna még azokat a kereteket is, amelyeket én ma betölthetőknek tartok. T. Ház! Ezt a 100:70:50-es arányt kellene aztán a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák minden kategóriájában keresztülvinni. Amit én itt proponálok, hogy az eddigi és a javaslatban foglalt járadékokkal szemben a 75%-os hadirokkant tisztek 100 pengőt, az altisztek 70 pengőt, a legénység 50 pengőt, az 50%-os kategóriában a tisztek 50 pengőt, az altisztek 35 pengőt, a legénység 25 pengőt, a 25%-os kategóriában a tisztek 10 pengőt, az altisztek 7 pengőt, a legénység 5 pengőt kapjanak havonta: ez nem olyan óriási emelés, amely ellen komoly érveket lehetne felhozni. Mert azt sem szabad elfelejteni, hogy nemcsak -az az aránytalanság jelentkezik az előttünk fekvő javaslatban, hogy a tiszti, altiszti és legénységi kategóriák nincsenek kellő szociális arányban egymással, hanem az a másik igazságtalanság is, hogy az egyes járadékkategóriák sincsenek egymással arányban, mert egész Európa hasonló törvényeiben a kategóriák aránya majdnem mindenütt megfelel a rokkantság foka arányának, vagyis a 75%-os hadirokkant a 100%-osok járadékának 75%-át kapja, az 50%-os 50-%át, a 25%-os 25%-át. Ez a rendes és igazságos dolog. En azonban még az elől sem zárkózom el, ha itt a t. kormány degressziót létesít. A mai anyagi viszonyok között talán nem is tudnánk ezt a degressziót egészen eliminálni az anyagi nehézségek miatt, de legalább is közel kell hozni egymáshoz ezeket a kategóriákat. T. Ház! Hogy fogalma legyen a t. Ház ama tagjainak is, akik ezekkel a kérdésekkel nem foglalkoztak, arról, hogy miként kezelte az eddigi kormányrendszer a hadirokkantakat és hogyan kívánja a járadékok kérdésében kezelni a hadirokkantakat és hadigyámoltakat ebben a javaslatban a t. miniszterelnök úr, il. ülése 1938 március 23-án, csütörtökön. letőleg a kormány az európai hasonló törvényekkel szemben, méltóztassék ezt a kis összehasonlítást figyelemre méltatni. .Németország költségvetésének 9'46%-át teszi ki a hadirokkantak, illetőleg a hadigyámoltak ellátása; Ausztria költségvetésének, amely sokkal nagyobb a miénknél, 3'5%-át, a magyar költségvetésnek 1'66%-át. Igaz, hogy a miniszterelnök úr most az ő 500.000 pengős többletével némi kis javítást eszközölt ezen az arányon, de ez csak filléreket jelent. Egy másik összehasonlításra alkalmas adat: Magyarországon fejenként a legénységi hadirokkantak átlagban 349 pengő 52 fillért kapnak egy esztendőre. Ez a számvetés természetesen a különböző rokkantsági százalékcsoportok összevonásával történt. Németországban a legénységi hadirokkantra esik évente 1367*52 pengő, Ausztriában, amely nem nagyon sokkal jobb viszonyok között él, mint mi, 1376 pengő. Méltóztassék elgondolni, hogy ezek mögött a számok mögött micsoda nyomorúság tátong, micsoda mérhetetlen igazságtalanság, amelynek csak egy kis részletét egyensúlyozná ki az a kisebbségi javaslat, amelyet én tettem. A részletekbe nem kívánok tovább belemenni. Felhozhatnék még adatokat, amelyek valósággal vértforralók, ha a magunk adataival összevetjük. Nem kívánom ezeket itt részletezni, hiszen nem az a célom, hogy az itteni szegény, elkeseredett hadirokkantakat méa: jobban elkeserítsük, csak a t. kormány lelkiismeretére szeretnék apellálni. Mert meggyőződésem, hogy minél inkább ragaszkodik a maga — szerintem helytelen — elgondolásához, annál közelebb van az a terminus, amikor ezt a törvényt feltétlenül sutba kell dobni és egy másikat kell hozni. Nem kívánom éppen Gömbös Gyula t, miniszterelnök úrnak, hogy az ő neve alatt legyen törvény ebből a javaslatból, amelyet még ellenségeink is fel fognak ellenünk használni agitációs eszközül, rámutatván, milyen szociális szellem lengi át. Csonka-Magyarországot. T. Ház! A miniszterelnök úr azt mondhatja erre, — amint hogy mondotta is a bizottságban — hogy ő is tudja: a javaslat nem tökéletes, a javaslatot mielőbb egy novellával szeretné felcserélni, tehát meg van győződve arról, hogy azon jobb gazdasági viszonyok mellett minden körülmények között változtatni kellene, de kérdezte tőlem, honnan vegye a pénzt. Én erre csak egyet mondhatok: akárhonnan. Bárhonnan veszi a pénzt, szerintem elő kellene teremteni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Rámutattam arra kisebbségi javaslatomban, hogy vannak még Magyarországon anyagi források, amelyekhez hozzá lehet nyúlni. Megmondtam a miniszterelnök úrnak, de megmondom kisebbségi indítványomban is, hogy Csonka-Magyarországon még mindig 1654 adófizető vallja azt, hogy 50.000 pengőnél több jövedelme van. Bevallanak összesen — bevallanak — 166 millió pengőt. (Dinich Ödön: Mennyi lehet akkor ténylegl) Mondtam a múltkor a pénzügyminiszter úrnak itt, hogy ismerve a magyar adófizetési viszonyokat és az adócsalásnak nagyon jól kitaposott ösvényeit, bizonyos, hogy legalább is kétszerháromszor annyi 50.000 pengőn felüli jövedelem van még ma is Csonka-Magyarországon. De vegyük, hogy csak kétszerannyi van. 332 millió pengőből könnyű elvenni ezt a 10 millió pengőt, nem boszorkányság; legalább ezen az egy ponton próbáljunk adórend szerünk terű-