Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-155
490 Az országgyűlés képviselőházának 155. ülése 1933 március 2-án, csütörtökön. bodott. Ebben a helyzetben parancsoló szükségességgé vált a takarékosságnak addig a mértékig való fokozása, ameddig az állami lét veszélyeztetése nélkül elmenni lehet. Az ország helyzete nem bírja el a mai szervezet költségeit, {Erőd ?-Harrach Tihamér: Ez így van!) egyszerűsíteni és a legmesszebbmenő lehetőség Szerint olcsóbbá kell tenni minden berendezkedésünket és minden eljárási rendszerünket.» (Östör József: Fájdalmas, de így van!) Ez a megállapítás valamennyiünk lelkéből azt a vágyat, azt az óhajt váltja ki, hogy a miniszter úr minél előbb vonja le ennek a megállapításnak konzekvenciáit. Az előbb arról beszéltem, hogy a közigazgatás nemcsak túldimenzionáltságánál fogva veszedelmes, hanem azért is, mert önálló kasztrendszerénél fogva az élettől elvonatkozott. Legyen szabad most ezt a tételt megfordítanom: az adminisztrációnak nemcsak rendszere, hanem túldimenzionáltsága is óriási veszedelmeket rejt magában. Ha a gazdasági élet meg nem változik, — már pedig erre nézve senki kedvező ígéretet tenni nem tud — ha a gazdasági élet továbbra is így folyik és az állami és városi bevételekből előreláthatóan újabb kiesések lesznek, (Rassay Károly: Hát akkor mi lesz?) akkor a mai bürokratikus rendszert fenntartani nemcsak könynyelműség, hanem káros és veszedelmes is az országra nézve. (Rassay Károly: Tizenkét évig ezt mondottuk!) Olyan ez, mint egy lyukas fazék, amelybe hiába hordjuk bele a költségvetés bevételi millióit, azok mindig ki fognak folyni és előbb vagy utóbb — sajnos, inkább előbb, mint utóbb — az a veszedelem fenyeget minket, hogy az állami adminisztráció szerveit, a közigazgatás személyeit, tisztviselőit és alkalmazottait újabb fizetéscsökkentés alá kell vonnunk. (Ügy van! a középen.) Jó közigazgatást, becsületes, gyors közigazgatást csak jól fizetett tisztviselőktől lehet megkövetelni. (Ügy van! Ügy van! — Taps a középen. — Jánossy Gábor: Elemi igazság! — Rassay Károly: Logikusan következik az előbbi tételből! — Gáspárdy Elemér: No, vannak egyesek, akik nagyon jól meg vannak fizetve! — Egy hang balfelöl: Hol?) A csökkentés azt a veszedelmet rejti magában, hogy a legbecsületesebb kasztot, a magyar köztisztviselők legbecsületesebb rétegeit is korrumpálja. Szembe kell tehát ezzel a problémával is néznünk és számolnunk kell azzal, hogy ha az állami bevételeknél további kiesések lesznek, akkor talán egy, talán két vagy három esztendő múlva mi is el fogunk érkezni ahhoz a szóra orií katasztrofális helyzethez, amikor tisztviselőinket csak igen kevéssé vagy talán sehogyan sem tudjuk fizetni, aminek példáját Romániában és Lengyelországban már évek óta látjuk. (Rassay Károly: Lelkesítő Programm!) Önként felvetődik tehát az a kérdés, hogyan lehet ezen a bajon segíteni. Az első, amit egyik t. képviselőtársam az előbb közbeszólás formájában mondott, az, hogy a tisztviselőknek az a része, amely közigazgatási kanonokságokat élvez és amely álláshalmozásban leledzik, ebből az álláshailmozásból minél előbb kicsöppentessék. (Rassay Károly: Három évvel ezelőtt az interpellációmat leszavazták ! Bethlen válaszolt iá! — Zaj.) Ausztriában 1931-ben, a világkrízis bekövetkezte után a harmadik vagy negyedik hónapban törvénnyel szabályozták ezt a kérdést. (Rassay Károly: Három évvel ezelőtt