Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-142

< Az országgyűlés képviselőházának Hí az igen t. földmívelésügyi miniszter úr erről a hét svájci borházról és azoknak kijelölt, még pár évvel ezelőtt ünnepelt, nagystílű hazafias magatartású, zseniális szélhámosáról mondott. (Zaj a jobboldalon. — Rassay Károly: Jogosan háborodunk fel! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Rassay Károly: Az urak fedez­ték! — Simon András: Nem fedeztük! Nem is tudtunk róla! — Bródy Ernő: A zárszámadást nem adták ide! — Rassay Károly: Fedezték a száz milliókat! — Pakots József: Kellemetlen, de igaz! — Eckhardt Tibor: Fáj a tiszta igaz­ság, mi? — Propper Sándor: Hock Jánost be­csukják ós ennek másodosztályú érdemkeresz­tet adnak!) Nekem és nekünk ezen az oldalon, de a Ház egyik tagjának sincs pereskednivalónk a jelen­legi földmívelésügyi miniszter úrral. Én már interpellációm legelején kijelentettem, hogy ama kevesek közé tartozunk az igen t. föld­mi velésügyi miniszter úrral, akik nyugodt lé­lekkel nézhetünk e kérdésben is e~"más sze­mébe. Engedje meg tehát a t. földmívelésügyi miniszter úr, hogy tudomásul véve ezt a ma­gyar szívekbe markoló gyászbeszédet, amely igen kiábrándító és keserű hatást gyakorolt, azt hjfözem. a Háznak nemcsak erre, hanem arra az oldalára is (Bródy Ernő: A magyar állam tehetetlensége!) még egyszer felvessem azt a kérdést, hát hol volt az ellenőrzés, hogy másfél millió magyar pengő Osáky szalmája­ként porladjon el Svájcban? (Pakots József: Miért nem voltunk benne iaz igazgatóságban?) Benne volt két igazgató. (Pakots József: De nem volt!) A földlmí velésügyi minisztériumnak két magasrangú főtisztviselője 19^2 december 81-ig benne ült az igazgatóságban. (Kállay Mik­'ós földmívelésügyi miniszter: Beválasztottak, de részünkről nem delegáltattak! — Rassav Károly: Szóval érdektelenséget jelentettek ki!) De ha csak most, a földimívelésüg-yi mi­niszter úrnak minden elismerésre méltó vizs­gálata alapján bontakozott volna ki a közvé­lemény vagy a szakértők előtt az. hogy miiven züllött állapotok vannak a Svájci Magyar Ke­reskedelmi Kamara és e három magyar-svájci részvénytársaság körül, (Rassay Károly: Es a földmívelésügyi minisztériumban, ahol ez le­hető volt!) én is halotti beszéd rezignált stí­lusához alkalmazkodva, azt mondatnám, hoffv latiatok feleim: por és hamu vogmuc. (Derült­Rég.) De nem erről van* szó t. Képviselőház. A Maarvar Királví Legfőbb Állami Számvevő­szék 1928/29. és 1929/30. évi jelentése mér rámutat ftrje az ügyvitelre >(Bródy Ernő: ¥>rre a pénzber­dálásra!) erre a honáruló és ledér gazdálko­dásra. (Ügv van! Ügy van! a bal- és a széUő­haloldalcn.) Érteném, ha ez Nicaraguában, Bolíviáién, vasry az Északi Sarkon történt volna, (Kahók Lajos: Ne sértse meg Bolíviát!) amelyet nehéz megközelíteni, de ezek nem itt, hanem a szomszédban történtek, ahová 24 óráig se tart az. utazás... (Nagy zaj balról.) A múlt kormányok számos állam férfia és mi­nisztere járt Svájcban, ismételten — .akiknek meg kellett volna látniok a Svájci Magyar Kereskedelmi Kamarának, azt a 80 centimé­teres márványtábláját, almelyen arany betűk­kel áll rajta az, hogy «Bevollmächtigter der königlichen ungarischen Handels- und Acker­bauministerien.» Miért nem tiltakoztak a mi­niszter urak, akik gazdasági és egyéb komoly és vidám okokból kirándultak Zürichbe, akik Laskai vendégei voltak és Lasikai autóján járták be a vadregényes Helvéciát? Hol vol­tak az ellenőrök? Hiszen nagyon jól tudjuk, . ülése 1933 január 25-én, szerdán. 