Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-162

250 Az országgyűlés képviselőházának 1 Hogy ez az áldatlan állapot megszűnjék, a szlovenszkói és a magyar színészszövetség interveniáltak a magyar (kormánynál. A magyar kormány Ígéretet is tett arra, hogy majd később, alkalmasabb időben revizió alá veszi betiltó^ végzését; azt az időt, amidőn a sürgetés történt, erre alkalmatlannak találta, mivel akkoriban voltak a kolozsvári magyarellenes zavargások és a kérdést ilyenformán nem akarták komplikálni. A szlovenszkói szlovák művészek ebben az Ígéretben bízva, eljártak a hatóságoknál és ennek a bizonyos 68 színésznek kiutasítását vissza is vonták, várakozó álláspontra helyezkedtek, amig azután a pozsonyi szlovák nemzeti színház tagjai és a szlovák tanítók énekkara megújították régebbi kérésüket ez év március 4-ére és 5-ére. A műsort ismét magyar és tót költők és írók műveiből állították össze. A magyar kormány, illetőleg a magyar belügyminisztérium azonban az Ígéret ellenére és minden indokolás nélkül ezt a két vendégszereplést nem engedélyezte. Ugyanakkor a magyar sajtó egyes lapjaiban sugalmazott cikkek jelentek meg, amelyek azt mondották, hogy nem engedhetjük meg a kulturális mezbe öltözött cseh propagandát és lehetetlenségnek tartjuk — mondották —, hogy Békéscsabán és Tótkomlóson a csehek által küldött tót művészek felléphessenek, TTgy állították be tehát ezt az ügvet. (Pakots JózsefEövideszűség!) mintha betiltás volna a reciprok eljárás, nem pedig ez volna a kiinduló pontja a későbbi retorziós intézkedéseknek, amelyek Szlovenszkóban történtek. Odaát természetesen ez a betiltás a legnagyobb megrökönyödést keltette és a^ szlovák lapok végig nagy megdöbbenéssel tárgyalták. Jellemző, hogy Hlinkáék lapja, tehát egy kimondottan csehellenes szlovák autonómista párt lapja is a legmesszebbmenő támadásban részesítette a magyar kormányt és a retorzió követelésében is sokkal messzebb ment el, mint az úgynevezett kormánylapok a szlovenszkói területen- Olyan messzemenő retorziót követel, hogy a magyar írók és művészek egyáltalában ne léphessenek fel szlovenszkói magyar területen, és a magyar sajtótermékeket is tiltsák ki, tekintet nélkül arra, hogy Békéscsabát és Tótkomlóst elzárták a szlovák művészek vendégszereplése elől. A legszélsőbb ellenzéki lapok valamennyien találkoztak ebben az egyértelmű tiltakozásban s ennek következménye volt azután az, hogy a szlovenszkói magyar színtársulatok engedélyét tovább megszorították és a művészeket kiutasították. Szerencsére az utolsó időben, atmiikor ez az áldatlan huza-vona folyt a csabai és tótkomlósi vendégszereplés körül, a retorzió nem teljes merevségében hajtatott végre s így történhetett meg, hogy ez alatt az idő alatt is sikerült vendégszereplést kapni Kosztolányi Dezsőnek, Rózsahegyi Kálmánnak, Vaszary Pirinek, Bajor Gizinek, továbbá Iványi-Grünwald Bélának volt egy gyűjteményes kiállítása és Hubay Jenő a prágai rádióban szerepelt. Érdemes ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy a szlovenszkói magyar területekről az ott vendégszereplő és a magyar kultúrát odavivő művészek körülbelül 700.000 cseh korona honoráriumot hoztak el évente, e ez most a retorzió következtében el fog veszni. De ezt nem tartom olyan nagy szerencsétlenségnek, ezt csak a kisebbik bajnak tartom amellett a baj mellett, hogy egy ilyen retorzió elzárja tőlünk a magyar nyelvterületet és súlyos következményekkel