Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.

Ülésnapok - 1931-162

220 Az országgyűlés képviselőházának 162. ülése 1933 március 22-én, szerdán. ugyancsak velünk együtt vettek részt a háborúban. Ha megnézzük Németországot, akkor azt találjuk, hogy Németországban az állami költségvetés 9-46%-át, a koldus Ausztriában pedig, amelynek gazdasági viszonyai éppúgy leromlottak, mint a mieink, és amelyet területileg éppúgy megcsonkítottak, mint bennünket, a költségvetés 35%-át fordítják a rokkantkérdés rendezésére. Nálunk korábban a költségvetés 1-66%-át fordították erre a célra, most, hogy a költségvetést redukálták, körülbelül a költségvetés 2%-a, talán az új rendelkezések révén 2-5%-a lesz a rokkantak céljaira fordítandó. Ha most abszolút számokban kiszámítjuk, hogy mennyi esik egy-egy rokkantra Magyarországon, mennyi Ausztriában és mennyi Németországban, akkor még inkább látjuk azokat a súlyos igazságtalanságokat, amelyek a kérdés rendezésénél mutatkoznak. Magyarországon ugyanis egy-egy rokkant évi átlagos járadéka 149*52 pengő, Németországban ezzel szemben 1367*52 peugő, Ausztriában 1376;52 pengő, tehát Németország és Ausztria csekély eltéréssel ugyanakkora összeget ad rokkantjainak. Ugyanezt állapíthatjuk meg akkor, ha az egy hónapra eső állagra és az egyes kategóriákra vonatkozólag tesszük meg számításainkat. Ebben az esetben azt látjuk, hogy a magyar hadirokkantaknak átlagban havi 12-46 pengő jut, ezzel szemtben a német rokkantaknak 113, az osztrák rokkantaknak pedig 114 pengő. Egy magyar közlegény teljes árvája kap nálunk, az új javaslat szerint is, 5 pengőt, ezzel szemben a német és osztrák hadiárva 43 pengőt kap. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Míg Magyarországon a félárvák átlagos járadéka 2 pengő, addig Németországban 27'20 pengő, Ausztriában 8'64 pengő. A hadiözvegyek járuléka Németországban 54*40 pengő, Ausztriában 38.40 pengő, Magyarországon pedig 5 pengő. (Esztergályos János: Kevesebb szóvirágot, de több cselekedetet kívánnak!) Ezek a számok, azt hiszem, mindennél ékesebb bizonyítékai annak, hogy milyen érzéketlenséggel viseltetett az előző kormány ezzel á kérdéssel szemben, abban az időben, amikor volt még pénz ennek a kérdésnek a rendezésére. Akkor nem volt meg az urakban a szociális belátás ennek a kérdésnek a rendezésére. Mint mondottam: mindenre a világon volt pénz ebben az országban, de ebben a kérdésben nem volt semmiféle megoldási lehetőség, azért, mert úgy fogta fel a többségi párt és a kormány ennek a rokkantkérdésnek a rendezését, hogy ez a jótékonyság fogalma alá kerül, Ihogy itt könyöradományofekal lehet a rokkantak igényét kielégíteni, és nem látta meg azt a fontos szociálpolitikai tényt, amelyet pedig ennek a kérdésnek a rendezésénél meg kellett volna látnia. Amint a többségnek nem volt érzéke az elmúlt tíz esztendő alatt más vonatkozásokban sem a szociálpolitikai kérdések megoldása iránt, úgy nem volt érzéke a rokkantkérdés iránt sem, teljesen érzéketlenül ment el a rokkantkérdés mellett is, ezt a problémát sem oldotta meg. úgy, hogy a kormány most kénytelen idehozni ezt a javaslatot, amikor gazdaságilag tényleg katasztrofális helyzetben vagyunk. Én áttanulmányoztam az 1915 : XV. tc.