Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-162

24:4 Az országgyűlés képviselőházának 162. ülése 1933 március 22-én, szerdán. akkor, amikor nálunk a köztisztviselő, kispolgár vagy munkásember 32 fillért fizet a tejért, hogy a szállítók prémiumot kapjanak és hogy Franciaországban vagy más külföldi országokban olcsó vajhoz, és tejhez jussanak. Ha ezt az Összeget arra fordítanák, hogy itt, ahol ma 2 pengő 80 fillért fizetnek a magyar vajért, olcsóbban jussanak vajhoz a mai nagy éhségben és nyomorúságban, akkor egyetlen szavam sem volna* ez ellen. De igenis, a leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy ilyen kiegészítő alapok létesíttessenek csak azért, 'hogy exportprémiumot szállítsunk és adományozzunk egyes szerencsés helyzetben levő vállalatoknak. (Ügy van! a baloldalon. — Zaj a középen. — Váry Albert: Különben ittmaradna minden vajunk!) A szegény emberek nem bírnak tejhez jutni, nem bírják a csecsemőket táplálni. Amikor ma vidéken 1 pengő napszámmal boldogok az emberek, s amikor Pesten is boldog az, aki 1 pengőt keres naponta, 32 fillért kell fizetniök egy liter kannatejért. Hol van még a lakás és a többi?! Hisz,en a tej szabaddátétele mellett 16 fillérért, sőt olcsóbban is tejhez lehetne juttatni egész Budapestet. (Váry Albert: Ki van zárva! — Zaj half elől.) Nem értem, miért jönnek mindig %ÏÏL2\; a termelők, a kisgazdák! Hiszen a termelő nem bírja eladni a tejet; engedély van a kezében, déli két óráig itt tartja a tejet, de nem tudja eladni a fővárosban. (Váry Albert: Mert nincs fogyasztás! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Dinnyés Lajos: Azért nincs fogyasztás, mert 32 fillér egy liter tej Budapesten. Csodálom, hogy ezt nem lehet megérteni. (Tabódy Tibor: Azért van szükség az árkiegészítő alapra. — Zaj. — Elnök csenget.) T. képviselőtársam, az előbb megadtam a számítást; ebből méltóztatik látni, hogy a vállalatok a kezelési költségre majdnem hét fillért kapnak, a termelőnek pedig 20 fillért fizetnek, de csak papíron. En nem értem, állandóan azzal jönnek, ho.gy a kistermelők érdekeit védik. Nem erről van szó. Van egypár nagyon szerencsés helyzetben lévő nagytermelő, nagybirtokos, tejüzem, ezeknek érdekeit védik. (Ügy van! Ügy van! half elől.) A teirendelet is ezeknek az érdekeit védi. (Lázér Miklós: Józsi bácsi, olajjal szagtalanítva. — Elénk derültség.) Azt is mond ják, hogy nem steril az a tej, amely kannatejként jön he a városba. Kérdezem tisztelettel, ha az a tisztelt barátom odaadja a tejet annak a bizonyos fűszeresnek, vagy kereskedőnek kanalában kimérve, ha akar hamisítani, nem hamisítja-e meg azt a tejet, nem keverhet-e bele éppen úgy minden mást? Azelőtt békében alkalom kínálkozott erre. Budapestet Pest környéke látta el tejjel. Ha valaki hamisította a tejet, meg lehetett fogni, ha valaki valami szabályellenességet csinált, meg lehetett büntetni. Éppen ezért az ellen, hogy diktatórikus rendelettel kiszolgáltassák ia magyar fogyasztókat és a magyar termelőket a tejüzemek központjának, élén báró Szterényivel, ai leghatározottabban tiltakozom. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Meg vagyok róla győződve, hogy az igen t. jelenlegi földmívelésügyi miniszter úr ezzel a rendelettel nem ért egyet. En*felemeltem tiltakozó szavamat és fogok is tiltakozni ez ellen, hogy végre ^ebben a dzsungelben teremtsenek rendet. Tessék ezt a tejkérdést közmegelégedésre a köz szempontjának megfelelően elintézni. (Elénk helyeslés a báloldalon, — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a földmívelésügyi miniszter úrnak. Következik gróf Esterházy Móric képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak szövegét felolvasni. Patacsi Dénes jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez: Tekintve a diszeli Máv.-kőbánya leállását, hajlandó-e a miniszter úr a kereset nélkül maradt munkásokat keresethez juttatni, helyszíni vizsgálat és jelentéstétel végett egyik szakközegét Diszel községbe kiküldeni?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! , Gr. Esterházy Móric: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Még március 8-án voltam bátor interpellációt bejegyezni, amelyet a t. Ház munkarendjének és idejének beosztása miatt nem adhatok elő bővebbem. Ennek következtében lehető röviden akarok szólni, mert nem az a fontos, amit interpellációm indokolásában elmondani fogok, hanem fontos és lényeges az, amit az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr erre válaszol, (Petrovácz Gyula: Hol van? — Jánossy Gábor: Mindjárt jön! Útban van! — Élénk derültség.) illetőleg amit e kérdés rendezése tekintetében határozni fog. Az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr a február 22-iki ülésben, amikor felsorolta Éber Antal t. képviselőtársamnak válaszolva azokat az üzemeket, amelyeket a Máv. részéről leállítottak, többek között felemlítette a zalamegyei diszeli kőbányát is. (Hulljuk! Halljuk! balfelől.) Ez a ténynek teljesen megfelel: a leállítás megtörtént. Nem akarok most történelmi reminiszcenciák taglalásába belemenni, amelyek a bánya alapításával, üzembetartásával kapcsolatban megindult perekre vonatkoznak, csak röviden tényként akarom megállapítani azt, hogy ez a bánya szeptember havában leállott. Addig dolgozott, azután leállott és ma többszáz munkás családtagjaival együtt, majdnem ezer lélek, a legnagyobb nyomorúságban él. Ezt külön hangsúlyozni és magyarázni azért sem kell, mert hiszen tudvalevő, hogy ott az egész járás szőlőművelésből és az ott levő 8—9 kőbányából él. A konjunktúra megszűnte következtében ott a nyomor hatványozott mértékben érezteti hatását. Egyébként is Dunántúlnak ez a vidéke gabonaellátás tekintetében importterület, amely a városi ellátás, a drágaság összes hátrányait szenvedi anélkül, hogy a város kulturális előnyeiben a lakosság részesülhetne. (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter a terembe lép. — Petrovácz Gyula: Jól van, Gábor bácsi! — Elénk derültség.) Tudva azt, hogy a közüzemek problémája, aminek taglalásába nem akarok belemélyedni, alapjában véve azon fordul meg, hogy a közüzemek versenyt támasztanak, illetőleg tönkreteszik a kisexisztenciákat anélkül, hogy árszabályozó hatást tudnának gyakorolni. A jelen esetben, azt hiszem, éppen ennek a megfordítottja áll fenn, amennyiben ez a közüzem, ahogy mondottam, 400—500 munkásnak és a családtagokkal együtt körülbelül ezer léleknek szerény, de biztos megélhetést nyújtott és ma az a munkásság formális lock-out előtt áll; formálisan oda vannak állítva a falhoz, ahhoz a bazalt kőfalhoz, amely a múltban, egészen a múlt őszig, meg-