Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-156

là Az országgyűlés képviselőházának íi galmi törvény hozatalával és mielőbbi benyújtásával biztosítaná.» Interpellációmban azt akarom iadokolni, t. Ház, hogy mind a két kérdés haladéktalan meoldása valóban nemzeti követelmény. (Ügy van! Ügy van! balfelől) Nagy szó-e az, t. Ház, hogy «nemzeti követelmény», de jogosan és méltán használom tárgyammal kapcsolatban. (Ügy van! balfelől.) Kulturemberek között ma már nam szokásos fejtegetni az idegenforgalom problémájának jelentőségét. Magam sem kívánok foglalkozni e probléma kulturális és külpolitikai fontosságával, de ki kell emelnem nemzetgazdasági jelentőségének két vonását, nevezetesen lazt, hogy egyfelől az idegenforgalomból származó bevétel a nemzetgazdaságnak egy vadonatúj ága, másfelől, thogy faz idegenforgalom egy valutaszerző kulcsipar. Nemzeti követelmény ezért az idegenforgalmi kérdés rendezése az ország mai helyzetében, amikor egész nemzetgazdiasági állapotunk egyre zsngorodó tartányhoz hasonlít, amelyet •a (közterhek egyre .szélesebb sugárban csapolnak meg, aanikor a kormány tagjainak tevékenysége jóformán másból sem áll, rnint fenyegető válságok elhárítási törekvéseiből, amikor egyremásra röppennek fel a fekete hírek a tisztviselőfizetések további csökkentéséről, (Ügy van/ balfelől.) amikor gazdaságpolitikai tevékenységet más formában, mint különböző budgettételek letördelésében alig találhatunk, (ügy van! balfelől.) Ily körülmények közt valóban nemzetii követelmény egy olyan új életfornás megnyitásai a nemzetgazdaság számára, amely annak elapadó patakjai mellett friss kereseti lehetőségeket biztosít számos exiszteneia részére. (Ügy van! Ügy van!) Azt hiszem, minden egészségesen gondolkodó embernek az a gazdasági tétele lehet itt a vezető szempont, hogy egy új forrásból teremtett, alkotó munkával produkált egyetlen friss pengő, a nemzetgazdaság bevételi oldalán többet számít, mint a kiadási oldalon redukcióval megtakarított tiz pengő. (Rakovszky Tibor: Ez igaz!) Másodsorban az idegenforgalom kérdésének egyik fŐjelentő&ége abban van, hogy valutaszerző kulcsipar, (Ügy van! a baloldalon.) Ez annyit tesz, hogy az idegenforgalom fejlesztésének gazdasági perspektívája valutaszerző tekintetből nagyobb kilátással bíztat, mint akármilyen term el vénynek vagy árucikknek tényleges exportja. Mert termeivényeink és árucikkeink exportját a körülöttünk levő államok vámpolitikai magatartása, hatalmi eszközei lefojthatják, megakadályozhatják, de az idegenforgalom útján szerezhető! valutának azt a forrását, amely az egyéni utazási kedvből faklad, semmiféle állam el nem tömítheti, éppúgy, mint ahogyan nem lehet állami rendelkezésekkel kormányozni például a divatot. Ez a két tulajdonság indokolja azt, hogy az idegenforgalmi kérdés rendezése nemzeti követelmény és hogy miért tekintheti ezt a két szempontot a miniszter úr egyúttal olyan sarkantyúnak, amely ambícióját az alkotó munkára valóban serkentheti. Mert remélem, a miniszter úrnak ambíciója, hogy alkotó munkájának, komoly emléke maradjon minisztersége után az országban és ne kelljen csatlakoznia olyan bukott miniszterek sorához, akiknek képét valamely hivatal falán az utódok véletlenül meglátva, önkénytelenül mekérdezik: vájjon ki volt ez az ember és miért lóg a képe a falon? S ekkor kénytelenek megállapítani, hogy annak a képnek más értéke nincs, mint hogy a falat védje az idők viszontagságai ellen. 