31 hogy a földmívelésügyi minisztérium két ma­gasrangú tisztviselőjének a fia hivatalnok volt ebben a kamarában; (Pakots József: Légy­oly jó bátyám alapon!) miért nem írtak azok haza,^ hogy: papa, baj van, lopják az állam pénzét. (Derültség a bal- és a szélsőbalolda­lon. — Bródy Ernő: Majd sietnek!) Tudomásul veszem azt, amit a miniszter úr mondott, mert tökéletesen meg vagyok győ­ződve az ő jóhiszeműségéről és arról is meg vagyok győződve, hogy ugyanaz az elkesere­dés, megdöbbenés és utálat fogta elnézek lát­tára, mint akármelyikünket. (Erődi-Harrach Tihamér: Ne csináljon az állam üzleteket. — Bródy Ernő: Ezt már tíz év óta mondjuk! — Zaj. — Elnök csenget. — Eher Antal: A többi üzemnél is így csinálnak! — Dinnyés Lajos: Állami wirtschaf tolás!) T. Ház! Minek vagyunk itt porig sújtott tanúi? Annak a közüzemi gazdálkodási rend­szernek, amelynek súlyos betegségét látta a kormány és láttuk itt mi, de csak most, a boncolás után lehet a pontos diagnózist meg­állapítani. Higyjék el, bár csak rossz jós len­nék: Majdnem minden közüzemnél így lesz ez. Majd csak a boncolás után fogják megállapí­tani, hogy hosszú évek óta milyen súlyos rak-, tüdő- és egyéb betegségek pusztítottak. (Eher Antal: De azért nem hagyják meghalni a Eico-t, meg egyebeket! — Bródy Ernő: A Las­ka íknak szüksége van ezekre! — Zaj.) T. Képviselőház! Van ennek az ügynek azonban még egy részlete, melyet kötelességem szóvá tenni. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondotta a földmívelésügyi miniszter úr, bizonyara a legjobb hiszemmel és a legmegbízhatóbb infor­mációk alapján, hogy Laskai bizonyos merte­kig hasznára volt a magyar-svájci kapcsola­toknak. {Felkiáltások a baloldalon: Hogy. hogy?) T. miniszter úr, Svájcban minden kuoni pásztor és minden stüszi vadász tudta evek óta, hogy Laskai és cimborái patologikus szélhámosok és mégis hiába jöttek ide, a keres­kedelemügyi minisztériumba, a pénzügyminisz­tériumba és a földmívelésügyi minisztériumba panaszkodni a svájci és magyar kereskedők. Itt volt a szalámiüzlet, amelyről nagyon nol mél­tóztatnak tudni, hogyan intézte azt el Laskai. Teljesen tönkretette a szalámink svájci kivite­lét, amely pedig egyike legnemesebb export­cikkeinknek. Itt van a statisztika, méltóztassa­nak megnézni. Ha egy kereskedő, gváros, ipa­ros, vagy mezőgazda kiment Sváicba és nem adott Laskainak províziót, azt ebek harmin­cadjára juttatták. Mivel Laskai cége egy ál­lami szervnek vélt intézmény volt, tőle kertek a svájci césrek jelentéseket s ő olyan informá­ciót adott, hogy az a magyar kereskedő vagy gyáros, aki nem adott províziót, aki nem fizette le előre az obulusait, el is búcsúzhatott Svájctól. Az igen t. miniszter úr azzal a valóban ke­resetlen őszinteséggel, amelyért mi becsüljük, feltárta itt ennek az ügynek sok részletét. Eb; bői kiderül az, hogy hamarjában mésfélmilljó pengő az az összeg, amelynek bottal üthetjük a nyomát. (Kállay Miklós földmívelésügyi mi­niszter: Csak 835.000 frank!) Körülbelül másfél­millió magyar pengő. (Bródy Ernő: Es a há­zacskák, a palotácskák?) Erről a t. földmíve­lésügyi miniszter úr nem számolt be, mert nem volt erről tudomása. (Kállay Miklós földmíve­lésügyi miniszter: A házak megvannak!) Elnök; A képviselő úr beszédideje lejárt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom