Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-155
486 Az országgyűlés képviselőházának 155 tatják. (Müller Antal: Na, Pesten ugyan mostanában eleget foglalkoztatják!) Bocsánatot kérek, két esztendőn keresztül nem volt annyi közgyűlése Budapestnek, mint amennyi az utóbbi hetekben véletlen folytán összetorlódott. Már pedig ezt igen hátrányosnak látom, mert ez elszoktatja az, embereket a közügyek iránt való érdeklődéstől. Minden közületi életnek, a parlamentarizmusnak is, a legfontosabb célja és, hogy úgy mondjam, feladata nem az, hogy vezesse a népet, vezesse a tömegeket, vagy az alárendelt közületeket, hanem az, hogy levezető csatornája legyen a tömegindulatoknak. Minden parlamentarizmus legfontosabb feladata az, hogy az emberekbe, akiknek ma igen súlyos a helyzetük, a tömegekbe, akik küzíkpdnek a bajjal, a nyomorúsággal, a gonddal és a szerencsétlenséggel, azt a hitet adja, hogy van egy fórum, ahol az ő gondjuknak, bajuknak, nyomorúságuknak és szerencsétlenségüknek visszhangja támad. Ha a helyi, lokális autonómiák keveset szerepelnek, keveset dolgoznak és keveset foglalkoztatják őket, akkor éppen ezen a téren fogunk igen súlyos károkat szenvedni, mert a tömegek elvesztik ezt a hitet és másirányú villámhárítóra vagy levezető csatornára iesz szükségük. Azt szeretnők, hogy az autonómiák életében azok, akik az autonómiákat vezetik, gondoskodnának arról, hogy ne csak a kisgyűlést és a törvényhatósági tanácsot, hanem a törvényhatósági bizottságot is gyakrabban foglalkoztassák. A miniszter úr hivatkozik az indokolásban arra is, hogy az 1929 : XXX. te. előtérbe^ helyezi és előmozdítja az egyéni felelősség elvét. Erre ismételten utal, utal ott is, ahol azt mondja, hogy «csak úgy lehet ia közigazgatási fellebbviteli rendszert egyszerűsíteni, ha az egyéni felelősséget bevezetik» és rámutat arra, hogy áz, hogy az alsófokú intézkedő hatóságokból a felelősségérzet kipusztult, szintén a régi centralisztikus rendszer következménye volt. Méltóztatnak látni, hogy az egyéni felelősség bevezetéséről a miniszter úr mint a legfontosabb teendőről emlékezik meg. Ennek dacára mit látunk"? Azt, hogy a közigazgatásban egy akta elintézéséhez még ma is 9—21 aláírásra van szükség (Úgy van! balfelől.) és nem lehet elintézni, nem lehet kihozni egy aktát egy hivatalból anélkül, hogy a referenstől kezdve egészen a legmagasabb vezetőig mindenkinek az aláírása rajta ne lenne. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy minden tisztviselő, aki azt az aktát aláírja, elhárítja magáról a felelősséget, mert abban a meg; győződésben cseleksz'.k, intézkedik és ír előadói tervezeteket, hogy azokért úgy sem ő lesz a felelős, hanem azok a magasabb fórumok, amelyek rajta kívül ugyancsak alá fogják írni ezt az aktát. (Jánossy Gábor: A sok bába. között elvész a gyerek!) Amint Jánossy t. képviselőtársam mondja, valóban sohasem lehet hibák vagy közigazgatási helytelenségek esetén megtalálni azt, aki annak elkövetéséért felelős, vagy akit azért nyugodt lelkiismerettel felelősségre lehet vonni. (Dinnyés Lajos így van!) A miniszter úr a törvényjavaslat indokolá : sában arra is hivatkozik, hogy «gondoskodni kíván a miniszteri ellenőrzés hatékonyabb és rendszeresebb gyakorlásáról, az ügyintéző^ hatóságok vagyoni és fegyelmi felelősségének nagyobbmérvű érvényesítéséről és felelősségtudatuk fokozásáról». Azt hiszem, a helyes és jó közigazgatásnak ez az egy garanciája van. Ha ezt sikerül a miniszter úrnak a magyar közigazgatási életbe átvinni, akkor nagyobbat alkotott, mint elődei ötven esztendőre vissza. 'ülése 1933 március E-án, csütörtökön. menőleg. Sajnos, a jelen pillanatban még nem látjuk azt, hogy ezt az elvet a kormány átvitte volna, vagy át tudta volna vinni a gyakorlati életbe. Nem látjuk nyomát, hogy azokat a tisztviselőket, akik esetleg elkövettek bizonyos közigazgatási hibákat, ezekért röviden és gyorsan fülön fogták volna. Ezen reflexiók után legyen szabad áttérnem arra, amit a miniszter úr előadói tervezetében különösen hangsúlyoz, hogy ugyanis ez a törvénytervezet csak első lépés a reformok terén és hogy ezt követni fogják a többi tervezetek, a többi javaslatok is. Ezzel a miniszter úr ráterelte a figyelmet a közigazgatás összes problémáira. Az előbb azt mondottam, hogy ez a kérdés, a közigazgatás kérdése a magyar államiságnak legfontosabb problémája. Az az érzésem és meggyőződésem évek óta, hogy a bürokráciának hibái okozzák a legtöbb bajt ebben az országban. A közigazgatásnak tudniillik olyan hibái vannak, amelyekért nem az egyesek, nem az egyének a felelősek, hanem a bürokrácia rendszere. Nézzük csak meg, hogy a közigazgatás, az állami vagy városi adminisztráció milyen túldimenzionált. Ezt mindenki tudja, érzi es bőrén tapasztalja. (Müller Antal: Ezen kell segíteni!) A sok hivatalnok és közalkalmazott, a sok tisztviselő mind csak azt je lenti, hogy a bürokrácia megnehezül, az adminisztráció lassúbb lesz és azt jelenti, hogy minden alkalmazott természetes életösztönből arra törekszik, hogy szaporítsa az aktákat, hogy megmutassa,^ hogy az ő szerepe, működése, hivatali ottléte mennyire fontos és nélkülözhetetlen. Ezáltal megnehezítik magát a közigazgatást, aminek következménye a magyar közeiét másik rákfenéje, a protekcionizmus. Ha bárki a közönség köréből belép egy hivatalba, azt kénytelen tapasztalni, talán helytelenül érzi úgy, hogy öt ott ellenséges indulattal fogadják. Ismételten mondom, hogy nem a tisztviselők hibásak ebben, hanem a rendszer. (Dinnyés Lajos: Bizony, a rendszer, amelyet tíz év óta támogatnak! — Jánossy Gábor: Nem politikáról van itt szó, ez közigazgatás! — Elnök csenget.) Különösen rá akarok mutatni arra, (Dinnyés Lajos: Belekergetik a közigazgatást a politizálásba!) hogyan avatkoz k és kapcsolódik bele a politika a közigazgatásba. Tény, hogy az adminisztrációnál, hogy csak egy egyszerű példát mondjak, ha valakinek egy városi elöljáróságnál ügyes-bajos dolga van, minden lépésnél nehézségekre bukkan. Egyszerű dolgokban, amelyekről később kiderül, hogy néhány perc alatt kis jóindulattal ellehetett volna intézni, a tisztviselők, akik nem dolgozhatnak egyéni felelősség mellett, hanem félnek felettes fórumaiknak különböző véleményétől, direktívájától és beavatkozási lehetőségétől, kénytelenek & t felelősséget magukról áthárítva, negációs álláspontra helyezkedni. Erre a fél elkezdj szaladgálni protekcióért, különböző segítségért, befolyásért és természetesen rettentő munkát ad ezáltal nemcsak azoknak, akiktől protekciót kér. hanem az adminisztrációnak is, mert a minisztertől kezdve lefelé, az állami gépezet főtisztviselői, úgyszintén a fővárosi vezető főtisztviselők napjuk jórészét kénytelenek azzal eltölteni, hogy a protekciós kérelmeket meghallgatják. (Jánossy Gábor: Hat év alatt húszezer sürgető levelet írtam! — Derültség. — Rassay Károly: Amikor azt mondják, hogy minisztert kell választani, mert az segít a városnak, itt kezdődik a legfőbb protekció! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek!