jár az ottani magyar kultúrára, (Pa'. ülése 1933 március 22-én, szerdán. kots József: Ez a baj!) Már is jelentkeznek azok a szlovenszkói magyar területek, amelyek sokkal több felelősségérzettel viseltetnek az ilyen kérdés iránt, több felelősségérzettel nézik ezeket a dolgokat, mint az intéző magyar hatóságok, mert hiszen valóban sokkal magasabb nézőpont kell ennek áttekintéséhez, mint amilyen ezeknek az ügyeknek kezelésénél mutatkozott. A szlovenszkói magyar színpártoló egyesület elnöki tanácsa március 16-án Kassán ülést tartott, amely ülésnek egyik főpontja volt ennek a helyzetnek a megvitatása, amely a kulturális elzárkózás következtében előállottArra a határozatra jutottak, hogy a színpártoló egyesület interveniálni fog Budapesten az illetékes magyar hatóságoknál abban az irányban, hogy engedélyezzék a szolvák művészek békéscsabai fellépését. Nem nagyon örvendetes fejlemény az sem, hogy a szlovák művészek és kulturális testületek egyöntetűen tiltakoztak — többek között a Pen-dlub szlovák esoportja — az ellen, hogy ezen a magyarországi tót nyelvterületen a pozsonyi szlovák művészeket vendégszerepelni nem engedik és ezek a szlovák művésztestületek felhívták kiáltványukban a magyar testvérszerveket arra, hogy a maguk részéről is érvényesítsék a magyar kormánynál ezt a tiltakozásukat. Ügy látjuk tehát, hogy itt ezzel az intézkedéssel, a belügyminisztériumnak ezzel az oktalan intézkedésével (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Na! Na!) valaki bedobta a nagy követ a kútba. (Pakots József: Ez nem okos dolog. — Esztergályos János: Ezt nem lehet helyeselni!) Most azután törhetik a fejüket azok, akikre tartozik, hogy miképpen lehetne ezt a dolgot reparálni. Úgy érzem — és mindenki, akinek fontos a szlovenszkói magyar területen lévő magyar kultúra, úgy talállja — hogy ennek a kérdésnek élére állításával nekünk több veszíteni valónk van, mint az odaát élőknek és úgy érzem, hogy a magyar kultúra őrének, a magyar kultuszminiszternek egyik kötelessége az, hogy minisztertársánál interveniáljon és őt ennél bölcsebb eljárásra bírja. Nem is kell, hogy ennél az intézkedésnél az én szavaimnak deferálljon. Utalok a Magyarság egyik c'kkére, amelyet ezután az eset után írt, s amelyben többek között azt mondja, hogy (olvassa): «Ha a csonkamagyarországi szlovákságnak van kulturális és politikai értelemben valami kívánsága, igenis, mellette állunk. Azt valljuk, hogy Magyarországon is ugyanazzal a mértékkel kell mérni a nemzetiségek számára, amellyet mi kívánunk a magyarságnak az új inroériumok alatt.» (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt mondja továbbá a c'kk — és ezt én is különösen ki akarom hangsúlyozni — hogy (olvassa): «Tekintet nélkül arra, hogy tényleg hogy bánnak Prágából, Belgrádból vagy Bukarestből a mieinkkel, nekünk arra kell példát adnunk, hogy hogyan kellene velük bánniok.« (Farkasfaívi Farkas Géza: Hát adunk is példát! Nálunk türelmesebb nép nincs! — Pakots Jjózsef: Nem kell türelmesnek lenni, csak bölcsnek, okosnak kell lenni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kéthly Anna: Azt mondja továbbá a cikk (olvassa): «Ez az elv nem az adok-veszek, a fogat-fogért módszere, ezt önmagáért az igazságért kell követelni.» Én arra kérem a kultuszminiszter urat, bogozza visszafelé ezt az egész kérdést, az ügynek egész menetét fejtse fel egészen a kezdetéig és úgy próbáljon ebben a kérdésben igazságot te-