6. ülése 193a március 8-án, szerdáit. A két kérdésben foglalt tétel közül ezekután az első, amely bizonyítást igényel, az, hogy a mi idegenforgalmi tényezőink és szervezeteink tevékenysége alapos, komoly és átfogó reorganizációra szorul. (Helyeslés a balolaalon.) Amikor ezt megállapítom, ezzel korántsem akarom lebecsülni idegenforgalmi tényezőink eddigi munkáját ott, ahol az valóban jó és hasznos volt. (Lázár Miklós: Berozsdásodtak!) Hogyan állunk hát az idegenforgalom ügyének niegorganizálásával a célszerűség és módszeresség szempontjából külföldön és Magyarországon 1 Az idegenforgalom fejlesztésének kérdését a legegységesebben és a leghatályosabban Franciaország fogta meg, amikor az egész idegenforgalmi problémát egy központi permanens hivatal kezelésére és önálló intézkedésére bízta, az Office Nationale de Tourisme hivatalára, melynek vezetője miniszteri rangban és hatáskörben álló főbiztos, aki függetlenül, személyes felelősség mellett cselekszik. Èz az Office Nationale Tourisme, melynek székhelye, a francia idegenforgalmi szervezetek központja, a Maison de France, befelé és kifelé a következőkép működik. Kifelé ez a hivatal tartja kezében az összes idegenforgalmi expozitúrák vezetését, annak elbírálását, hogv milyen városokban kell ezeket felállítani és hogyan kell azoknak tervszerűen és gazdaságosan dolgozni. Ez a hivatal látja el az egész propagandaszolgálatot egész Franciaország részéről a külföldre, prospektusokkal, plakátokkal, filmekkel, diapozitívekkel és fényképekkel, azaz a modern propaganda minden eszközével. Befelé ellenőrzi és felügyel a Syndicat d'Iniciative szervezetére, mely a belső idegenforgalmi információs szolgálatot teljesíti, áthálózva az országot. Az Office National de Tourisme minden adminisztrációt központilag bonyolít le és biztosítja a késedelem nélküli intézkedést, a szétágazó érdekek közös nevezőre hozását és a működés bürokráciamentes menetét és gyorsaságát. Hasonló a probléma megoldása Olaszországban is, ahol törvényekkel és királyi dekrétumokkal rendezték a kérdést úgy, ahogy a fejlődés szükségletei azt megkívánták. Az olaszok eredetileg egy régebbi és túlhaladott idegenforgalmi doktrina alapján úgy vélték, hogy egy nemzeti utazási menetjegyiroda tudja majd vállain hordani a külföldi propaganda terhét és ezzel a gondolattal alapították meg az Ente Nazionale d'Industrie Turistiche-t, rövidebben: Enit-et, amelyről azonban hamarosan kiderült, hogy mint utazási iroda, hiába egészíttetik ki propa^andaosztállyal, az üzleti vállakózás^ természeténél fogva a külföldi propagandában megnyilvánuló nemzeti érdekeket nem tudja szolgálni. Nagyon természetes dolog ez, mert egy utazási iroda annak a rengeteg partikuláris érdeknek összességét, amely egy ország belterületén idegenforgalmi szempontból felmerül, a maga üzleti érdekei elé nem helyezi, viszont külföldi munkájában veszélyes versenytársként jelentkezve a többi utazási iroda közt és csupán a konkurrencia minden gáncsvetését kénytelen elszenvedni^ s így munkájának értéke leromlik. Olaszországban tehát hamarosan rájöttek, mégpedig 1928-ban, hogy az utazási irodát, a mentjegyirodát teljesen külön kell választani minden idegenforgalmi tevékenységtől, főként a nemzeti propagandának külföldön való vezetésétől és ezért az Ente Nazionale d'Industrie Turistiche-t, az Enite-t az olasz idegenfor-