leszavaztak!) Remélem és hiszem, hogy ez a kormány nem fog elzárkózni attól, hogy kemény és bátor kézzel nyúljon ehhez a problémához is. (Rassay Károly: Már siet! Sofort! Akkor elsősorban a háta mögött kell rendet csinálnia!) A segítésnek egy másik módjára szeretném felhívni a kormány és a Ház figyelmét. Kiinduló pontom: az a veszedelem fenyeget, hogy néhány esztendőn belül — ha a mai adminisztráció ilyen nagyméretű marad — nálunk is bekövetkezhetik helyzet, hogy nem tudjuk a közalkalmazottainkat fizetni. Minél gyorsabban meg kell tehát tenni mindent, hogy ezt a veszedelmet megelőzzük. (Propper Sándor: Már ott vagyunk! Már négyszer csökkentették a fizetéseket!) Tudom, hogy ma nem lehet a tisztviselők nagy tömegét nyugdíjazni, mert^ a nyugdíjterheket még kevésbbé bírja el az állam, mint az aktív tisztviselők fizetését. (Ügy van! Úgy van! a középen.) Felvetődött azonban már az a gondolat, hogy a közalkalmazottaknak egy rétegét földhözjuttatással, vagy ingatlanvégkielégítéssel bocsássuk el. (östör József: Megköszönik!) Tudom és ismerem ennek a problémának összes nehézségeit, azért egyelőre a magyar országgyűlés képviselőházából azzal a kéréssel és azzal a felszólítással fordulok a magyar köztisztviselőknek azokhoz a rétegeihez, ' amelyeknek vagyonuk van, akiknek más ellátásuk van, akik meg tudnak élni a köztisztviselői fizetés nélkül is, hogy önként álljanak félre, tehermentesítsék ezáltal a magyar állam büdzséjét és könnyítsék a magyar állami adminisztráció terheit. (Zaj.) Nem kérem ezt ezektől ingyen. Ezeknél is meg lehetne váltani végkielégítésüket ingatlan formájában, amely ingatlanokra szert tehet az állam akkor, ha megvalósítja a miniszterelnök ár első parlamenti beszédében kilátásba^ helyezett azt a tervet, amely szerint a régi adóhátralékosok földben, ingatlanban is fizethetik adó hátralékaikat. (Rassay Károly: Amikor ezt követeltem, azt mondták, hogy ez kommunizmus! Most ollóznak az én követelésemből!) Az az érzésem, hogy az az ezerholdas főtisztviselő, aki ma is gazdálkodik ezer holdon, vagy az a vasúti bakter, vagy az a vidéki közalkalmazott, akinek 2—3 holdja van és azt műveli, boldogan fog belemenni abba, hogy inkább földet választ, mint a bizonytalanságot és a semmit, ha az elé a választás elé állítom, hogy: két év múlva nem tudok néked fizetni sem tisztviselői fizetést, sem nyugdíjat, ha azonban akarod, most végkielégítésül aidok neked földet, válassz! (Zaj.) Hogy a földet meg kell művelni, azt én is tudom; hogy ez a probléma nehézséggel jár, azt is tudom. Azonban foglalkozni kell evvel a kérdéssel és én kérem a kormányt, szenteljen ennek a problémának is figyelmet, mert attól félek, hogy hiába hozunk mi itt új törvényeket a közigazgatás megjavítása érdekében; ha az alapvető bajokat nem tudjuk kiküszöbölni és ha a látható betegségnek nem tudunk elébe vágni, akkor a magyar közigazgatás romlani fog és nem javulni. A javaslatot egyébként elfogadom. (Helyeslés és éljenzés jóbbfelől és a középen. — Rassay Károly: Miért nem veszi be a miniszter úr mindezeket a javaslatba!) Elnök: Szólásra következik 1 ? Herczegh Béla jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Ház! Kérem, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet a következő ülésen mondhassam el. (Helyeslés jóbbfelől. — Rassay Károly: Igaz, hogy még 2 perc hiányzik a Z Á9-ből, de reméljük, hogy ^máskor velünk is megteszik!)