-et és felhívom t. képviselőtársaim figyelmét erre a törvényre, amely a háború kitörése után legelső alkalommal foglalkozott a hadirokkantak segélyezésének kérdésével, Ha megnézem azt, hogy 1915 májusában miképpen gondoskodtak a rokkantakról, akkor meg kell állapítanom, hogy a háború első évében, az akkori parlamentben sokkal nagyobb volt a belátás és a megértés a rokkantakkal szemben, mint amennyi megértést tanúsított a legutóbbi 14 esztendő alatt ez a parlament, illetőleg ennek a parlamentnek elődje. Ha összehasonlítást teszünk a tekintetben, hogy mennyit kapott azon törvényes rendelkezések szerint egy 20—25%-os legénységi rokkant, — mert akkor ilyen volt a kategóriák beosztása— megállapíthatjuk, hogy a mai 36 pengő évi segélyezés helyett akkor 264 pengő rokkantsegélyt kapott egy rokkant. Ha egy szakaszvezető vagy egy magasabb rangfokozatbeli altiszt kategóriáját vesszük figyelembe, akkor a mai 28 pengős segéllyel szemben 336 pengő segélyt kapott egy évre, figyelembe kell azonban venni még azt is, hogy az 1915. évi törvény 7. §-ának utolsóelőtti rendelkezése még azt a ibénét is megadta, hogy ott, ahol az indokoltság és a beigazolt szükség esete fennforog, még ezt a 326, illetve 264 pengőt kitevő rokkantsegélyt is fel lehet emelni, azonban a felemelés összege 600 koronánál többet nem tehet ki. Méltóztassanak megnézni és összehasonlítást tenni, mennyivel több megértés volt 1915-ben, pedig szociálpolitikai kérdések tekintetében akkor sem voltak elkényeztetve az érdekeltek, de mégis ott volt megértés, mert azt látjuk ebben az 1915-ös törvényben, hogy ez a régi 1872-es törvényben megállapított nyugdíjon kívül megállapít még a ' rokkant felesége részére, — tehát nemcsak a hadiözvegy részére, hanem a rokkant felesége részére is — évi 60 korona segélyt, megállapít minden gyermek részére évi 36 korona segélyt, tehát nem 1 pengőt, nem 50 vagy 75 fillért, mint amennyit a mostani törvény megállapít; megállapít minden gyermek után külön-külön 36 koronát, amire vonatkozólag csak a maximumot állapítja meg és ez a maximum 180 koronánál! több nem lehet. De megállapítja az 1915-ös törvény azt isv hogy segélyben kell részesíteni a rokkantnak még édesapját és édesanyját is, ha vele közös háztartásban élnek. Hal vagyunk mi ettől az elgondolástól!? Amikor ezt látjuk, akkor ebben a vonatkozásban felötlik az a másik gondolat, amelyre már a bizottsági tárgyalás során is utaltam, hogy akkor, amikor hadbavonultak a magyar katonák, akkor ígérték a rokkantkérdés rendezését, ígérték ezeknek a kategóriáknak, hogy hazajövetelük után becsületes földreformban részesülnek, hangoztatták, hogy joghoz juttatják a hadbavonultakat, amikor azonban leszereltek és itthon voltak, nem kaptak földet, nem kaptak jogot, rokkantsegélyt és még azt a nyomorúságos segélyt is nem hölgy felemelné ez a törvényjavaslat, hanem kodifikálja azt a törvénytellenséget és jogkobzást, amely eddig is megvolt ezekre az emberekre vonatkozólag. A törvényjavaslat nagyotn lényeges rendelkezésének tekinti a t. előadó úr azt és nagy dicsérettel emlékezik meg arról, hogy az egyéb kedvezmények tekintetében, amelyeik a segélyen felül benne vannak a törvényben, különbek vagyunk, mint a világ- bármely államának törvényhozása; (Farkas Elemér előadó: Megközelítjük!); vagy legalább is megközelítjük. T. Ház, és t. előadó úr, én a háború tartama alatt egy szociális intézmény tisztviselője voltam- Éhben a minőségemben résztvetteim a há-