Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-162
230 Az országgyűlés képviselőházának érdekeltség- részére juttatandó haszonról és nem a fogyasztás közérdekellenes megdrágításáról, hanem kizárólag- a paprikával foglalkozók nagy tömegének megmentéséről van szó. A tervezett intézkedések azt célozzák, hogy a termelő és kikészítő ráfizetés nélkül tudjon termelni, a kereskedelem pedig a túltermelés és túlzott kínálat folytán ne legyen akaratlan eszköze as árrombolásnak. A fogyasztás közérdekellenes megdrágításáról pedig azért nem lehet szó, mert a paprika nem elsőrendű fogyasztási cikk, a fogyasztás évenkint és fejenkin t nem jelentékeny mennyiségű, s így e csekély mennyiség árának néhány fillérrel való drágulása közérdekellenes drágításnak nem mondható. A tervbevett intézkedések ;a termelők, kikészítők és kereskedők exiszte/iciális védelmén túl az export fejlesztését is célozzák, mivel többszáz vágón elhelyezhetetlen áru értékesítésével és több évi tervszerű munkával a paprikatermelés révén az exportbevételeket is fokozni kell. Végül az interpellációban felvetett arra a kérdésre, hogy hajlandó vagyok-e a tárgyalásokba az érdekelteket bevonni, azt válaszolom, hogy a végleges döntés előtt az Összes érdekeltségek vezetőinek és a közgazdasági életünk egyes számottevő tényezőinek vélaményét is meg fogom hallgatni. Kérem a t. Házat, hogy ez írásbeli válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Budapest, 1933. évi március hó 8-án. Kállay Miklós s. Ik.» Elnök: Intr>rpelláló képviselőtársunk a viszonválasz jogával kíván élni. Kéthly Anna: T. Képviselőház! Mivel a miniszter úr egyáltalában nem cáfolta meg azokat az állításokat, amelyeket én interpellációmban felhoztam, hanem egész egyszerűen ismétli azt a tervezetet, amellyel szemben éppen én és az érdekeltek hadakozunk, ai miniszter xír válaszát nem veszem tudomásul. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy néant (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Áttérünk a szóbeli interpellációk meghallgatására. Sorrend szerint ezt megelőzőleg következik Maskó Zoltán lképviisielő úr írásbeli interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Takách Géza jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. kereskedelmi miniszter úrhoz. T. Képviselőház! Tagadhatatlan, hogy az ország súlyos pénzügyi helyzete az államháztartás keretein belül a legnagyobb fokú takarékosságot írja elő. Az meg egyenes velejárója ennek a takarékossági folyamatnak, 'hogy itt-ott intézmények megszüntetése, hivatalok összevonása, stb. válik szükségessé. Viszont az ellenkezik a hivatalos helyről is sokszor hangoztatott szociális felfogással, hogy emez intézkedések egzisztenciánk pusztulását,^ tömegek kenyértelenségét vonják maguk után. S ha egyes esetekben mégis elkerülhetetlen, hogy régi kipróbált munkaerőket egyszerűen^ szélaek bocsássanak, az illetékes körök a társadalmi béke érdekében legalább arra vigyázzanak, hogy mindez az egyenlő elbánás elve alapján történjék és az emberiség Íratlan törvényei is mindenkor betartassanak. A tudomásomra jutott esetek, saj62. ülése 1933 március 22-én, szerdán. nos, mást igazolnak. A racionalizálással kapcsolatos úgynevezett «leépítések» terén ugyanis csaknem minden esetben a kisemberek érdekei szenvednek csorbát. Errenézve többirányú adatokkal is szolgálhatnék, de ezúttal csupán egyetlen kategória sérelmeivel szándékozom itt foglalkozni. A borsod- és abaujmegyei törvényhatósági útkaparók tömeges elbocsátása tudniillik anynyira kirí a 'hasonló esetek sorából és annyira egyedülálló, hogy a legsürgősebb orvoslásért kiált a magyar törvényhozáshoz. Látszat szerint nem történt semmi törvénytelenség és kétségtelen, hogy az idevágó intézkedések egy háborús rendeletre támaszkodhatnak, valójában azonban káros havassal lehet a köznyugalomra, ha a falusi kisegzisztenciák azt láfják, hogy a szanálás kizárólag az ő bőrükre megy s a hivatalokban csupán a legkisebbek terhére takarékoskodnak. Sőt, ami Borsodban és Abaujban történt, egyúttal kihasználása it a kisemberek gyámoltaianságának. Arról van szó, hogy Borsod megyében 60, Abauj megyében 20 útkaparót elbocsátottak a kenyeréből egy olyan háborús rendelet alapján, amelybe már születésekor antiszociális tendenciák kerültek bele. A 3000/1917. M. E. számú rendelet ugyanis kimondja, hogy az útkaparó öt évig ideiglenes jellegű és szolgálatából minden jogigény nélkül bármikor elbocsátható. S ezt a könyörtelen rendeletet alkalmazták most nyolcvan olyan ember ellen, akik 2—5 év óta szolgálnak már és csaknem valamennyien nagycsaládúak. Már önmagában véve nagy kérdés, vájjon a végzetes munkanélküliség mai korszakában szabad-e hazafias érzésű, nagycsaládú embereket a kenyerüktől egyszerre megfosztani, de etikailag tulajdonképpen azért esik még súlyosabb megítélés alá a törvényesnek látszó fenti két intézkedés, mert az elbocsátottak legnagyobb részét felényire leszorított jövedelemmel azután napszámosként újból alkalmazták. Vagyis szükség van rájuk, s ( az egész elbocsátás, úgylátszik, csupán a régi illetmények megcsonkítására és a nyugdíjesztendők megszerzésének megakadályozására irányulhatott. Nem hinném, hogy ezt az elbánást a magyar törvényhozás házában bárki is helyeselni tudná. En a magam részéről a leghatározottabban elítélem, s mivel meggyőződésem, hogy a kifogásolt intézkedéseket a mai demokratikus kormányzat sem teheti magáévá, a felhozott esetek orvoslása érdekében a következő interpellációt intézem a kereskedelemügyi miniszter úrhoz: Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy Borsod megye alispánja 60, Abauj megye alispánja pedig 20 útkaparót a szolgálatból minden jogigény nélkül elbocsátott? Helyesji-e a miniszter úr az itt szóvátett alispáni intézkedéseket, melyek 2—5 év óta szolgáló nagycsaládú embereket a mai nehéz elhelyezkedési lehetőségek között egyszerűen kitesznek az utcára? S vájjon a törvényesség szempontjából a miniszter úr is elegendőnek ítélte, ha az ilyen intézkedések egyedül a hivatkozott háborús rendelet antiszociális előírásaira támaszkodnak, anélkül, hogy a szegény kisemberek sorsának eldöntésébe egyúttal az emberiesség motívumait, a gyengébbek védelmének parancsoló elveit is belevinnék? Ha pedig mindezt a miniszter úr sem tar-