Képviselőházi napló, 1931. XIV. kötet • 1933. március 08. - 1933. április 07.
Ülésnapok - 1931-162
218 Az országgyűlés képviselőházának 162. ülése 1933 március 22-én, szerdán. ség illeti meg. Az ilyen iskolába való felvételnél elsőbbségük van mások felett. A hadirokkantak a Máv. vonalain utazási kedvezményekben részesülnek. Az I. járadékosztályú, vagyis a legsúlyosabb rokkantak egy kísérőjének szintén utazási kedvezménye van. Az állami, törvényhatósági, vagy községi szállításoknál a hadirokkant iparosokat és vállalkozókat más ajánlattevővel szemben árelőnyben kell részesíteni, A hadigondozott árusok zárórán túl is árusíthatnak. Utcai árusítási engedélyt legalább 50%-ban hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek kell adni. A kizárólagos dohányárusítási és korlátlan italmérési engedélyeket, továbbá a megüresedett egyéb hasznothajtó jogosítványokat legalább 50%-ban hadigondozottaknak kell adományozni. Végül pedig a kézi közmunka, valamint a kézi közmunkaváltság árának fizetése alól mentesek a hadigondozottak. Ehhez járul — mint méltóztatik tudni — az a legutóbbi kedvezmény amely nincs ugyan a törvényjavaslatba belefoglalva, de amely a pénzügyminiszter úr által látott napvilágot, az a bizonyos adókedvezmény a rokkantak különféle kategóriáira nézve. A javaslat 34. §-a tárgyalja a jogkiterjesztést a békebeli rokkantakra vonatkozóan és a német viszonossági egyezmény alapján keletkezett egyes hadigondozási esetekre. Ebben a német egyezményben egy-két törvénytellen gyermekről és olyan egy-két rokkantról van szó, aki későblb német állampolgár lett. A német hadigondozási törvény ugyanezt a kedvezményt adja imeg a megfordított estekre nézve, tehát akkor, amikor magyar állampolgárról van szó. T. Ház! Ezekben voltam bátor a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló törvényjavaslatot ismertetni. Bocsánatot kérek, ha az időt túlságosan igénybe vettem. Ügy gondolom, hogy az; a kormány, amely a nemzeti öncélúság és a nemzeti egység jegyében dolgozik, az a törvényhozás, amely a magyar élniakarás jegyében ül itt együtt és igyekszik az ország problémáit megoldani, arra van elLsősorban hivatva, hogy valósággal beleszuggerálja a közvéleménybe azt, hogy az emlékezés ne^ a hősi emlékszobrok és emlékoszlopok felállításában élje ki magát, hanem igyekezzék olyan törvényalkotásokkal! szaporítani a Corpus Jurisban foglalt magyar törvények számát, amelyek nemcsak lerójják a hálájukat és elismerésüket a rokkantak iránt, hanem ha valaki elvesztette kenyérkeresőjét a háborúban vagy ha az a rokkant testi épségében szenvedett a haza védelmében, ez a törvény biztosítsa neki megélhetését illetőleg- igyekezzék a mai s-zomorú körülmények között megélhetését elviselhetőbbé tenni. Felfogásom szerint az a nemzet, amely elesettségében is törődni igyekszik ezzel a hősi táborral és igyekszik ezt a csonka tábort legalább erkölcsiekben magához felemelni, megfogja érni, mert meg kell érnie a magyar feltámadást. (Éljenzés.) Ez a gondolat van lefektetve ebben a törvényjavaslatban, amelyet általánosságban vagyok bátor elfogadásra ajánlani a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: Györki Imre képviselő urat, mint az 1-ső számú kisebbségi vélemény benyújtóját illeti a szó. Györki Imre: T. Képviselőház! Mielőtt a kisebbségi vélemény megindokolására rátérnék, elsősorban szembe kell szállnom a törvényjavaslat indokolásának néhány megállapításával; de szembe kell szállnom az együttes bizottság jelentésében foglalt egy passzussal is. A törvényjavaslat indokolásában azt mondja, hogy a pénz romlása, később pedig az általános gazdasági válság úgyszólván lehetetlenné tette, hogy az állam állandósítson a hadigondozottak számára olyan pénzbeli ellátást, amely az elszenvedett veszteség százalékos kártalanításának, illetőleg pótlásának volna tekinthető. Későbbiekben az indokolás azt is mondja, hogy az államháztartás mai helyzete nem engedi meg, hogy az ellátási díjakat a törvény felemelje. Ez a két passzus az, amellyel szembe kell .szállnom és amelyre ki kell térnem a törvényjavaslat indokolására vonatkozólag; de szembe kell szállanom az együttes bizottság jelentésével is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az együttes bizottság jelentése ugyanis azt mondja, hogy együtt jutott az együttes bizottságban kifejezésre az a vélemény, hogy a nemzet a mai körülmények között nem tud megfelelően gondoskodni a háború áldozatairól, azonban tőle telhetően meg akar tenni mindent oly irányban, hogy egyrészt meg-; becsülését és háláját lerója előttük, anyagi szempontból pedig elmenjen a teljesítőképességnek végső határáig. Ezt a gondolatot fejezi ki a törvényjavaslat. Mindenekelőtt meg kell állapítanom azoknak a nevében is, akik a kisebbségi véleményt, amelyet én vagyok bátor megindokolni, aláírták, de azoknak a nevében is, akik az ellenzék részéről helyet foglaltak az együttes bizottságban, hogy szó sem lehet arról, hogy egyhangúan jutott volna kifejezésre az a vélemény, hogy a mai viszonyok mellett nem lehet többet juttatni a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak. Ellenkezőleg, az a felfogás jutott kifejezésre és annak a felfogásnak ad kifejezést az általam és Farkas István és Kabók képviselőtársaim által aláírt kisebbségi vélemény is, hogy még a mai adottságok, még a mai pénzügyi és gazdasági viszonyok mellett is lehet és kell teremteni alapot arra (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), hogy a rokkantak és általában a hadigondozottak nekik megfelelő kártalanításban részesüljenek. Amint már mondottam, az sem áll, ami a törvényjavaslat indokolásában van, hogy a pénz romlása, később pedig a gazdasági válság tette lehetetlenné a törvényjavaslat letárgyalását. Az igen t. miniszterelnök úr, aki a törvényjavaslatot képviseli itt a Házban, elfelejtkezik arról, hogy a pénz romlása és a gazdasági válság bekövetkezése között volt ebben az országban öt olyan esztendő, amikor a 900 ' millión felül lévő költségvetési tételeken túl száz milliónál nagyobb kötségvetésen kívüli felesleget tudott felmutatni a pénzügyminiszter. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a száz milliónál nagyobb költségvetési felesleget nyakló nélkül költötték el abban az időben. Emlékeznünk kell azonban arra is, és ezért emlékeztetem rá a t. miniszterelnök urat is, hogy ez alatt az öt esztendő alatt a költségvetésen kívül körülbelül két milliárdot meghaladott az az összeg, amelyet a Bethlen-kormány elpocsékolt, amelyre nem volt törvényes felhatalmazása. Nem lehet tehát ideállani az ország közvéleménye elé ilyen javaslattal és nem lehet azt mondani, I hogy a pénz romlása és a gazdasági válság